Silvio E. Inzucchi, MD cikkei

 A hypercalcaemia a járóbeteg-ellátásban és kórházi körülmények között egyaránt gyakran előforduló anyagcsere-eltérés. Az ezzel foglalkozó két cikk közül az elsőben a fiziológiás és a kóros kalcium-anyagcsere áttekintése után megvitatjuk a hypercalcaemia különféle okait, valamint az állapot kísérőjelenségeként előforduló panaszokat és tüneteket. A második cikkben a szérum kalciumkoncentrációjának emelkedésekor elvégzendő diagnosztikai vizsgálatokkal és a hypercalcaemia rendezésére alkalmas terápiás módszerekkel foglalkozunk majd.

 Egy átlagos felnőtt ember szervezete körülbelül egy kilogramm kalciumot tartalmaz; ennek 99%-át a csontrendszerben található hidroxiapatit formájában, a fennmaradó 1%-ot pedig a lágyrészekben és az extracelluláris térben. A kalcium alapvető szerepet tölt be a neuromuszkuláris működésben, a véralvadásban és a sejten belüli jelátvitelben, ezért a keringésben lévő kalcium koncentrációja csak igen szűk határok között (2,25–2,50 mmol/l) változhat. A szervezet kalciumtartalmának 50–60%-a plazmafehérjékhez (főként albuminhoz) kötődik, illetve foszfáttal vagy citráttal komplexet képez. A fennmaradó mennyiség „szabad” vagy ionizált formában van jelen a szervezetben. Az imént vázolt összefüggés következtében az albuminkoncentráció eltérései esetén a kalciumszintet korrigálni kell. (A szérum albuminkoncentrációjának 1 g/dl-nyi csökkenése a kalciumszint 0,2 mmol/l-es esését vonja maga után.) A másik lehetőség az ionizált kalcium koncentrációjának közvetlen mérése, erre azonban csak ritkán van szükség.

 Miután az előző cikkben a szerző a fiziológiás és a rendellenes kalciumanyagcserét tekintette át és elemezte a hypercalcaemia kórélettanát, ebben a közleményben azt tárgyalja, hogy a szérum emelkedett kalciumkoncentrációja esetén hogyan lehet felállítani a pontos diagnózist, és bemutatja a számításba jövő kezelési stratégiákat.

A majdnem mindig gyorsan kideríthető alapos klinikai kivizsgálással, amely különféle biokémiai vizsgálatokból és esetleg célzott radiológiai vizsgálatokból áll.

 A diagnózis felállítása

 A kórtörténet felvétele és a fizikális vizsgálat során a hypercalcaemia mellett a hyperparathyreosis, a rosszindulatú daganatok, a granulomatosus elváltozások és egyéb endokrin betegségek tüneteire kell összpontosítani. Az ezekkel összefüggésbe hozható egyéb tüneteket (pl. oszteoporotikus törések, vesegörcs) szintén fel kell deríteni. Ha rendelkezésre állnak a korábbi leletek, meg kell vizsgálni, hogy krónikusan fennálló állapot-e hypercalcaemia, ugyanis a leggyakoribb kórkép, a primer hyperparathyreosis éveken át mérsékelt, állandó vagy lassan progrediáló hypercalcaemiát okoz. Ellenőrizni kell, hogy a beteg milyen gyógyszereket és táplálékkiegészítőket szedett.Meg kell vizsgálni, hogy családjában előfordult-e kalciumanyagcserezavar vagy egyéb endokrin betegség, például hypophysis-, mellékvese-, hasnyálmirigy- vagy pajzsmirigydaganat.