Elefánt a porcelánboltban – avagy segíti-e a jog az otthonszülést?

Az intézeten kívüli (otthon) szülés az elmúlt években mindig nagy sajtóvisszhangot kapott– igaz, elsősorban az ahhoz kapcsolódó büntetőeljárások miatt. A szülész-nőgyógyász szakma is többször foglalkozott az intézeten kívüli szülés szakmai feltételeivel. Jogszabály nevesítve sohasem tiltotta, így elvileg az lefolytatható volt, hiszen amit jogszabály nem tilt, azt a jelenlegi megengedő jogrendszerben lehet folytatni. Természetesen, az intézeten kívül szülést ellenzők is le tudták vezetni a hatályos Egészségügyi Törvény általános betegjogi rendelkezéseiből, hogy az intézeten kívüli szülés konkrét tiltó rendelkezés hiányában is miért nem lenne lehetséges. Az intézeten kívüli szülés korábban is és jelenleg is egészségügyi szolgáltatásnak minősül, arra egészségügyi működési engedéllyel szolgáltató ismereteim szerint nem rendelkezett, így ha elvileg lehetséges is volt ezt a tevékenységet végezni, egy formai követelmény, a működési engedély hiányában az nem volt folytatható. E bizonytalan helyzeten kívánt változtatnia jogalkotó, amikor elfogadta az intézeten kívüli szülés szakmai szabályairól, feltételeiről és kizáró okairól szóló 35/2011. (III. 21.) kormányrendeletet. A rendelettel egyértelműen eldőlt, hogy az intézeten kívüli szülés végezhető egészségügyi szolgáltatás, de csak a jogszabályban meghatározott szigorú formai és tartalmi feltételek mellett. Az értelmezési kérdések ezt követően tehát nem a szolgáltatás végezhetőségével kapcsolatban kerülnek majd a jövőben elő, hanem a rendeletben írt feltételekkel összefüggésben. A jelen cikkben a rendeletet kívánom bemutatni, és ahhoz jogászként teszek észrevételeket, és a jövőben felmerülő néhány problémára szeretném felhívni a figyelmet.