hirdetés

Allergiát okozhat a paracetamol?

Az International Journal of Epidemiology-ben jelent meg az a tanulmány, amely összefüggésbe hozza a paracetamolt a csecsemőkori asztma kialakulásával.

hirdetés

A nyugati társadalmakban minden huszadik gyerek asztmás lesz egy éves korára. Norvég kutatók szerint a betegség kialakulása összefüggésbe hozható a paracetamol szedéssel, és kialakulásának kockázata nem csak a csecsemőkorban kapott paracetamol következtében nő meg, de attól is, ha az anya a terhesség alatt ilyen hatóanyagú gyógyszert szedett.

A norvég tanulmányban 114 500 gyermek életét követték nyomon, már az anya terhességének idején is. A gyermekek között az asztmás megbetegedés előfordulási gyakorisága három éves korban 5,7%, hét éves korban 5,1% volt.

Az okok keresése során Maria Magnus (Népegészségügyi Intézet, Oslo) és munkatársai azt vizsgálták, milyen gyakran írtak fel az anyának, és a kisgyereknek paracetamol tartalmú készítményt, terhesség alatt rendszerint a fájdalom,  kisgyermekeknél pedig a láz csillapítására. A tanulmányban résztvevő gyerekek közel kétharmada vagy a születése előtt (27,9%), vagy a születése után (15,5%), vagy mindkét életszakaszban (19,1%) kapcsolatba került ezzel a hatóanyaggal.

A vizsgálat azt állapította meg, hogy azok a gyerekek, akiknek az anyja a terhesség alatt paracetamolt szedett, gyakrabban lettek asztmásak (a relatív korrigált kockázat 1,33). A gyermekek által szedett paracetamol is növeli az asztma kialakulásának kockázatát (a relatív korrigált kockázat 1,29 (1,16-1,45)). A gyógyszer szedése, és a megnövekedett kockázat közötti kapcsolat mindkét csoportban független volt attól, hogy milyen okból történt a gyógyszerfelírás. Ez kizárja azt, hogy maga paracetamollal kezelt panasz, tünet vagy betegség lenne az asztma kialakulásának oka.

Az persze ebből a megfigyelésből nem igazolható, hogy valóban a paracetamol az oka az asztmás megbetegedések számbeli növekedésének, de a szerzők korábbi állatkísérletek eredményei alapján azt feltételezik, hogy a hatóanyagnak a légutakban gyulladáskeltő hatása van, ami kedvez a betegség kialakulásának. Ennek bizonyítására még további tanulmányok szükségesek.

 

Forrás. aerzteblatt.de

hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.