Az arthritis psoriatica (PsA) krónikus, szisztémás, immunmediált gyulladá­sos állapot, amely komplex módon érintheti a bőrt, az ízületeket, vagy akár a gerincet és az inakat is. A modern kezelési stratégia a „treat-to-target” (T2T) megközelítésen alapul, melynek célja a minimális betegségaktivitás (MDA) mielőbbi elérése. A legújabb EULAR-ajánlások az MDA elérése érde­kében szigorúan korlátozzák az NSAID-ok és a szisztémás glükokortikoidok használatát, előtérbe helyezve a célzott terápiákat. Újdonság a szelektív TYK2-gátlók megjelenése, melyek a jövőben a prediktív biomarkerek (pl. MMP3, CXCL10) validálásával segíthetik majd a személyre szabott, legha­tékonyabb terápia kiválasztását.

A D‑vitamin‑pótlás a betegségaktivitási pontszámok javulásával és egy székletalapú gyulladásos marker csökkenésével is összefüggést mutatott egy kis elemszámú vizsgálatban.

A rheumatoid arthritis (RA) krónikus polyarthritis klinikai képében je­lentkező betegség, melyben a krónikusan fennálló proinflammatorikus citokinterhelés, inadekvát D₃-vitamin-ellátottság, fizikai inaktivitás, másod­lagos sarcopenia, valamint a gyakran alkalmazott kortikoszteroid-terápia okozta csökkent csonttömeg akár a populáció 50%-ánál is fennállhat, 30%- nál pedig ez elérheti az osteoporosis mértékét. Emellett a törési rizikó, főleg a vertebrális, akár 3–5-ször gyakoribb lehet. A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Reumatológiai és Immunológiai Klinika Kenézy Gyula Campusán a 2024. április és 2025. január közötti időszakban az RA-val gondozott be­tegeinkkel folytatott kutatásunk során azt vizsgáltuk, van-e különbség az RA-ban szenvedők és a korban és nemben illesztett RA-ban nem szenvedők között a csontdenzitás, a törési rizikó tekintetében, valamint a prevalens törések és elesések gyakoriságában. Másodsorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a csontdenzitást, az elesési és prevalens törési gyakoriságot hogyan befolyásolják az RA betegségspecifikus jellegzetességei.

Újradefiniálják a PsA-val élők betegcsoportjait az EULAR most megjelent irányelvei. Pontosabb betegcsoport-definíciók terápiarezisztens arthritis psoriatica kezelésében.

PHOENIX —Egy második generációs anti-CD40 ligandum monoklonális antitest, a frexalimab, hosszabb ideig tartó szigorú kontrollt biztosít a sclerosis multiplex (SM) esetében.

A klinikailag izolált szindróma (CIS) esetén nagy dózisú D-vitaminnal jelentősen késleltethető a betegségaktivitás kezdete.

Az adalimumab abbahagyása növeli a visszaesés arányát a juvenilis idiopátiás arthritis-szel szövődött uveitisben, a kezelés folytatása azonban helyreállíthatja a gyulladás kontrollját.

A közlemény átfogó képet kíván adni a szisztémás autoimmun betegségek, gyulladásos eredetű reumatológiai kórképek leggyakoribb belgyógyászati vonatkozásairól, melyekkel a szakma minden területén találkozhatunk, és kellő időben történő felismerésük jelentős szerepet játszik a betegek túlélésében.

Gyulladásos reumatológiai kórképekben felgyorsult atherosclerosis, vala­mint fokozott kardiovaszkuláris (KV) morbiditás és mortalitás figyelhető meg. Az atherosclerosis kialakulásában a szisztémás gyulladásos és autoimmun jelenségek szerepe az elsődleges, ugyanakkor a hagyományos rizikófakto­rok hatása is jelentős. Ezért az ilyen betegeket, még KV betegség hiányában is, rendszeresen szűrni kell az elterjedt rizikófelmérő pontrendszerek vala­melyikével. Ahagyományos vaszkuloprotekció mellett elsődleges elérni az alapbetegség remisszióját gyulladáscsökkentőkkel és betegségmódosító szerekkel. Az ismert „testsúlyparadoxon” és „lipidparadoxon” miatt a test­súlyt, a vérzsírokat és azok változását csak a gyulladásos aktivitás vissza­szorítása után javasolt mérni. A nem invazív ultrahangos technikák is segít­hetnek a pontos rizikófelmérésben. Arthritisekben a nem atherosclerotikus szívbetegségek közül megnő az aritmiák, hipertónia, szívelégtelenség és vénás tromboembóliás betegségek rizikója is. Fontos ismernünk, hogy az alapbetegség mellett az alkalmazott reumatológiai gyógyszerek hogyan befolyásolják e szív- és érrendszeri kórállapotokat. Mindezzel kapcsolatban az EULAR több ajánlást fogalmazott meg. Ennek hazai adaptációja, valamint a téma kardiovaszkuláris konszenzusba való beemelése is megtörtént.

A rheumatoid arthritis magasabb betegségaktivitás gyorsabb vesefunkció-csökkenéssel és a krónikus vesebetegség fokozott kockázatával jár együtt.