Ladányi Andrea cikkei

Az utóbbi 1-2 évtizedben a tumorimmunológiai kutatások előrehaladása, az immunválaszt szabályozó mechanizmusok jobb megismerése új típusú immunterápiás szerek: a T-sejtek aktivációját gátló molekuláris kölcsönhatásokat célzó ellenanyagok kísérleti és klinikai kipróbálásához vezetett. Az újfajta immunstimuláló ágensek prototípusa, a CTLA-4 antagonista ipilimumab alkalmazása jelentette az első olyan kezelésmódot, mely metasztatikus melanómás betegekben, randomizált, kontrollált klinikai vizsgálatban a túlélés szignifikáns meghosszabbodását eredményezte, így 2011-ben bekerült e betegség terápiás arzenáljába. A szintén 2011-ben befogadott, BRAF-inhibitor vemurafenibbel együtt az ipilimumab átalakította az áttétes melanóma standard kezelését, és megnyitotta az utat más immunszabályozó molekulák befolyásolását célzó terápiák számára, melyek közül a PD-1-útvonalat blokkoló ellenanyagok ugyancsak ígéretes klinikai hatást mutattak. Az eddig összegyűlt klinikai tapasztalat alapján az immunstimuláló antitestek a betegek viszonylag kis hányadában eredményeznek objektív tumorválaszt, ami általában hosszabb távon jelentkezik, azonban a reagáló betegek jelentős részében tartós remissziót jelent. A kedvező daganatellenes aktivitás ugyanakkor sok esetben jelentős toxicitással párosul. A súlyos mellékhatások nagy része a konvencionális terápiák okozta mellékhatásoktól eltérő spektrumú, a szervezet fokozott immunaktivitásával összefüggő szervkárosodás. A nem reagáló betegeknek a súlyos mellékhatásoktól való megkímélése, valamint a válaszarány növelése érdekében intenzív kutatások folynak olyan biomarkerek azonosítására, melyek alapján meg lehetne jósolni a kezelés várható hatását. Javíthatja a klinikai hatásosságot továbbá az immunmoduláns ellenanyagok más immunterápiás modalitásokkal, kemo- vagy célzott terápiával való racionális kombinálása. Magyar Onkológia 57:100–107, 2013

Kulcsszavak: melanóma, immunterápia, CTLA-4, PD-1

A szolid daganatok szerves részét képező gazdaszervezeti sejtek, ezen belül a veleszületett és adaptív immunválasz létrehozásában közreműködő sejtek pozitív és negatív hatást is gyakorolhatnak a betegség kimenetelére. A daganatkiújulás esélyét csökkentő hatékony adaptív immunválasz létrejöttében kulcsszerepet játszó T-limfocita alcsoportok és antigénprezentáló dendritikus sejtek infiltrációja általában kedvező prognózissal jár együtt. A tumorprogressziót elősegítő krónikus gyulladásos folyamatokban fontos szerepet játszó tumorasszociált makrofágok, hízósejtek és neutrofil granulociták akkumulációja ezzel szemben többnyire kedvezőtlen kórjósló tényező. Melanóma esetén a limfoid infiltrátum, illetve ezen belül a T-sejtek prognosztikai szerepének tanulmányozása ellentmondásos eredménnyel járt. Munkacsoportunk vizsgálatai szerint az aktivált T-limfociták denzitása azonban korrelált a betegek túlélésével, s hasonló eredményt kaptunk a B-sejtek, valamint az érett dendritikus sejtek esetében is. Mind a dendritikus sejtek, mind a B-limfociták mennyisége korrelációt mutatott az aktivált T-sejtek számával, s kombinációban történő vizsgálatuk révén eltérő prognózisú betegcsoportokat tudtunk megkülönböztetni. Más kutatócsoportok tanulmányai alapján a neutrofil granulociták intenzív infiltrációja rövidebb túléléssel volt kapcsolatba hozható, míg a makrofágok és egyéb sejttípusok prognosztikai szerepének feltárására irányuló vizsgálatokból nem vonható le egyértelmű következtetés. Eredményeink arra utalnak, hogy a hatékony tumorellenes immunválasz létrejöttében kulcsfontosságú antigénprezentáló dendritikus sejtek, valamint a B-, illetve az aktivált T-limfociták emelkedett mennyisége a malignus melanóma kedvező prognosztikai tényezőjeként értékelhető. Magyar Onkológia 57:85–95, 2013

Kulcsszavak: melanóma, tumorinfiltráló immunsejtek, limfociták, dendritikus sejtek, prognózis

Az AJCC által 2009-ben kidolgozott TNM stádiumbeosztás néhány új faktorral bővült a malignus melanóma patológiai „microstaging”-jét illetően. Kiemeli, de teljes terjedelmében nem reprezentálja a vertikális növekedési fázis jelentőségét ezekben a daganatokban. Igényt támaszt az őrszemnyirokcsomók eddiginél részletesebb szövettani vizsgálatára, hiszen izolált tumorsejtek jelenléte is előrehaladottabb stádiumot jelent az új klasszifikáció szerint.Magyar Onkológia 57:68–72, 2013

Kulcsszavak: melanóma, TNM, őrszemnyirokcsomó