A leggyakoribb fáradásos törések kezelése

Az alapellátásban dolgozó orvos a legtöbb fáradásos törést minden további nélkül diagnosztizálhatja és kezelheti. Fontos azonban, hogy képes legyen megkülönböztetni a pihentetés hatására gyógyuló sérüléseket az olyanoktól, amelyek hosszú távon nagy morbiditással társulnak. A cikkben a szerzők leírják, hogy az anamnézis felvétele és a fizikális vizsgálat során nyert információk miként vezetnek el a helyes diagnózishoz és kezeléshez. A fáradásos törésekre vonatkozó általános ismereteket korábbi cikkükben (2002. május, 37. oldal) taglalták.

A fáradásos törések a sportsérülések közel 10%-át teszik ki. Bár a futók körében a leggyakoribbak, sok más sport gyakorlása során is előfordulhatnak. Mintegy 95%-uk az alsó végtagon jelentkezik, ezek többsége a tibiát és a metatarsusokat érinti. A fáradásos törések incidenciája a 18–25 éves korosztályban a legnagyobb.

A sportolók leggyakrabban az edzésterv megváltoztatását követően szenvednek fáradásos törést, rendszerint hosszabb időn át fennálló vagy egyszeri nagyfokú terhelés következtében. A csontra ható, annak teherbíró képességét meghaladó erők végső soron microfracturákat idéznek elő. Miközben a csont a terheléshez szerkezetének átépítésével (remodellációjával) alkalmazkodik, aktiválódik mind az osteoclastok csontfelszívó, mind az osteoblastok csontképző tevékenysége. Ha a terhelés továbbra is fennáll, akkor a régi csont felszívódása gyorsabb lesz, mint az új csont képződése, és az így meggyengült csonton nagyobb valószínűséggel képződnek microfracturák. Végül, ha a terhelés nem csökken, a mikrotörések progrediálnak, és makrotörés következhet be.