A szerzők a hyperlipoproteinaemiák kezelésének lehetőségeit foglalják össze. Bemutatják, hogy az elmúlt időszakban ezen a téren milyen jelen­tős előrelépések történtek, a hagyományos koleszterincsökkentő sztatin-és ezetimibterápia mellett egyéb új koleszterincsökkentők jelentek meg. A hypertriglyceridaemiák kezelésének új alternatívái az apolipoprotein C3-gátló volanesorsen és az angiopoietin-like 3-gátló evinacumab készítmé­nyek. Bár egy részük jelenleg nem érhető el hazánkban, mégis fontosnak tart­juk, hogy a szakmai közönség ezekről is megfelelő ismeretekkel rendelkezzen.

Állati modellszervezetek után humán sejtekben is bizonyította hatásosságát a zsíros érlerakódások prevenciójában a troduszkemin, így jó az esély a klinikai vizsgálatok megindítására.

Kiemelkedő hatásosságot mutatott egy új, kis interferáló RNS készítmény, a lepodiszirán az örökletes szív-érrendszeri kockázati tényező, a lipoprotein(a) szint csökkentésében.

A retinális erek perfúzióját elsősorban a nagyvérköri keringési viszonyok, főleg a vérnyomás cirkadián ritmus szerinti ingadozása és éjszakai érté­kei határozzák meg. Ez így van akkor is, ha valaki nem szenved magas­vérnyomás-betegségben. A hagyományosan a felkaron mért perifériás vérnyomásnál a szemet ellátó erek anatómiai helyzete miatt fontosabb az aortában uralkodó centrális vérnyomás értéke. A retinális erek morfológiai és funkcionális elváltozásai ma már nagy felbontású digitális képalkotó eljárással vizsgálhatók.

A bradycardiás állapot megítélésének és kezelésének optimalizálása érdeké­ben a European Society of Cardiology (ESC) 2021-ben új irányelveket tett közzé a szívritmus-szabályozó terápiáról és a kardiális reszinkronizációs terápiáról. Új ajánlásokat adott a diagnosztikára, a reflex syncope ellátására, a syncope és a szárblokkok kezelési algoritmusaira vonatkozóan. Először jelenik meg az irányelvekben a vezeték nélküli pacemaker és az ingerületvezető rendszer ingerlése.

A szív gyors mozgása miatt a CT hosszú ideig alig játszott szerepet a kardiális képalkotásban. Az utóbbi mintegy 20 évben azonban a speciális, csúcskate­góriás CT-rendszerek elismerésre méltó minőségű és nagy információértékű kardiális képalkotást tesznek lehetővé. A cikk a CT kardiológiai diagnoszti­kában való alkalmazásának előfeltételeit és területeit ismerteti, kiemelve a speciális előnyöket és a korlátokat is.

A racionális echokardiográfiás funkcionális vizsgálat a szívizom és a szívbil­lentyűk működésének elemzésére szolgál. A reprodukálhatóság érdekében standardizált módon elvégzett vizsgálat képi dokumentációja által a szív élettani és kórélettani változásait tudjuk nyomon követni. A cikk a legfon­tosabb numerikus paraméterek meghatározásának, illetve becslésének módszertani szempontjait tárgyalja.

Az ateroszklerotikus érbetegségben szenvedő betegnek komplex, bizonyí­tékokon alapuló terápiában kell részesülnie, amelybe beletartozik az élet­módváltás, thrombocyta-aggregáció-gátló készítmény és sztatin szedése, a vérnyomáscsökkentő terápia és a dohányzásról leszoktató tanácsadás. Az életükben már legalább 100 cigarettát elszívott 65–75 éves férfiaknál a hasi aorta aneurysma egyszeri ultrahangszűrése ajánlott, viszont nem támaszt­ják alá bizonyítékok a szűrés hatékonyságát a nyaki verőeret, a veseartériákat és az alsó végtagi perifériás ereket érintő megbetegedések esetében. Előrehaladott érbetegségben szenvedő betegeknél a revaszkularizáció csökkenti a kedvezőtlen kimenetel és a mortalitás kockázatát.

A vírusok és baktériumok ellen küzd termelődő immunglobulin G4 (IgG4) néha a saját testet megcélozva gyulladást eredményezhet.

 A DiGeorge-szindróma az egyik leggya­koribb szubmikroszkopikus strukturális kromoszóma-rendellenesség. A kór­kép incidenciája 1:4000–6000 élveszülés.1 Magyarországon a 1:12 500 élveszülésre jutó gyakoriságával a kórkép aluldiagnosz­tizált.² A kórkép kialakulásáért a 22q11.2 kromoszómarégiót érintő mikrodeléció a felelős. Ezen kromoszómarégiót érintő genetikai eltérések leírására különböző szindrómák hátterében került sor, mint a velocardiofacialis, Cayler-cardiofacialis, conotruncalis anomália, arc- és Sedlackova-szindróma.³ A felsorolt szindrómák mind­egyike tünetileg több-kevesebb átfedést mutat a DiGeorge-szindróma tüneteivel, ezért az e kromoszómarégióhoz tarto­zó mikrodeléciós kórképeket 22q11.2DS (22q11 deléciós szindróma) néven foglaljuk össze. A 22q11 régió mikrodelécióját nem szindrómás conotruncalis eltéréssel rendel­kező egyének esetében is igazolták.⁴ A kór­kép jelentőségét az adja, hogy az egyik leggyakrabban előforduló mikrodeléciós szindróma, és egyike a legszélesebb kör­ben dokumentált szindrómáknak.