Szűcs Miklós cikkei

Magyarországon jelenleg a metasztatikus, kasztrációrezisztens prosztatarák (mCRPC) terápiájában poszt-docetaxel alkalmazásban enzalutamid, abirateron és cabazitaxel hatóanyagok rendelhetőek. Célunk a Magyarországon 2013-ban törzskönyvezett enzalutamid klinikai hatásosságának és biztonságosságának elemzése és összehasonlítása abirateronnal és cabazitaxellel, szisztematikus irodalomkeresés és randomizált, kontrollált vizsgálatok (RCT) metaanalízissel végzett direkt és indirekt összehasonlítása módszerével. Mindhárom hatóanyag esetében 1 1 RCT került beválogatásra. A három hatóanyag minden elsődleges és másodlagos végpontban szignifikánsan hatásosabbnak bizonyult a placebónál. Az enzalutamidkezelés a betegek medián túlélését 4,8 hónappal hosszabbította meg. Az indirekt összehasonlításba csak az enzalutamidot és az abirateront vontuk be, a cabazitaxel esetében nem volt közös komparátor. A két terápia között nem találtunk szignifikáns eltérést sem az elsődleges végpontban (túlélés) (HR: 0,97, 95% KI: 0,75–1,25), sem a nemkívánatos események tekintetében. Három másodlagos végpontban az enzalutamid szignifikánsan hatásosabb az abirateronnál: prosztataspecifikus antigén (PSA) progresszióig eltelt idő (HR: 0,43, 95% KI: 0,31–0,59), radiológiai progressziótól mentes túlélés (HR: 0,6, 95% KI: 0,5–0,72) és PSA-választ adók aránya (RR: 7,48, 95% KI: 2,83–19,72). Az enzalutamid klinikailag kedvező hatású és alkalmazása biztonságos poszt-docetaxel mCRPC kezelésében. Az indirekt összehasonlítás alapján az enzalutamid- és az abirateronkezelés klinikai hatásossága és biztonságossága hasonló. Magyar Onkológia 58:189–197, 2014

Kulcsszavak: kasztrációrezisztens prosztatarák, enzalutamid, abirateron, cabazitaxel, metaanalízis

Az everolimus előrehaladott vesesejtes carcinoma kezelésére javallt, vascularis endothelialis növekedési faktor receptor (VEGFR) tirozinkináz-gátló (TKI) kezelést követően. A vizsgálat célja metasztatikus veserákban szenvedő betegeknél egy vonalban alkalmazott VEGFR-TKI kezelés utáni everolimusterápia hatékonyságának és toxicitási profiljának multicentrikus értékelése volt. 2010. 01.–2013. 07. között hazánk 7 onkológiai intézményében 101 betegnél indult everolimusterápia retrospektív elemzése. Az induló dózis 10 mg volt naponta, 28 napos ciklusokban. Fizikális és laborvizsgálat havonta, képalkotó kontroll 3 havonta történt. A tumorválaszt RECIST 1.0, a toxicitást NCI CTCAE 3.0 szerint értékeltük. Jelenleg 26 (27%) beteg kezelése zajlik, 52 beteg (54,1%) él. A medián progressziómentes túlélés (PFS) 5,7 hónap. Részleges remisszió 6 (6%), stabil betegség 71 (74%), progresszió 19 (20%). A medián teljes túlélés (OS) 14,3 hónap. A jobb általános állapotú (ECOG 0-1) betegek PFS és OS eredménye kedvezőbb volt. A túlélést csökkentette a fellépő anémia (p=0,037), viszont javította a 12 hónapon túli PFS (p=0,001). A OS ECOG 0-1 és nem anémiás betegeknél 30,9, míg ECOG 2-3 és anémia esetén 7,7 hónap (p=0,031) volt. Dózisredukció 8 (7,9%), terápiahalasztás 12 (11,9%) esetben történt. Leggyakoribb mellékhatások: bőrkiütés, ödéma, stomatitis, pneumonitis, anémia, valamint vesefunkció-, májfunkció-, vércukor- és koleszterinszint-emelkedés. A hazai gyakorlatban szerzett tapasztalatok alapján az everolimus biztonsággal alkalmazható mTOR-gátló szer. A centrumok napi gyakorlata során elért PFS és OS hasonló a törzskönyvező vizsgálat megfelelő alcsoportjainak eredményeihez. Magyar Onkológia 58:4–9, 2014

Kulcsszavak: áttétes veserák, mTOR-gátló, everolimus, anémia, ECOG