A csípő-keresztcsonti vagy sacroiliacalis ízület diszfunkciója a deréktáji fájdalom gyakori kiváltó oka, azonban pontos diagnózisa nem könnyű feladat. A konzervatív kezelés egy multimodális programból áll, amely ma­gában foglalja a betegoktatást, valamint a medenceöv stabilizálását célzott nyújtással és manuálterápiával kombinálja. A stabilizáló övek szülést köve­tő alkalmazása is hasznos lehet. Azoknál a betegeknél, akiknél a tünetek konzervatív kezeléssel nem javulnak, előnyösek lehetnek az intervenciós kezelési lehetőségek.

Az osteoarthritis etiológiájában és patogenezisében a biomechanika, a gyulladásos és az immunrendszer komp­lex szerepe igazolt. Az elmúlt években ez a felismerés alapvetően változtatta meg a terápiás szemléletet is: a hagyományos fájdalomcsillapítók helyett a nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID-ok) alkalma­zása nagyobb hatékonyságú, hiszen az NSAID készítmények a periférián is hat­nak, nemcsak a fájdalmat, de a gyulladást, a synovitis mértékét is csökkentik. A jól ismert mellékhatások miatt elsősorban a lokális alkalmazás ajánlott.

Térdízületi osteoarthritisban (OA) a nem szteroid gyulladáscsökkentő szerek (NSAID) szedése idővel súlyosbíthatja a gyulladást és a fájdalmat.

Az első adatok alapján a több évig hordható beültetett gyógyszerkibocsátó lencse jó eredményeket mutatott nyíltzugú glaukóma és okuláris hipertenzió kezelésében.

Napjaink legelterjedtebb fájdalomcsillapító gyulladásgátló készítményei a nem szteroid gyulladáscsökkentők. Alkalmazásuk során gyakran talál­kozunk gyógyszer okozta mellékhatásokkal, amelyek közül az egyik leg­súlyosabb a gyomor-bél rendszeri vérzés. Terápia tekintetében a savszek­réció-gátlók, kiemelten a protonpumpa-inhibitorok használata jelentős szerepet játszik a felső tápcsatornai vérzések megelőzésében. Ugyanakkor ezek a gyógyszerek hosszú távon az alsó tápcsatornai nem kívánt esemé­nyek számát növelhetik.

A nem szteroid gyulladásgátlók szedése idős, 2-es típusú diabetesben szenvedőkben a szívelégtelenség kockázatával jár.

A 20. század 60-as éveiben drámai hatású felismerés volt, hogy a váran­dósság első trimeszterében a thalidomid-tartalmú gyógyszert szedő vá­randósok újszülöttjei között szignifikánsan gyakoribbak a végtagfejlődési rendellenességek. E megfigyelés hívta fel a figyelmet arra, hogy a terhesség alatti gyógyszeres kezelés és bizonyos veleszületett fejlődési rendellenes­ségek között ok-okozati összefüggés állhat fenn. Azóta folyamatosan bő­vül és gazdagodik a reproduktív toxikológia és a teratológia tudománya, melyek közül az előbbi a teljes reprodukciós ciklusban megjelenő, károsító tényezők hatását és azok következményeit vizsgálja, míg az utóbbi a követ­kezményesen kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességekre fókuszál.

A célzott terápiák jelentősen javították a gyulladásos és autoimmun reuma­tológiai kórképek, így a rheumatoid arthritis kezelését. A betegek kezelése során elsődleges a terápiaválasztás, melynek során mérlegre kell tenni a kitűzendő célt, a hatás és kockázat viszonyát és a betegpreferenciákat. Cikkünk az ezzel kapcsolatos legfontosabb megfontolásokat tárgyalja.

Az arthritis psoriatica klinikailag heterogén, diverz megjelenési formájú betegség, melyet számos extraartikuláris manifesztáció és komorbiditás jellemez. A betegek kiemelése, a korai diagnosztika és terápia kiemelkedő fontossággal bír a betegek sorsának további alakulására nézve. A keze­lésre alkalmazott gyógyszerek kiválasztását a betegség jellegzetességei, az egyes domének érintettsége és a komorbid állapotok összességében határozzák meg. A szerző ezen témakörök részletes tárgyalása mentén mutatja be a kezelés újdonságait.

Az osteoarthrosis az ízületi porc mennyiségi és minőségi károsodásával jellemzett degeneratív ízületi megbetegedés, mely a porcon túl érinti a subchondralis csontot, az ízületi tokot, a környező lágyrészeket és izmo­kat. A betegség lefolyása progresszív és funkciókárosodáshoz, rokkantság­hoz vezethet. A nemzetközi szakirodalomban a kórfolyamat elnevezése az osteoarthritis, mely a gyulladás szerepére is utal a patogenezisben.