A tumor környezetének megváltoztatásával és a T-sejtek aktiválásával teszik hatásosabbá az immunterápiát.

Az FDA 2019. május 24-én engedélyezte az előrehaladott vagy áttétes HR+, HER2-, PIK3CA mutációval rendelkező emlőrák kezelésére szolgáló Piqray (alpelizib) tablettát.

Hogyan valósítható meg az előrehaladott emlőrákos betegeknek az az igénye, hogy a lehető legtovább kemoterápiamentesek maradjanak? A jól tolerálható endokrin terápia a kezdeti jó eredmények után szerzett rezisz­tencia miatt többnyire nem folytatható. Ha a beteg nincs életet veszélyez­tető állapotban, nem alakult ki viszcerális krízis, akkor a több szervet is érintő áttétes betegség ellenére sem kell még kemoterápiát bevezetnünk. Az első vonalban adott endokrin terápiával kombinált CDK4/6-inhibitor-kezelés konzisztensen 10 hónap előnyt hozhat a medián progressziómentes túlélésben mind a poszt-, mind a premenopauzában lévő betegek számára.

AZ ÉV ELŐRELÉPÉSE: A RÁK IMMUNTERÁPIÁJA 

Bár a beszámolóban szereplő újabb eredmények mindegyike figyelemre méltó, a rákgyógyászatot egyik sem alakította át olyan mértékben, mint az immunterápia fejlődése, mely kiérdemelte ezzel az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) „az év előrelépése” értékelését. Az immunterápia elve egyszerű: felszabadítani az immunrendszert a gátló tényezők hatása alól, hogy az megtámadhassa a daganatot. Mégis évtizedek kutatómunkája volt szükséges a tényleges terápiás eredményt hozó kezelésmódok kifejlesztéséhez. Az utóbbi évtizedben felgyorsultak az események; néhány rövid év alatt a kutatók és a hatóságok több különböző immunterápiás stratégiát is a laborasztaltól a betegágyig juttattak.

A FIRST vizsgálatban az 500 mg fulvesztrant vagy 1 mg anasztrozol adásakor nem volt szignifikáns különbség a klinikai haszon mértékében, ugyanakkor a fulvestrant az anastrozolhoz képest 34%-kal csökkentette a progressziót és a teljes túlélést is (a fulvesztrantot kapó betegek átlagosan 54,1 hónapot éltek az anasztrozolt kapó betegek átlagos 48,4 hónapjával szemben). 

Az alábbiakban a nem szteroid aromatáz-gátlókkal már kezelt, hormonérzékeny, HER2 negatív, előrehaladott emlőrák kezelésének ma ismert további lehetőségeit foglaljuk össze.  

Posztmenopauzában levő két nőbetegem esetét írom le, akiknél adjuváns antiösztrogén terápia alatti relapszusban metasztatikus, illetve lokális progresszió jelentkezett.

A lokálisan előrehaladott és áttétes emlőrák kezelésében elsődleges szerepe az endokrin terápiának van, amennyiben a tumor ösztrogénreceptort (ER) expresszál. Ma már széles körben kerül alkalmazásra a hormonterápia egyik fontos képviselője, a fulvesztrant, mely terápiás indikációját a posztmenopauzális inoperábilis, vagy metasztatikus ER-t expresszáló és a HER2-negatív emlőrákok képezik. A fulvesztrant egy intramuszkulárisan adagolható ösztrogénreceptor-antagonista, melynek nagy előnye, hogy nem idéz elő ösztrogén agonista hatásokat. Fulvesztranttal végzett nemzetközi klinikai vizsgálatokban egyrészről a szer hatásosságát vizsgálták, másrészről a terápia optimális dózisának meghatározására törekedtek.

Köszönhetően az emlőrák egyre korábbi stádiumban történő felismerhetőségének, a hatékonysági mutatókon túlmenően mára már az életminőség kérdése is fontos részévé vált a kezelésnek. A korai emlőrák adjuváns kezelésével kapcsolatban az életminőségre vonatkozóan igen kevés adattal rendelkezünk. Adatgyűjtésünk célja annak megállapítása volt, hogy hogyan változik az anasztrozol-terápiában részesülő, korai stádiumú, posztmenopauzális emlőrákban szenvedő betegek életminősége. A többközpontú, prospektív, obszervációs, beavatkozással nem járó vizsgálatba 1502 posztmenopauzális emlőrákos beteget vontunk be, az életminőség kérdőívre adott válaszokat 0-tól 100-ig terjedő skálán értékeltük. A betegek összességében elég negatívan ítélték meg a munkavégző képességüket a kiinduláskor, de a felmérés végére ez a paraméter javult. Korábbi vizsgálatok szerint az idősebb korosztályba (>65 év) tartozó betegek körében szignifikánsan romlottak a fizikai paraméterek a fiatalabb betegcsoporthoz képest. Ezt az összefüggést mi magunk is megerősítettük. Eredményünk ugyanakkor némileg ellentmond Fehlauer és munkacsoportja (14) megállapításának, miszerint a fiatalabb betegek nagyobb fokú abszolút és relatív funkciócsökkenést mutattak fizikai állapotukban a középkorú, illetve idősebb betegekhez képest. A fáradékonyság hasonló mértékben volt jelen a különböző korcsoportú betegeknél, míg a vitalitás és a napi tevékenységi szint megtöretése több évig fennmaradhat a kezelés során. Ezek alapján kijelenthető, hogy az idősebb egyének ellátása különleges figyelmet igényel a kezelést végző személyek részéről. Magyar Onkológia 56:242–246, 2012

Kulcsszavak: emlőrák, posztmenopauza, anasztrozol, életminőség, fizikai állapot, SF RAND-36