Az XL20 nevű hatóanyag az ALS-ben akkumulálódó TDP‑43 fehérje egyik szűk régiójának gátlásával fejti ki neuroprotektív hatását.

Egyszerre több olyan útvonalat is aktivál egy már engedélyezett hatóanyag, amelyek protektív hatásúak lehetnek neurodegeneratív kórképek ellen.

Az endokrin diszruptorok révén megzavarják a hormonrendszer működését az ultra-feldolgozott élelmiszerek, ami növeli a betegség kialakulásának kockázatát.

A vankomicin továbbfejlesztett változata, az EVG7 hozhat áttörést a C. difficile okozta bélfertőzések leküzdésében.

Az emlőrák kezelésében használt egyik legfontosabb hatóanyag titokzatos módon növelheti a méhdaganat kialakulásának kockázatát – ennek miértjét sikerült most megválaszolni.

Egy vizsgálat eredményei szerint ez a kedvező hatás pont a legmagasabb genetikai kockázattal rendelkező populációban jelentkezik a legmarkánsabban.

Az Alzheimer-kór és a frontotemporális demencia közös patomechanizmusát tárták fel, és a jó hír, hogy ez a folyamat kezelhetőnek tűnik.

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

A gombaspórák mindmáig az aeroallergének azon csoportját képviselik, amelynek allergén tulajdonságairól és forrásairól a legkevesebb információ áll rendelkezésre. A gombák okozta allergiás megbetegedések diagnosz­tizálása a legtöbb klinikus számára ismeretlen, úttalan vadonnak tűnik, ahová az ember nem szívesen teszi be a lábát. Ennek oka, hogy a klinikák által beszerezhető allergének csupán kis töredékét képezik a betegek valós környezetében általában fellelhető allergéneknek. Miért alakult ki ez a di­agnosztikai szakadék, és hogyan hidalható át környezeti vizsgálatokkal? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A neuromuscularis betegségek csoportja számos herediter és szerzett kór­képet foglal magában. A diagnosztika során az elektrofiziológiai vizsgálatok segítségével különíthetők el a miogén és neurogén eredetű károsodások. A fizikális vizsgálat elengedhetetlen a tünetek eloszlásának leírásához, azaz a fenotípus azonosításához. Minden esetben szükséges a szerzett kórké­pek kizárása. A neuromuscularis betegségek többségénél új generációs genetikai vizsgálatok segítenek a heterogén genetikai háttér feltárásá­ban, azonban ezek nem minden betegség esetén alkalmasak az eltérések kimutatására.