A korai emlőrák gyógyításában továbbra is a sebészi kezelés a leghatékonyabb módszer. Az emlőmegtartás és az onkoplasztikai elvek alkalmazása általánosan elfogadottá vált, az axilla sebészi kezelésében az őrszemnyirokcsomó-biopszia az elsődleges, és az axilláris blokkdisszekció (ABD) indiká­ciója tovább szűkült. Az egyre szélesebb körben alkalmazott neoadjuváns onkológiai kezelés új kihívások elé állította a sebészetet. Az emlőrák mortalitásának csökkentésében fontos szerepet játszik a minőségbiztosítás kiterjesztése, az emlősebészeti képzés erősítése és a centralizáció felgyorsí­tása dedikált emlőrák-diagnosztikai és -terápiás központok létrehozásával. Az alábbiakban a V. Emlőrák Konszenzus Konferencia tartalmára épülve, a legfrissebb nemzetközi tanulmányokat és szakértői javaslatokat figyelembe véve foglaljuk össze az emlőrák sebészi kezelésével kapcsolatos ajánlásainkat.

Magy Onkol 69:276-295, 2025

A bőrtumorok közül a kaukázusi rasszba tartozó betegeknél a keratinocyta ere­detű bazálsejtes karcinóma és a laphám­sejtes karcinóma (cSCC) teszi ki az esetek körülbelül 90–95%-át, melyeket ha időben felismerünk és kezelünk, akkor a betegek 5 éves túlélése több mint 98%-os.

A malignus nem melanóma bőrtumorok általában alacsony rizikójú betegségek, melyek sebészi úton jól gyógyíthatóak, azonban a lokálisan kiterjedt vagy metasztatikus tumorok kezelése igen nagy terápiás kihívást jelent. A korábban alkalmazott citotoxikus kemoterápiák és az epidermális növekedési faktor receptor (EGFR) gátló terápiák magas morbiditással jártak és hosszú távon gyenge terápiás eredményt mutattak, azonban a Hedgehog jelátviteli utat gátló célzott terápiák és az immunterápiák megjelenésével a betegek életkilátásai javultak, mind a túlélés, mind az életminőség tekintetében. A neoadjuváns immunterápiák vizsgálata még folyamatban van, de a bizonytalan sebészi szélek vagy jelentős morbiditás[1]sal és funkcióvesztéssel járó műtétek esetén az immunterápia jó alternatíva lehet az esztétika és a funkció megőrzésében, és az onkológiai terápiák kombinációjával a beteg hosszú távú túléléséhez is hozzájárul. Két esetbemutatásunkkal a fenti megállapításokat kívánjuk megerősíteni.

Magy Onkol 69:173-178, 2025

Az antireszorptív és antiangiogén/immunmoduláns terápiával összefüggő állcsontnekrózis (medication-related osteonecrosis of the jaw, MRONJ) az állcsontokat érintő súlyos kórkép, amely leggyakrabban malignus daganatok, oszteológiai és reumatológiai betegségek kezelésének mellékhatásaként alakul ki. A spontán gyógyulás nem jellemző, az oki terápia nem ismert. Sebészi beavatkozások, mint a szekvesztrektómia vagy a szegmentreszekció, csak átmeneti megoldást nyújtanak, mivel az állcsont teljes érintettsége kiszámíthatatlanná teszi a betegség lefolyását. A MRONJ kialakulásának hátterében a csontátépítés károsodása áll, különösen traumák, például fogeltávolítás után. Elsősorban 65 év feletti, legyengült, diabéteszes, szteroidkezelés alatt álló, rossz szájhigiéniájú betegek érintettek, a mandibula moláris régiója kiemelten veszélyeztetett. A tanulmány bemutatja az okozó gyógyszereket, a rizikótényezőket, valamint a korai diagnózis és prevenció fontosságát, és áttekinti a hatékonyabb kezelést célzó kutatási irányokat.

Magy Onkol 69:118-127, 2025

Égési sérülteknél alapvető fontosságú a mihamarabbi, égési centrumban
történő, adekvát kezelés. Fontos a kalkulált folyadékszükséglet rendszeres
újraértékelése és szükség szerinti revideálása a túlzott folyadéktöltés
vagy az elégtelen folyadékbevitel elkerülése céljából. Míg a felületes
égések (I. vagy II.a fokú) heg nélkül gyógyulhatnak, a II.b fokú vagy mélyebb
sérülések esetén műtéti ellátás vagy speciális sebfedés szükséges.
Az égési sebek sztáziszónájában a sérülés utáni napokban elmélyülhet
a seb, ezért a kiterjedt égések esetén a mélység újraértékelése javasolt.
Nekrotikus szövet esetén nekrektómia végzendő proteolitikus enzimeket
tartalmazó készítménnyel, vagy tangenciális módon az életképes
sebalapig vagy epifasciális módon, az elhalt szövet izomfasciáig történő
réteges sebészi eltávolítása útján. A hagyományos sebfedő módszerek
mellett autológ bőrtranszplantáció lehetséges.

Az obstruktív alvási apnoe (OSA) gyakran más légzőszervi kórkép társbe­tegsége. A két betegség egyidejű fennállása (overlap szindróma) magasabb morbiditáshoz és mortalitáshoz vezet. Az OSA korai felismerése és kezelése javíthatja az alvást, az életminőséget és a betegségek kimenetelét.

A gasztroenterológiai tárgyú összefoglaló az epeutak gyulladásos beteg­ségeit ismerteti a primer sclerotizáló cholangitis kivételével. Az epeúti gyulladások osztályozása az anatómiai lokalizáció és az etiológia szerint lehetséges. A közlemény taglalja a diagnosztika és a kezelés lehetőségeit is.

A prosztatitisz gyakori előfordulású klinikai szindrómák csoportja, amely­nek négy fő típusa van: akut bakteriális prosztatitisz, krónikus bakteriális prosztatitisz, krónikus prosztatitisz/krónikus kismedencei fájdalom szind­róma és a tünetmentes forma. A bakteriális prosztatitiszek a kórtörténet és a mikrobiológiai vizsgálatok alapján általában diagnosztizálhatók, keze­lésük antibiotikumokkal történik. A prosztatitiszek leggyakoribb formája a krónikus prosztatitisz, más néven krónikus kismedencei fájdalom szind­róma, mely kizárásos diagnózis, és nincs egységes kezelése. A tünetmentes prosztatitisz nem igényel kezelést, és jellemzően más urológiai tünetek miatti kivizsgálás során, incidentális diagnózisként írják le.

Az endoszkópos gyomorszűkítés önálló kezelésként biztonságos és hatékony, minimálisan invazív terápia, amely segíthet jelentős hosszú távú súlycsökkenést és tartós javulást elérni az elhízással összefüggő társbetegségekben.