A lítium-kezelés mellékhatásai

A lítium a bipoláris zavar alapvető gyógyszere az 1940-es évek óta, de új kutatások szerint a vesefunkciók romlásával, valamint hipotireózissal és hiperkalcémiával járhat. A vesefunkciók romlása függ a beteg életkorától és a lítium-adagolás hosszától és mértéke 10 évws lítiumszedést követően már igen jelentős. Egy, az European Psychiatric Association (EPA) 23. Kongresszusán 2015. áprilisban Bécsben elhangzott előadás szerint hipotireózist lehet megfigyelni a lítiummal kezelt bipoláris zavaros nőbetegek egyhatodánál, míg férfiakban ez a gyógyszermellékhatás nem látható. A pajzsmirigy működésének gyengülése nem függ szignifikánsan össze az életkorral, vagy a betegség tartamával.

A Lancet 2015. május 20.-án online megjelent közlemény szerzői a lítium adagoláshoz társuló vese-, pajzsmirigy- és mellékpajzsmirigy működési zavarok gyakoriságának felderítésére vállalkoztak.

A kutatók a Clinical Biochemistry Department, Oxford University Hospitals National Health Service Trust adatbáziásból gyűjtötték ki a laboratóriumi adatokat. Az adatbázisban többszázezer oxfordshire-i és környéki ember laboratóriumi adatai szerepelnek az adatgyűjtés kezdete, 1985 óta. A tanulmányhoz kiemelték a 18 évesnél idősebb olyan személyek adatait, akiknél legkevesebb két kreatinin-, thyrotropin-, kalcium-, glikált hemoglobin-, vagy lítium mérés történt 1985. október 1. és 2014. március 31. között. A legfontosabb adat a lítium érték volt: 4678 esetben mérték a szérum lítium szintjét, mégpedig ezen betegek 60%-ában (2795 esetben) legalább kétszer. A maradék 689 228 beteg adatait nemek és életkor szerint társítva kapták a nem exponált egyének kontroll-csoportját. Az adatok feldolgozása során láthatóvá vált, hogy a vesefunkciók károsodása (< 60 ml/min számított glomerulus filtráció 1,73 m²-re) szorosan összefüggött a szérum lítiumkoncentrációjával, a hipotireózissal, a megnövekedett szérum összkalcium koncentrációval – de nem függött összes a hipertireózissal vagy az igazított kalcium koncentráció megnövekedésével sem. Eredményeiket táblázatosan is közölték:

A fiatal nőknél nagyobb az eltérések keletkezésének kockázata, ami azt jelenti, hogy náluk lítium adagolás esetén fokozottabban kell gondolni veseproblémákra és hipotireózisra. A mellékhatás már a kezelés kezdetén, rapidan megjelenik. Magasabb lítium-koncentrációk mellett a mellékhatások kockázata növekszik.

Szerzők lítium-adagolás során rendszeresen vesefunkció monitorozást ajánlanak. A súlyos vesekárosodás igen ritka, amit a hangulati zavarok jelentős enyhülése bőven kiegyenlít. Bár a renális kockázat nem nagy, de általánosságban mégis a lítium lehető legalacsonyabb dózisát kell alkalmazni. Szerzők ugyanakkor javasolják a kezelés kezdetekor a pajzsmirigyműködés és a szérum kalcium vizsgálatát, majd évenkénti rendszeres ellenőrzését.

A tanulmány erőssége az igen sok beteg és a 20 évnél további megfigyelés, korlátai: a betegek heterogenitása, a betegekről szóló kevés klinikai adat, a litium adagok ismeretének hiánya, valamint az, hogy azt sem ismerjük, hogy a lítium indikációja unipoláris, vagy bipoláris természetű betegség volt-e.

A dolgozathoz fűzött szerkesztőségi közleményében Dr. Gin S. Malhi (University of Sidney, Australia) kijelenti, hogy „a lítium kétségtelenül a bipoláris zavarban szenvedő legtöbb beteg részére a legmegfelelőbb kezelés, mivel hosszú távon a hangulat stabilizálódását biztosítja, valamint csökkenti az öngyilkosságok kockázatát és valószínűleg neuroprotektív hatású”. Egyetért a vesefunkciók és a pajzsmirigyműködés rendszeres ellenőrzésével. Érzékeny egyensúlyt kell kialakítani: a mellékhatások csökkentése érdekében a lítium koncentrációt a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani (pl. 0,6 mmol/l), viszont elég magasan kell tartani ahhoz, hogy a bipoláris zavarra a legnagyobb hatást fejtse ki.

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Medscape Medical News > Psychiatry