A hypercalcaemia felismerése
A hypercalcaemia a járóbeteg-ellátásban és kórházi körülmények között egyaránt gyakran előforduló anyagcsere-eltérés. Az ezzel foglalkozó két cikk közül az elsőben a fiziológiás és a kóros kalcium-anyagcsere áttekintése után megvitatjuk a hypercalcaemia különféle okait, valamint az állapot kísérőjelenségeként előforduló panaszokat és tüneteket. A második cikkben a szérum kalciumkoncentrációjának emelkedésekor elvégzendő diagnosztikai vizsgálatokkal és a hypercalcaemia rendezésére alkalmas terápiás módszerekkel foglalkozunk majd.
Egy átlagos felnőtt ember szervezete körülbelül egy kilogramm kalciumot tartalmaz; ennek 99%-át a csontrendszerben található hidroxiapatit formájában, a fennmaradó 1%-ot pedig a lágyrészekben és az extracelluláris térben. A kalcium alapvető szerepet tölt be a neuromuszkuláris működésben, a véralvadásban és a sejten belüli jelátvitelben, ezért a keringésben lévő kalcium koncentrációja csak igen szűk határok között (2,25–2,50 mmol/l) változhat. A szervezet kalciumtartalmának 50–60%-a plazmafehérjékhez (főként albuminhoz) kötődik, illetve foszfáttal vagy citráttal komplexet képez. A fennmaradó mennyiség „szabad” vagy ionizált formában van jelen a szervezetben. Az imént vázolt összefüggés következtében az albuminkoncentráció eltérései esetén a kalciumszintet korrigálni kell. (A szérum albuminkoncentrációjának 1 g/dl-nyi csökkenése a kalciumszint 0,2 mmol/l-es esését vonja maga után.) A másik lehetőség az ionizált kalcium koncentrációjának közvetlen mérése, erre azonban csak ritkán van szükség.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!