hirdetés

Az agyvérzés előre jelzi a vaszkuláris betegséget

Az agyvérzésen (ICH) átesett betegek körében – különösen az eseményt követő első évben- gyakrabban fordulnak elő keringést érintő betegségek.

hirdetés

Új, az eddigieknél szélesebb körű kutatás kimutatta, hogy az agyvérzésen (ICH) átesett betegek körében gyakrabban fordulnak elő keringést érintő betegségek, mint az átlag populációban, ezzel is rámutatva a szekunder prevenció jelentőségére. A rizikó emelkedése főleg az esemény utáni első évre koncentrálódott, amely megelőzés szempontjából így kritikus periódusnak bizonyult. Jelen tanulmány a korábbiakat meghaladó esetszáma lehetővé teszi, hogy a kimenetelt mind ischaemiás, mind vérzéses események mortalitása és morbiditása szempontjából is értékeljük.

Összesen 8991, 45 éves vagy idősebb beteg adatait dolgozták fel, akik az első agyvérzésüket követően legalább 30 napot túléltek. Az adatokat mintegy negyvenszer annyi, 359.186 agyvérzésen nem átesett, nemben és korban az aktív betegcsoport arányainak megfelelő kontrollcsoporthoz viszonyították. A vizsgált kimenet első sorban stroke, szívinfarktus, szisztémás embolizáció, és egyéb vaszkuláris eredetű halálozás volt. A 4,2 éves követés alatt tapasztalt egy év alatti 100 főre jutó események száma az aktív csoportban összesen 4,16 míg a kontroll csoportban 1,35 volt. Ischaemiás stroke és agyvérzés vonatkozásában külön-külön is felülmúlta az aktív- a kontrollcsoportot (1,52 vs. 0,56 és 1,44 vs. 0,06). A szívinfarktus nem mutatott lényeges eltérést a két csoport között (0,52 vs. 0,48). Az első évre vonatkozó adatok kiugrónak bizonyultak, így ischaemiás történés évente száz főből 2,16-ban, agyvérzés 2,58-ban, szívinfarktus 0,81-ben, valamint összességében vaszkuláris esemény 6,52-ben lépett fel. Az események nem csak gyakoribbnak, de súlyosabbnak is bizonyult az agyvérzésen átesett populációban, mind mortalitás, mind morbiditás szempontjából.

Az első év jelentette kiemelkedő rizikó következhet az agyvérzés okozta komplikációkból, valamint az általa okozott fogyatékosságból, ezen felül betudható a szekunder prevenció hiányosságainak is.

Forrás:

ICH Patients at Increased Risk of Subsequent Vascular Events (medscape.com)

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.