A fogyás szívvédő hatású

A fenti megállapítás egy páratlanul hosszú, hat évtizedes megfigyeléses vizsgálatból (National Survey of Health and Development Study) származik. A University College London kutatói 5362 angliai, skóciai és Wales-i lakost követtek 1946-beli születésüktől kezdve 60–64 éves korukig annak megállapítására, hogyan alakul a kardiovaszkuláris és a diabétesz-kockázat a testtömeg változásaitól függően. A testtömegindexet (BMI) gyermek- és felnőtt korban is több alkalommal meghatározták (2, 4, 6, 7, 11, majd 36, 43, 53 évesen és a követés lezárulásakor). Rendszeren ellenőrizték a kardiovaszkuláris kockázati tényezőket, a vizsgálat végén pedig az a. carotis intima-média vastagsága (cIMT) alapján becsülték az atherosclerosis mértékét és a kardiovaszkuláris történések esélyét. A Lancet Diabetes & Endocrinology honlapján közzétett végső elemzéshez 1273 résztvevő adatai álltak rendelkezésre.

A várakozásoknak megfelelően az életkor előrehaladtával nőtt a súlyfelesleggel élők aránya: 36 évesen a résztvevők 27 százaléka, 60–64 éves korukra a vizsgált férfiak és nők 67 százaléka túlsúlyos vagy elhízott volt. A gyermekkori súlyfelesleg az érintettek 67 százalékánál felnőtt korban is megmaradt. Felnőttként a vizsgálati alanyok 15 százalékának sikerült fogynia, de a leadott kilóktól mindössze 2 százalékuk szabadult meg tartósan.

A normál testtömegindexűekkel összehasonlítva a túlsúlyos vagy elhízott férfiakat és nőket 60–64 éves kor között rosszabb kardiovaszkuláris paraméterek jellemezték: a gyulladásos markerek, a leptin és a HbA_1c szérumszintje emelkedett, az adiponektin-szint csökkent, a cIMT-érték nagyobb, a szisztolés és a disztolés vérnyomásérték magasabb, a diabéteszkockázat közel 2,5-szeres volt. A kardiovaszkuláris kockázati profil annál kedvezőtlenebbül alakult, minél fiatalabb korban gyarapodott a súlyfelesleg.

Meglepő viszont, hogy a 30 éves kor feletti testtömegcsökkenés – legyen akár tartós, akár csak átmeneti jellegű – hosszú távon kedvezően befolyásolta a kardiovaszkuláris kockázatot, ha a fogyás mértéke elegendő volt ahhoz, hogy a testtömegindex szerinti kategória is megváltozzon. Függetlenül attól, hogy elhízottból túlsúlyos vagy túlsúlyosból normál testsúlyú kategóriába ugrott át a testtömegindex, a cIMT idős kori átlagértéke 0,034 mm-rel kisebbnek adódott, mint azok esetében, akik egész felnőtt életükben túlsúlyosak vagy elhízottak voltak. A szerzők szerint e különbség már elegendő ahhoz, hogy az előbbi csoportban mintegy 9 százalékkal csökkenjen a stroke és a miokardiális infarktus gyakorisága.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a felnőtt kori testtömegcsökkenés mindenképpen kedvezően hat a kardiovaszkuláris rendszerre, ami alátámasztja, hogy a túlsúly elleni népegészségügyi küzdelem minden korosztályban kiemelten fontos. A fő hangsúlyt mégis az elhízás megelőzésére helyezik, hiszen a vizsgálat is azt igazolja, hogy a már felgyűlt kilóktól nagyon nehéz tartósan megszabadulni. A nagyobb zsírtömeg a 2-es típusú cukorbetegség és a magasvérnyomás-betegség kockázatát is növeli, és felgyorsítja az artériák szklerotikus elváltozásának progresszióját. Már kialakult diabétesz talaján a gyarapodó súlyfelesleg még inkább növeli a kardiovaszkuláris betegségek megjelenésének esélyét (a 35 feletti BMI kiemelten nagy szív-érrendszeri kockázattal társul).

A brit lakosságot jól reprezentáló populációban a túlsúlyosság és az elhízás prevalenciája hasonlóan alakult, mint más fejlett nyugati országokban (köztük például az Egyesült Államokban), ami egyben a túlsúly problémájának globális jellegét is jelzi.

A tanulmány egyike azon kisszámú epidemiológiai vizsgálatnak, amelyekben szinte a teljes élettartamot felölelően elemzik bizonyos életmódbeli tényezők kihatásait.