A vese leggyakoribb rosszindulatú megbetegedése, a vesesejtes carcinoma (RCC) az északi országokban az összes daganatos kórkép 2-3%-át teszi ki . Izlandon ismeretlen okból az előfordulási gyakoriság magasabb, 10,5/100000 betegév férfiaknál és 6,2/100000 betegév nőknél). A radikális nephrectomia (RN) hagyományosan a lokalizált RCC standard kezelése, míg a részleges nephrectomiát (partial nephrectomy, PN) hagyományosan a csökkent vesefunkcióval, egyetlen vesével, illetve kétoldali vesetumoros betegeknél végzik. Az elmúlt évtizedben a PN népszerűbbé vált, különösen a kisméretű daganatok esetén. Az European Urology Association (EUA) és az American Urology Association (AUA) legújabb irányelvei szerint 4 cm-nél kisebb daganatoknál a PN javasolt. Számos tanulmányban mutatták ki a PN kedvezőbb hatásait kisméretű RCC-ben. A sebészi technika fokozatos fejlődésével a PN utáni visszaesési arány most azonos az RN utáni visszaesésekkel. A PN jelentősége folyamatosan nő, tekintettel a mellékleletként felfedezett vesetumorok növekvő arányára. A jelen tanulmány célkitűzése az RCC miatt végzett valamennyi PN-esethez tartozó klinikai adatok elemzése egy 11 éves időszakban Izlandon.

A hasi radiológiai képalkotó technikák gyakoribb elterjedése következtében növekvő számban diagnosztizálják a tünetmentes vesedaganatokat is. A mellékleletként felfedezett, kisméretű vesetumorok (small renal mass, SRM) nagyobb száma következtében a kiindulási stádiumok is eltolódtak a kevésbé előrehaladott stádiumok felé. Tünetmentes SRM esetén nőtt a jelentősége a vesefunkciót megtartó műtéti megoldásoknak (61%).

A kisméretű vesetumorok az utóbbi években a fejlődő, nem invazív képalkotó technikáknak köszönhetően (UH, CT, MRI) egyre növekvő számban kerülnek felismerésre. Egy retrospektív elemzésben kimutatták, hogy a kissejtes vesetumorok lassú progressziót mutatnak és alacsony malignitási potenciállal rendelkeznek, mindössze 7%-os áttétgyakorisággal. A kisméretű vesetumorok jelentős hányada mellékleletként kerül diagnosztizálásra, gyakran idős embereknél. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy nem minden esetben feltétlenül szükséges a sebészi beavatkozás, és a késleltetett műtét reális terápiás alternatíva lehet. A szerzők a jelen tanulmányban ezt a kérdéskört vizsgálták egy retrospektív elemzés keretében.

Az elhízottság, a dohányzás és a magas vérnyomás képviselik a vesesejtes carcinoma (RCC) legjelentősebb kockázati tényezőit, és becslések szerint az esetek közel felében konkrétan szerepelnek a betegek anamnézisében. Az RCC előfordulási gyakoriság emelkedése hátterében állhat az elhízottság terjedése is, mivel a testtömegindex (body mass index, BMI) egyetlen egységnyi emelkedése az RCC-kockázat 7%-os növekedésével jár. Amellett, hogy a dohányzás elterjedtsége a legújabb felmérések szerint csökken, ismert, hogy a dohányzás még az abbahagyást követően is növeli az RCC-kialakulás kockázatát. A korábban, illetve aktuálisan dohányzóknál a nem dohányzókhoz viszonyítva 1,3–1,6-szoros az RCC kockázata. A dohányzás elhagyása után a fokozott kockázat csak 30 év elteltével csökken a nem dohányzók szintjére.

A vesesejtes carcinoma (RCC) egyik kiemelt sajátossága a tünetek változatossága a diagnózis megállapításakor, ugyanis az esetek közel 30%-ában jelentkeznek paraneopláziás tünetek. Régebbi megfigyelések szerint a klasszikus Virchowtriász (haematuria, tapintható terime és hasi fájdalom) gyakorisága 9%, újabban ezt már mindössze 3,8–5%-nak találják. A komputertomográfia (CT) és az ultrahang elterjedése előtt az RCC-esetek 7%-a vált ismertté tünetmentesség mellett, ma ez az arány elérheti a 80%-ot is. A tünetmentes személyeknél megállapított esetek gyakorisága terén van különbség az egyes országok között, de az emelkedő tendencia egyértelmű.

Az áttétes világossejtes veserák egyik új, törzskönyvezett készítménye a pazopanib (Votrient®, GSK), preklinikai és klinikai vizsgálatokban tesztelt, orálisan szedhető multi-tirozinkináz-receptor-gátló (TKI) szer, mely az angiogenezis gátlásával különböző tumortípusok ellen mutat aktivitást. Az Európai Gyógyszerügyi Hatóság (European Medicines Agency, EMA) engedélye alapján jelenleg előrehaladott vesecarcinoma (RCC) első vonalbeli, előrehaladott betegségük kezelésére korábban citokinterápiában részesült felnőtt betegek másodvonalbeli, valamint előrehaladott lágyrész-sarcoma szelektív altípusainak kezelésére alkalmazható. A European Society of Medical Oncology (ESMO) 2012. évi ajánlása szerint a pazopanib áttétes, világossejtes veserákban szenvedő betegek számára IIB evidenciával javasolható jó és közepes prognózis esetén első vonalban.

A vese daganatos folyamatai között 80–85%-ot képviselő vesesejtes carcinoma (renal cell carcinoma, RCC) az esetek 80%-ában világossejtes, illetve dominálóan világossejtes szövettani formában jelentkezik. Az Egyesült Államokban 2010-ben az új RCC-esetek számát 58 420-ra, az RCC miatt bekövetkező halálozások számát pedig 13 040-re becsülték, míg Európában 2008-ban ugyanezek az adatok 88 400, illetve 39 300 voltak. Előrehaladott RCC-ben jelentősen javította a kimenetelt a daganatszövet angiogenezisére, illetve az emlős rapamycin-célpont molekulákra irányuló új célzott terápiák bevezetése a klinikai gyakorlatba. A fejlett országok szabályozó hatóságai 2005 óta a következő 6 új célzott szert engedélyezték RCC-ben: sunitinib, sorafenib, pazopanib, temsirolimus, everolimus és bevacizumab+interferon alfa.

A sejtosztódás-szabályozás molekuláris mechanizmusainak egyre részletesebb megismerése révén olyan kis molekulájú tirozin-kináz-inhibitorok (TKI) azonosítására kerülhetett sor, amelyek a daganatokban kórosan szabályozott jelátviteli rendszereket veszik célba, és amelyek fontos terápiás alternatívát jelenthetnek a hagyományos citosztatikumok mellett, illetve kombinációs készítményként alkalmazhatók azokkal. A jól körülírt molekuláris célpontok ellenére, a TKI-okra olyan mellékhatásspektrum jellemző, amely a daganatterápia során nagy figyelmet érdemel a kezelés folyamatosságának fenntartása érdekében. A TKI-ok által kiváltott májkárosodás mértéke jelentős eltéréseket mutat az egyes szerek között.

Vesesejtes carcinomában (RCC) hagyományosan a terápia fő célkitűzése a daganat eltávolítása, ezért az elmúlt években jelentős hangsúly helyeződött a teljes veseeltávolításra. Ugyanakkor a teljes veseeltávolítást követően jelentős morbiditást és mortalitást okoznak a krónikus veseelégtelenségből és kardiovaszkuláris eltérésekből adódó szövődmények. Ezzel magyarázható, hogy az Amerikai Urológiai Társaság legújabb irányelveiben és terápiás javaslataiban a teljes veseeltávolítással szemben már a nefronmegtartó sebészi megoldások alkalmazását támogatja a vesefunkció hosszú távú megőrzése, ugyanakkor a hatékony daganatkontroll megtartásának célkitűzésével.

Vesesejtes carcinomában (RCC) régóta a 3 cm-es tumorméretet tekintik szignifikánsnak. Ha a daganat meghaladja ezt a méretet, meredeken emelkedik a stage és a grade besorolás, a multifokális jelleg, az elsődleges áttétek, illetve a relapszusok előfordulási gyakorisága. A komputertomográfia (CT), illetve az ultrahangos képalkotó diagnosztika elterjedése előtt a kis tumorok előfordulási gyakorisága mindössze 5,3% volt, mára ez az arány megötszöröződött: az összes RCC-eset 17,3%-a és az összes I. stádiumú daganat 43,4%-a 3 cm-nél kisebb.