hirdetés

A tizenéves dohányosok marihuánával folytatják

A tizenéves dohányosok gyakran hangoztatják azt az önigazolást, mely szerint „még mindig jobb, mintha drogoznék”. Tetszetős érvelés, de nem mindig igaz. Lássuk, miért.

hirdetés

A Pediatric Academic Societies (PAS) Washingtonban megrendezett éves kongresszusán  megerősítették azt a teóriát, miszerint a cigaretta a marihuána „kapudrogja” lehet. „Azzal szemben, amire számíthatnánk, mi is azt tapasztaltuk, hogy azok a fiatalok, akik dohányt és marihuánát is szívnak egyidejűleg, több dohányt szívnak, mint azok, akik nem marihuánaélvezők, „csak” dohányosok” – mondja dr. Megan Moreno gyermekgyógyász docens, a seattle-i Children’s Research Institute munkatársa.

Dr. Moreno és munkatársai véletlenszerűen választottak ki hallgatókat két különböző egyetemről követéses vizsgálatukhoz. A résztvevőket az egyetemi felvételt követően, majd az első év végén kérdezték ki szerhasználattal kapcsolatos attitűdjeikről, vélekedéseikről és tapasztalataikról. Ezen belül külön rákérdeztek arra, hogy dohányoztak-e vagy szívtak-e marihuánát valamikor életükben, illetve a legutóbbi 28 napban. A kutatók elemezték a marihuánahasználat és dohányzás mennyiségét és gyakoriságát is a legutóbbi 28 napra vonatkozóan.

Az eredmények azt mutatják, hogy az egyetemre való bekerülés előtt a 315 résztvevő 33 százaléka dohányzott már valaha életében, és közülük 43 százalék jelenleg is dohányzik. Ezen túlmenően, a dohányosok nagyobb eséllyel szívtak marihuánát is, mint azok, akik nem dohányoztak. Az első év végére azok közül, akik az egyetem előtt valamikor dohányoztak, 66 százalék tartott ki szenvedélye mellett, ami azt jelentette, hogy havonta átlagosan 34-szer gyújtottak rá. Közülük 53 százalék volt az aktuális marihuánahasználók aránya. Az egyidejűleg dohányos és marihuánaélvező résztvevők csoportjában összességében nagyobb volt a dohányos epizódok átlagos száma (42 vs. 24).

„A fenti megállapítások azért bírnak nagy jelentőséggel, mert tavaly két államban is szemtanúi lehettünk a marihuána legalizálásának – mondja dr. Moreno. – Miközben kritikus kérdés annak elemzése, hogy a könnyítést biztosító törvények miként befolyásolják a marihuányafogyasztást, azt is meg kell vizsgálnunk, hogy a marihuánaélvezet körének szélesedése hatással van-e az idősebb tizenévesek dohányzási szokásaira.”

A jövőben olyan edukációs kampányokra van szükség, melyek a két szer együttes használatának fokozott kockázatait hangsúlyozzák – emeli ki a vizsgálat vezetője.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.