hirdetés

A védőoltás elutasításának nincs vallási alapja

Miközben az Egyesült Államok törvényhozói országszerte már jó ideje az oltásokra vonatkozó törvények megszigorításán tanakodnak, egy február elejei New York-i törvényjavaslat épp az oltások elutasításának jogát szeretné megteremteni. A nagy egyházak állásfoglalása vallásokon belül sem egységes. 

hirdetés

Február elején New York állam parlamentjében előterjesztettek egy törvényjavaslatot, amely arra jogosítaná fel a szülőket, hogy megtiltsák gyermekeik védőoltásban részesítését arra hivatkozva, hogy magánvéleményük szerint az oltásokra nincs szükség. Ez a javaslat már többször is felbukkant, de hamarosan el is tűnt a süllyesztőben, mivel a védőoltások elkerülése népegészségügyi kockázattal jár. Ha a törvényt ezúttal mégis megszavaznák, egyes szülők további lehetőséget kapnának alkalmat arra, hogy szembemenjenek azokkal a tudományos ismeretekkel, amelyek elsajátítása végett gyermekeik az iskolába járnak.

Különösen bizarr a mostani időzítés, hiszen épp nemrégiben robbant ki az USA-ban egy kanyarójárvány, amely ismét felszínre hozta a vitákat a védőoltásokat helyeslők és az azt ellenzők között.  Olyan ez, mintha az US Airways 1549-es járatának a Hudson folyón 2009-ben történt washingtoni kényszerleszállása idején a mentőcsónakok eltörléséről nyitottak volna törvényi vitát. 

2015. február közepén a javaslat egyik előterjesztője, Martin Dilan brooklini szenátor ráébredt a hibára, és visszavonta támogatását.  Így Thomas J Abinanti demokrata képviselő, a javaslat fő szószólója egyedül maradt és kereshet egy másik társat az ügyben. A törvényhozók országszerte – többek között Kalifornia, Vermont és Maine államokban - már jó ideje az oltásokra vonatkozó törvények megszigorításán, és nem az enyhítésén tanakodnak.

New York államban a szülők orvosi vagy vallási okokra hivatkozva megtilthatják gyermekeik védőoltását. Az iskola igazgatója az ilyen kérelmet elfogadhatja, vagy visszautasíthatja, ráadásul joga van papoktól vagy rabbiktól a védőoltás elengedését támogató igazolást kérni. Az elutasítottak fellebbezhetnek a tanfelügyelőhöz. De azt valóban meg kell vitatni, hogy milyen alapon hivatkoznak a szülők vallási okokra? (Pl. a Christian Science követői egyáltalán nem ismerik el az orvostudományt). Sokan visszaélnek azzal, hogy vallási alapon történő felmentést kérnek, miközben valójában nem is vallásosak. Szinte lehetetlen bizonyítani, hogy valójában csak el akarják-e kerülni az oltást, ugyanis a tömegvallások szövegei még jóval az oltások előtt íródtak, tehát nincs kánoni alapja a vakcinációk tagadásának, ráadásul a legtöbb vallás az emberi élet megőrzését helyezi előtérbe.

Mindennek dacára tavaly a Far Rockaway Church of God Christian Academy diákjainak 42 százaléka kapott vallási indokokból felmentést, és 57 százaléknál kevesebben részesültek csak teljes immunizációban. Magyarázatot az iskola nem adott. Más keresztény felekezetek hívei pedig annak az elvnek a hívei, ami ellenzi az immunizációt. Két évvel ezelőtt egy texasi kanyarójárványt a templom főpapja nem vallási előírásokkal, hanem az oltások és az autizmus közötti bizonyítatlan összefüggéssel magyarázta a szülők elzárkózását.

A Brooklynban és környékén lakó ultraortodox zsidóság körében nemrég zajlott mumpsz- és kanyarójárványok éles vitákat váltottak ki a rabbik között az oltások ellenzéséről, és ezek egyházi magyarázatáról. Általánosságban az ortodox zsidók zöme be van oltva, de egyes köreikben ez nem így van. Egyes itteni zsidó iskolákban a 2013-14-es tanévben több mint duplájára – azaz 12 százalékra - emelkedett az oltáskötelezettség alól felmentettek száma.

Don Seeman rabbi (Emory Egyetem zsidó tanulmányok és orvosi antropológia) szerint a rabbik nem ellenzik a vakcinációkat, inkább csak a kockázatok miatt aggódnak. Az Ortodox Egyesülés valamint az Amerikai Rabbik Tanácsa nyilatkozata szerint „a halakha /eljárás, törvény/ arra kötelezi a hívőket, hogy vigyázzanak egészségükre, és igyekezzenek másokat is megóvni a sérelemtől és a betegségektől. A zsidó előírások elfogadják az orvostudomány preventív és terápiás módszereit.” A gyermekek immunizálása „egy igazán felelősnek mondható eljárás”.

Más törvényekben miért nem adunk ilyen „vallási” felmentéseket? Például az ittas vezetést miért nem menti az, ha valaki „Bacchus boristen híve” és ezért néhány korty bort iszik vezetés előtt? Menti a biztonsági övet nem használót, ha ez az ő véleménye szerint „mozgásszabadságának korlátozásával” jár és ezért törvényellenes?

Asher Bush rabbi a „Hakirah, The Flatbush Journal of Jewish Law and Throught” lap hasábjain „Immunizáció a halakha elméletében és az ortodox hitközösségek gyakorlatában” címmel részletes cikket közölt, amelyben kifejti, hogy az immunizáció terén bizonyos mértékig visszafejlődés tapasztalható. Elmeséli, hogy már 1896-ban letartóztattak egy londoni ortodox zsidót, mert vallási okokból megtiltotta gyermeke beoltását. Az akkori államügyész - aki maga is zsidó volt - a brit főrabbitól kért tanácsot. A főrabbi lényegében azt válaszolta, hogy az apa érve egy nagy marhaság.

 

Írásunk az alábbi közlemény alapján készült:

1. The New York Times

2. Vaccine

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.