Egy nagy elemszámú fázis III. vizsgálatban jó hatásosságot és biztonságosságot mutatott az upadacitinib, ráadásul a prednizon szedését is fel lehetett függeszteni.
Az allogén őssejtekből származó zimislecel szigetsejt-terápia már a kezelés első évében helyreállította az inzulintermelést 1-es típusú cukorbetegségben.
A sclerosis multiplex egy demielinizációval és az azt követő axonvesztéssel járó, krónikus autoimmun betegség, amelynek kezelésére ugyan több betegségmódosító terápia is rendelkezésünkre áll, a kórkép azonban továbbra sem gyógyítható. A betegség patofiziológiájának pontosabb megismerésével egyre több terápiás célpont és kezelési lehetőség leírására került sor, köztük a T- és B-sejteket, mikrogliát, ferroptózist és a bélmikrobiomot célzó farmakológiai, sejtalapú és életmódot érintő kezelésekére is. Az alábbiakban a már elérhető és a még vizsgálat alatt álló terápiás lehetőségeket foglaljuk össze.
A Canadian Neurological Sciences Federation (CNSF) 2025. évi kongresszusán elhangzott előadás szerint a thymectomia és a szteroidok továbbra is a myasthenia gravis (MG) kezelésének alapját képezik.
Az urtikáriára emlékeztető bőrtünetekkel járó különböző betegségek klinikai megjelenési formái széles spektrumot ölelnek fel, melyek a háttérben álló kóros folyamatot tekintve nagy diverzitást is mutatnak. A klinikai gyakorlatban elsődleges a bőrtünet megjelenése alapján az urtika (csalángöb) felismerése, adott esetben a szövettani vizsgálat elvégzése. Kifejezetten fontos a bőrtünetekért felelős patomechanizmusok megértése, ezek alapján a megfelelő kivizsgálás elvégzése, a helyes diagnózis az adekvát terápia beállítása érdekében.
A születéskor várható élettartam folyamatosan növekszik, melynek hatására az idősek aránya világszerte fokozatosan emelkedik. Az öregedés során a hipotalamusz-hipofízis tengely működése módosul, ezáltal az endokrin és a metabolikus folyamatok többrétű változása észlelhető. A fiziológiás és patológiás eltérések megítélése, kezelése ezért egyes esetekben nagy kihívás a klinikusok számára. Ebben a cikkben az életkorral járó hormonális eltéréseket, a hipotalamusz-hipofízis és endokrin mirigyek különböző tengelyeinek, a kalcium- és csontanyagcsere, valamint a glükózhomeosztázis életkorral összefüggő változásait tárgyaljuk.
Az immunellenőrzési pontot gátlókkal (immune checkpoint inhibitors, ICI) végzett immunterápia a daganatos betegellátás útján forradalmi változásokat hozott. Ezek a kezelések hatékonyak a hagyományos kemoterápiával szemben ellenálló daganatok esetében is, azonban egyedi mellékhatásprofillal rendelkeznek. Az ICI-k képesek serkenteni az immunrendszer tumorellenes aktivitását, ugyanakkor a szervezet öntoleranciájának megbontása miatt autoimmun reakciókat is kiválthatnak. Az egyik legfontosabb szövődménycsoport az endokrin rendellenességek, amelyek gyakran végleges hormonhiányhoz vezetnek. A cikk részletesen tárgyalja az ICI-kezelések által okozott endokrin mellékhatásokat, azok felismerését, diagnosztikai lépéseit és kezelési lehetőségeit.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.