hirdetés

A számítógépes játékok agyunk teljesítményét is növelhetik

Bizonyos típusú számítógépes játékok segítenek agyunkat fürgébbé tenni, illetve stratégiai gondolkodásunk fejleszteni. 

hirdetés

A Queen Mary University of London and University College London tudósai megmérték 72 önkéntes kognitív flexibilitását tesztelték, vagyis azt, hogyan képesek alkalmazkodni egy feladathoz, váltani a feladatok között, illetve adott idő alatt adott problémák megoldására több ötlettel is előállni.

A jelentkezők két csoportja a StartCraft, egy valós idejű stratégiai játék (RTS) két különböző verziójával játszott. A rendkívül gyors gondolkodást és kiváló stratégiai érzéket megkövetelő játékban a játékosnak az általa felépített és ellátott hadsereggel kell az ellenfelet legyőzni. Az önkéntesek harmadik csoportja a The Sims nevű életszimulátorral játszott, amely sem a játékos memóriáját, sem a taktikai érzékét nem veszi úgy igénybe, mint a StartCraft.

Minden jelentkező 6-8 hét alatt 40 órányit játszott, és mind a kísérlet előtt, mind azt követően különböző pszichológiai teszteket végeztek. Minden jelentkező nő volt, ugyanis a tanulmányt készítők nem voltak képesek elegendő férfit találni, akik heti 2 óránál kevesebb időt töltenek videójátékkal. A kutatók azt tapasztalták, hogy azok akik StarCraft-tal játszottak, gyorsabbak és hatékonyabbak lettek a kognitív flexibilitási feladatok elvégzésében, mint azok, akik a The Sims-szel játszottak.

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy az akciójátékok, például a HALO (FPS), felgyorsíthatják a döntéshozó képességet. A kutatások arra is rávilágítottak, hogy a valós idejű stratégiai játékok fejlesztik azt a képességünket, hogy folyamatosan újraértékeljük az eseményeket, és tanuljunk az egyszer már elkövetett hibáinkból. Az eredményekből arra is rávilágítanak, hogy a kognitív flexibilitás nem egy statikus dolog, hanem edzhető és fejleszthető. A kreatív problémamegoldás, és az újszerű látásmód mind kognitív flexibilitást igényel, ami a gyorsuló társadalmakban egyre inkább követelmény.

A StarCraft legkomplexebb verziójával játszottak teljesítettek legjobban a játék utáni pszichológiai teszten. A kutatók arra keresnek választ, hogy mi az, ami ezekben a játékokban ezt a kognitív fejlődést előidézi, és hogy ez a fejlődés permanens, vagy mértéke idővel csökken. Így lehetőség nyílhatna a klinikai alkalmazásra is.  

Forrás: PLoS ONE 

Dr. H. P.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.