A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Évtizedek óta ismert, hogy a premenopauzális nők korai stádiumú, receptor-pozitív emlőrákjának utókezelésére használt-5 évig tartó tamoxifenadagolás jelentősen csökkenti az emlőrákos halálozást, mivel gátolja (főleg) az ovariumokban termelődött ösztrogének emlőre gyakorolt serkentő hatását. Posztmenopauzális nők hasonló tumoraiban a testben több helyütt terme­lődött androgén típusú hormonokból az ösztrogén hatású hormonokká való átalakulást megakadályozó aromatázgátlók legalább ilyen hatáso­sak. Premenopauzális esetekben a tamoxifen hatását tovább emelhetjük az ovariumműködés egyidejű elnyomásával, hiszen közel „posztmenopauzális” állapotot alakítunk ki. Ilyenkor az aromatázgátlók már hatásosak.

Aspirációs biopsziák gyakoriságát az emlőrákos beteg posztoperatív követése során az eltávolított daganat és a műtét fajtája határozza meg. 

A fiatal emlőrákos nők túlélését nem befolyásolja BRCA státuszuk.

Egy nagy retrospektív analízisben Agarwal és munkatársai összehasonlították az emlőmegtartásos műtétek és a teljes emlőeltávolítás (mastectomia) eredményeit, és úgy találták, hogy az emlő egy részét megtartó,„konzerváló” műtétek után – akár sugárkezeléssel, akár nélküle – jobb túlélési mutatókat várhatunk. Az emlőmegtartó műtéttel kezelt betegek 5 éves és 10 éves túlélése szignifikánsan jobb, a különbség akár 11%-os is lehet a 10 éves túlélésben a mastectomiával és sugárkezeléssel ellátott betegcsoporthoz képest.

A premenopauzában lévő nők operábilis HR⁺ emlőrákjának műtétje után rég­óta bevált módszer a petefészek műtéti, sugaras vagy gyógyszeres elnyomása, melynek hatására csökken a kiújulások száma és javul a túlélés. A tamoxifen jótékony hatása közismert, de kérdéses maradt a tamoxifenhez vagy a kemo­terápiához hozzáadott, GnRH-agonistákkal végzett ovarium-szuppresszió értéke. Az ASCO friss gyakorlati tanácsait olvashatjuk a kérdésről.

Journal of Clinical Oncology, 2016. március

2015-ben az immunterápia hatalmas fejlődésével - mint azt az alábbi összeállítás is mutatja - új korszakba érkezett a daganatos betegek gyógyítása. 

Az egyre több fiatal emlőrákos nőnél végzett BRCA mutációs vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a genetikai szűrést minden emlőrákos beteg számára elérhetővé kellene tenni.

Az American Society of Clinical Oncology (ASCO) sokéves fennállása óta most először hirdetett győztest: 2014-ben a krónikus limfocitás leukémia (CLL) terápiájában elért haladást ítélték a legfontosabbnak. Dr. Peter Yu, az ASCO elnöke szerint „az újonnan törzskönyvezett négy gyógyszer látványosan javította a betegek kilátásait”. De más fontos újdonságokat is hozott a 2014-es év.

Medscape, 2015. január 

Célkitűzés
A 80 éves kort betöltött nők emlőrákjának jellemzőiről, kezeléséről és a betegek túléléséről kevés adat áll rendelkezésre.

Betegek és módszerek
A Surveillance, Epidemiology and End Results és a Medicare kapcsolt adatbázisába 1992 és 2003 között bekerült betegek adatai alapján értékeltük a 80 éves kort betöltött (korcsoportonként:80–84, 85–89 és > 90 év) nők I/II. stádiumú emlőrákjának jellemzőit, kezelési módjait (mastectomia, emlőmegtartó műtét [BCS, breast-conserving surgery] sugárkezeléssel kiegészítve vagy önmagában, illetve műtét nélküli ellátás) és kimenetelét a fiatalabb (67–79 éves) nőkre vonatkozó adatokkal összevetve. Cox-féle regresszióanalízissel megvizsgáltuk, hogyan befolyásolja az életkor az emlőrákkal összefüggő és az egyéb okú elhalálozást. Az elemzéseket stádiumok szerinti bontásban végeztük, figyelembe véve a daganat és a betegekszociális–demográfiai jellemzőit, az alkalmazott kezeléseket és a társbetegségeket.

Eredmények
Az elemzésbe összesen 49 616 nőt vontunk be, akik mindegyike betöltötte a 67 éves kort és I/II. stádiumú emlőrákban szenvedett. A daganat jellemzői (szövettani stádium [grade], hormonreceptor-státus) hasonlóak voltak az egyes korcsoportokban. Az önmagában alkalmazott BCS gyakorisága az életkorral párhuzamosan nőtt, különösen a 80 év felettiek körében. Az emlőrák okozta elhalálozás kockázata az életkor elôrehaladtával emelkedett; 80 éves kor felett szignifikáns növekedést állapítottunk meg. A 67–69 éves betegekkel összehasonlítva a > 90 éves korosztályban 2,6-nek (tartomány: 2,0–3,4) adódott az I. stádiumú emlőrák okozta halál bekövetkezésére vonatkozó korrigált kockázati arány. Az alkalmazott kezelési módok szignifikáns kapcsolatban álltak az életkorral és a társbetegségekkel; a kezelés kifejezettebb jelzője az életkor volt (a 80 éves kort betöltött, társbetegségektől mentes nők 26%-a csak emlőmegtartó műtéten esett át vagy műtét nélküli ellátásban részesült, míg a 67–79 éves korcsoportban ugyanez az arány 6% volt).

Következtetések
A 80 éves életkort betöltött nők emlőrákjának jellemzői hasonlóak a fiatalabb betegekéhez, ellátásukra mégis csak kevésbé hatékony kezelési módokat alkalmaznak, és esetükben nagyobb a korai stádiumú emlőrák okozta mortalitás. A jövőbeli vizsgálatok feladata a daganat és a betegek jellemzőinek pontos meghatározása annak érdekében, hogy a legidősebbek közül azokat részesítsük kezelésben, akiknél a terápia a legnagyobb valószínűséggel ígér kedvező hatást.