A COVID időszak után, 2022-től világszerte jelentős mértékben nőtt a tu­berkulózissal diagnosztizált és kezelt betegek száma. Ez alól Magyaror­szág sem kivétel, de ennek ellenére is, Magyarország megnyugtató jár­ványügyi mutatókkal rendelkezik. Azonban az utóbbi 3-4 év tanulsága az, hogy a szakmai éberség nem csökkenhet egyetlen fertőző betegség esetén sem. Ez folyamatos monitorizálást, adatfeldolgozást igényel, odafigyelést a tbc megbetegedés kialakulása szempontjából magas kockázati csoport­ba tartozókra, a gyors molekuláris vizsgálatok széleskörű alkalmazására, az antituberkulotikus gyógyszerek biztosítására, a betegségről történő tájékoztatásra.

Az FLT3 gén mutációi gyakoriak akut myeloid leukaemiában (AML), és nö­velik a relapszus, valamint a mortalitás kockázatát. Két típusú mutációt különböztethetünk meg: az AML-esetek mintegy negyedénél megjelenő FLT3-ITD és a ritkább FLT3-TKD mutációt. Az FLT3-mutáció szűrése elen­gedhetetlen része az AML diagnosztikájának, a célzott FLT3-gátlók pedig ma már alapvető fontosságúak a kórkép kezelésében.

Journal of Clinical Medicine, 2023. október

FLT3-mutációt hordozó AML kezelésében ígéretes eredményeket hozott a crenolanibbal kombinált kemoterápia alkalmazása.

Egy vizsgálat eredményei szerint közepes kockázatú akut myeloid leukémiában (AML) az allogén vérképzősejt-transzplantációt követően a túlélés valószínűsége hasonló, mint a hagyományos konszolidációs kemoterápia esetén.

A korai vírusellenes kezelés csökkentheti a súlyos és kritikus esetek előfordulását. Súlyos COVID-19-tüdőgyulladásban a lehető legkorábban fontolóra kell venni a kortikoszteroidok rövid távú alkalmazását a citokinkaszkád gátlására és a progresszió megelőzésére.

A kínai Wuhanban COVID-19 fertőzéssel kórházba került gyermekek klinikai, laboratóriumi és mellkas CT adatainak feldolgozása alapján megállapítható, hogy a COVID-19 fertőzés gyermekekebn jellemzően enyhe tünetekkel zajlik, de a társult fertőzések gyakoribbak, mint felnőtt korban.

A remisszióba jutott akut myeloid leukémiában (AML) szenvedőknél először sikerült a teljes túlélést kedvezően befolyásoló per os fenntartó terápiára akadni.

A daganatos betegségek leküzdésére egyre több gyógyszer, illetve gyógy­szeres kezelési protokoll áll rendelkezésre. Nem biztos ugyanakkor, hogy minden új kezelési módszer alkalmazható az idős betegeknél is; a bősé­ges kezelési kínálat akár e páciensek „túlkezelésével” is járhat. Előfordul­hat, hogy bizonyos gyógyszerek és kezelési protokollok szerinti eljárások időskorban kevésbé hatásosak, vagy pedig az idős emberek rosszabbul tolerálják őket, mint a fiatalok. A cikk összefoglalja, hogy előrehaladott életkorban mely gyógyszerek alkalmazása nélkülözhető, és melyek azok, amelyeket egyáltalán nem lenne szabad használni.

Bevezetés
Jelenleg hat különböző hatásmechanizmussal bíró gyógyszercsoport áll rendelkezésre a myeloma multiplex (MM) kezelésére: alkilálószerek, szteroidok, immunmodulánsok (IMiD-ek), proteaszómagátlók (PI-k), hisztondeacetiláz-gátlók (DACI-k) és monoklonális antitestek (mAb-k). Az elmúlt 5 évben számos új gyógyszert törzskönyveztek, mint pl. a pomalidomidot (3. generációs IMiD), a karfilzomibot, az ixazomibot (2. generációs PI-k), a panobinostatot (DACI) és két monoklonális antitestet, az elotuzumabot és a daratumumabot. Az új gyógyszerek megváltoztatták a myeloma multiplex kezelési stratégiáját, ami az átlagos túlélés jelentős javulását eredményezte, mely manapság 6–10 évre tehető. A közlemény öt esetismertetésen keresztül mutatja be a myeloma kezelési lehetőségeit első vonalban és relapszus esetén. Az egyes esetek főbb jellemzőit az 1. táblázat foglalja össze.

BEVEZETÉS
A diffúz nagy B-sejtes lymphoma (DLBCL) a leggyakoribb nem Hodgkin lymphoma (NHL), mely az összes e csoportba tartozó lymphomás esetek mintegy 30–40%-át teszi ki. Bár a kezelés arany standardját képező R-CHOP (rituximab és ciklofoszfamid, doxorubicin, vincristin és prednizolon) séma mellett a betegek zöménél tartós gyógyulás érhető el, az összes eset 10–15%-ában találkozhatunk primer refrakter betegséggel, míg a betegek egy további 20–30%-ánál relapszus alakul ki. Az R-CHOP kezelésre nem reagáló betegek terápiás kilátásai kedvezőtlenek, bár a betegek egy része középdózisú kemoterápiával és azt követő autológ hematopoetikus transzplantációval meggyógyítható.