Fenntartó kezelés AML komplett remissziójában
A remisszióba jutott akut myeloid leukémiában (AML) szenvedőknél először sikerült a teljes túlélést kedvezően befolyásoló per os fenntartó terápiára akadni.
Akut myeloid leukémiában (AML) nem nehéz remissziót elérni, viszont a remisszió fenntartása problematikus. Az indukciós kemoterápia (IC) alkalmazásával a 60 évesnél fiatalabb betegek 60-80%-ánál, a 60 évesnél idősebb betegek 40-60%-ánál komplett remisszió (CR) érhető el, de a komplett remisszióba került betegek többségének betegsége kiújul, ami a hosszú idejű túlélés első számú akadálya. Az elmúlt 30 évben számos próbálkozás történt egy megfelelő fenntartó kezelés kialakítására, de egyik sem járt sikerrel.
Az amerikai hematológusok idei kongresszusán a QUAZAR AML-001 vizsgálatot vezető szerző, Dr. Andrew H. Wei (Alfred Hospital in Melbourne, Ausztrália) arról számolt be, hogy a remisszióba került, nagy kockázatú akut myeloid leukémiában szenvedőknél először sikerült a teljes túlélést kedvezően befolyásoló fenntartó terápiát kialakítani a per os adható azacitidinnel, azaz a CC-486 nevű (Celgene) szerrel. A CC-486 adagolás szignifikánsan meghosszabbította az átlagos teljes túlélést (24,7 vs 14,8 hó), valamint az átlagos kiújulás-mentes túlélést (10,2 vs 4,8 hó) a placebót és legjobb ápolást kapó betegekhez képest.
A QUAZAR Fázis III vizsgálatba magas- vagy mérsékelt citogenetikai kockázatú, jó állapotú betegeket vettek be. Az indukciós kemoterápián átesett betegek vagy komplett remisszióban (CR) voltak, vagy komplett remisszió állt fenn inkomplett sejtszám-csökkenéssel (CRi). A betegek 89%-a de novo AML-ben szenvedett: a citogenetikai kockázat 85%-uknál intermedier, 15%-uknál magas volt. A kemoterápia hatására 79%-uknál CR, 21%-uknál CRi alakult ki. 78%-ban legalább egy „konszolidációs” ciklust kaptak, 43%-ban voltak MRD-pozitívak (MRD, minimal residual disease] azaz maradék-betegségük volt. 278 beteg napi 200 mg orális azacitidint kapott a 28 napos ciklusok 1-14. napján, a kontroll csoportot képező 274 beteg placebót kapott ugyanilyen adagolásban. A kezelést addig folytatták, amíg a blast-szám 15% fölé emelkedett, vagy, ha súlyos mellékhatás alakult ki (illetve ha transzplantációra került sor).
Átlagosan 41,2 hónap megfigyelés után a teljes túlélés (OS) szignifikánsan hosszabb volt az orális azacitidin szedése mellett a placebót kapókhoz képest (24,7 hó vs 14,8 hó, HR: 0,69, P<0,0009), a kiújulás-mentes túlélés (RFS) szintén szignifikánsan javult (10,2 hó vs 4,8 , HR: 0,65, P<0,0001).
Az orális azacitidin fenntartó kezelést kapó betegeknél több grade 1 és grade 2 gasztrointesztinális mellékhatás alakult ki a placebót kapókhoz képest: nausea 65% vs 24%, hányás 60% vs 10%, hasmenés 50% vs 22%. Szintén több cytopeniát jegyeztek fel a kezelt csoportban a placebo csoporthoz képest: neutropenia 41% vs 24%, thrombocytopenia 23% vs 22%, anémia 14% vs 13%.
Dr. Harry P. Erba (Duke Cancer Institute, Durham, North Carolina) elmondta, hogy az akut lymphoblastos leukémiával ellentétben a remisszióban lévő AML kezelési algoritmusában eddig nem szerepelt fenntartó kezelés. A közelmúlt HOVON97 vizsgálatban injekciós azacitidinnel idősebb AML-es betegekban sikerült meghosszabbítani a kiújulás-mentes túlélést, de a teljes túlélés nem változott. Az AML-ben észlelhető remisszió rendszerint rövid életű, az orális azacitidin az első, ami klinikailag jelentős előnyökkel jár remisszióban lévő AML betegségben.
Bár Dr. Erba mindenképpen kedvezőnek tartja az orális azacitidin fenntartó használatát remisszióba került AML-es betegeken, de kiemelte, hogy – különösen az idősebb – betegeket nehéz meggyőzni egy bizonytalan hosszúságú fenntartó kezelés szükségességéről. A gyógyszeres kezelés folytatása kétségtelenül a mellékhatások szaporodásával jár, az idős betegek még a grade 1-2 gasztrointesztinális mellékhatásokat (hasmenés, hányás) is csak nehezen tudják elviselni. Ugyanakkor a két betegcsoportban azonosan alakult az „egészséggel összefüggő életminőség” mértéke. Dr. John Mascarenhas (Mount Sinai’s Tisch Cancer Institute in New York City) a tanulmányt „fontos klinikai vizsgálatnak” tartja, melyre nagy szükség volt az AML-es betegek kezelésében: „az idősebb betegek gyakran kapnak indukciós kemoterápiát, de ettől állapotuk nemigen javul, mert a betegség hamar kiújul és életük lerövidül.”
Az orális azacitidin a jövőbeli fenntartó kezelések fontos alkotóeleme lehet, ugyanakkor a szakértők egyöntetűen hosszabb megfigyelés utáni adatokat várnak.
Források:
