Fiatalkori elhízás is állhat a sclerosis multiplex hátterében

Egyre több vizsgálati bizonyíték szól amellett, hogy a serdülőkori elhízás a sclerosis multiplex (SM) egyik hajlamosító tényezője. Egy közelmúltbeli eset-kontroll vizsgálat szerint azoknál, akik 20 évesen elhízottak (testtömegindex [BMI] > 30 kg/m²) kétszer nagyobb eséllyel alakul ki később SM, mint azoknál, akik fiatalon normál testsúlyúak. A BMI egyenesen arányos a leptin és fordítottan arányos a 25(OH)-D-vitamin szérumszintjével, ami szerepet játszhat a betegség patomechanizmusában. A leptin befolyásolja a szabályozó (szuppresszor) T-sejtek és a CD4⁺ (effektor) T-sejtek termelődését és működését, a gyulladásos immunválasz felerősödése pedig összhangban állhat az SM autoimmun eredetével – vélik a kutatók.

Egy másik friss tanulmányban még összetettebb megállapításra jutottak a fiatalkori elhízás szerepét illetően. A sclerosis multiplexszel – jelenlegi ismereteink szerint – legszorosabb kapcsolatban álló két gén, a humán leukocita antigén (HLA)–DRB1*15 allélje, illetve a HLA-A*02 allél jelenlétét is vizsgálták, és kimutatták, hogy az SM kockázatát növelő HLA-DRB1*15 allél, illetve a védő hatású HLA-A*02 allél jelenléte vagy hiánya és a serdülőkori elhízás együttesen és egymásra kölcsönösen hatva befolyásolja az SM későbbi kifejlődésének kockázatát.

Az összefüggés-vizsgálat alapjául egy svéd és egy amerikai eset-kontroll tanulmány adatai szolgáltak. Az előbbi, EIMS (Epidemiological Investigation of MS) néven jegyzett vizsgálatban 40 svédországi klinika adatbázisából választották ki azokat a betegeket, akiknél újonnan diagnosztizáltak SM-betegséget 2005 és 2012 között. Az életkor, nem és lakhely szerint megfeleltetett kontrollokat a népességnyilvántartásból rendelték a betegcsoporthoz random algoritmussal (betegenként 2-2 kontrollt). Az egyéni jellemzőkről és a környezeti hatásokról kérdőíves felméréssel tájékozódtak, majd vérvizsgálatot végeztek a HLA-DRB1*15 és HLA-A*02 státusz megállapításához. Az elemezni kívánt információk összessége 1510 beteg és 2017 kontrollszemély esetében állt rendelkezésre.

A feldolgozott másik eset-kontroll vizsgálat kiindulópontja egy észak-kaliforniai betegellátó szolgálat elektronikus adatbázisa, amely mintegy 3,2 millió amerikai lakos egészségügyi adatait rögzíti. A diagnosztikai információk alapján kiválasztott SM-betegekhez ugyanezen adatbázisból választották ki a megfelelő kontrollokat random algortimussal, a nem, a születési dátum, az etnikai hovatartozás és a lakhely szerinti megfeleltetéssel. Az egyéni és az életmódbeli jellemzőkről telefonos kikérdezéssel gyűjtöttek információt. A kérdéses HLA-géneket 937 SM-beteg és 609 kontrollszemély esetében határozták meg.

Mindkét kohorsz adatainak elemzése azt jelezte, hogy a fiatalkori elhízottság (BMI > 27 kg/m²) statisztikailag szignifikánsan növeli az SM kockázatát a normál testtömegindexű (BMI: 18,5–21 kg/m²) kontrollokkal összevetve. A genotípus és a serdülőkori testtömegindex egymásra hatását vizsgálva szignifikáns kapcsolatot mutattak ki az obezitás és az SM-re hajlamosító HLA-DRB1*15 gén jelenléte, illetve az elhízás és az SM szempontjából védő hatású HLA-A*02 allél hiánya között. A genetikailag leginkább veszélyeztetett – vagyis a HLA-DRB1*15 allélt hordozó, de a HLA-A*02 allélt nem expresszáló – személyek körében a fiatalkori elhízottság a svéd kohorszban 16-szorosra, az amerikai kohorszban 14-szeresre növelte az SM megjelenésének esélyét a genetikai kockázati tényezőktől mentes, normál testtömegindexű egyénekkel összehasonlítva.

Úgy tűnik tehát, hogy a genetikai adottság és a fiatalkori elhízás egymás hatását felerősítve hatnak ki az SM patogenezisében érintett folyamatokra. A korábban említett vizsgálat szerzőihez hasonlóan ez esetben is úgy vélekednek a kutatók, hogy a zsírszövetbeli makrofágok által termelt gyulladásos mediátorok (pl. leptin) által előidézett enyhe, de krónikus jellegű gyulladás oki tényezője lehet az autoreaktív T-sejtek aktiválódásának és a központi idegrendszer következményes károsodásának. A HLA-genotípus kockázatmódosító szerepe pedig vélhetően azzal magyarázható – mondják –, hogy a saját antigének ellen irányuló T-sejt-válasz létrejöttében fontos szerepe van a HLA-géneknek, hiszen az általuk kódolt fehérjék prezentálják az antigéneket a T-sejteknek. Feltételezhető, hogy a nagy kockázatot hordozó HLA-genotípus jelenlétében az obezitás tovább erősíti az autoagresszív immunfolyamatok bekövetkezésének esélyét, ami végeredményben a sclerosis multiplex megjelenéséhez vezet(het).