Az alkohol okozta csontvesztés visszafordítható

Az erről szóló közleményt az Alcoholism: Clinical & Experimental Research decemberi számában hozzák nyilvánosságra, de addig is a lap internetes oldalán olvasható.

„Többféle tényező is okolható az alkoholizmushoz társuló csontvesztésért: a fizikai aktivitás hiánya, májbetegség, illetve az alkoholnak az osteoblastokra gyakorolt hatása – magyarázza Peter Malik, az innsbrucki egyetem kutatója. – A csökkent csontsűrűség (BMD) fokozott csonttörési kockázattal jár, annak minden következményével együtt; az osteoporosis okozta fraktúrák hatalmas anyagi terhet rónak az egészségügyi ellátó rendszerekre világszerte, melyet csak tovább növelnek a rehabilitációra fordított összegek.”

„A mostani vizsgálat újabbal bővítette azon kedvezőtlen hatások körét, melyek már eddig is ismeretesek voltak a tartós alkoholfogyasztással összefüggésben – teszi hozzá Sergei Mechtcheriakov, az innsbrucki orvosegyetem pszichiáter docense. − Azt láttuk, hogy még azt a csontszövetet is károsíthatja az alkoholizmus, melyről eddig úgy véltük – tévesen −, hogy érintetlen marad. Úgy tűnik, hogy az alkohol közvetlen toxikus hatásán és metabolitjainak a csontra gyakorolt hatásain kívül az életmódbeli tényezőknek is szerepe lehet a folyamatban. Ilyen életmódbeli tényező lehet többek között az elégtelen fizikai aktivitás.”

Malik és munkatársai egy alkoholrehabilitációs gondozó 53 absztinens ügyfelénél mérték a BMD-t. A résztvevők életkora 21 és 50 év közé esett. Vérvételre is sor került, melyből különböző paramétereket határoztak meg a vizsgálatba való belépéskor, majd 8 héttel később. A szerzők DXA-módszerrel határozták meg a csontsűrűséget az ágyéki gerincen és a jobb combcsont proximális részén, ezen túlmenően kérdőív alapján mérték fel az intézeti kezelés előtti életmódot.

„Azt találtuk, hogy a BMD a májbetegségben nem szenvedő alkoholista férfiaknál is csökkent – mondja dr. Malik. – A csontépítés és -lebontás egyensúlyának zavara azonban az absztinencia ideje alatt eltűnik. Ez azt jelenti, hogy a fokozott csonttörési kockázat az absztinencia alatt csökken, amennyiben még nem jött létre manifeszt osteoporosis. Ezen túlmenően a rendszeres testmozgás is „csontvédőnek” tűnik az alkoholista betegeknél, mely valószínűleg azzal magyarázható, hogy a fizikai aktivitás során a csonton érvényesülő fizikai terhelés nyomán növekszik a csontképzés és csontbontás aránya, ami kedvező irányban befolyásolja a csontsűrűséget.”

„Mostani vizsgálatunk megerősíti azt a nézetet, mely szerint a rehabilitációs terápiás programoknak részét kell képeznie a közepes fokú fizikai aktivitás beiktatásának is – magyarázza dr. Mechtcheriakov. – Az eredmények ugyanakkor arra is utalnak, hogy a váz-izomrendszeri deficitet (például a BMD-csökkenést vagy az izomsorvadást) számításba kell venni a rehabilitáció során. A vizsgálat azt igazolta, hogy az absztinencia első heteiben a csontanyagcsere lassú javulásnak indul, de nem rendeződik teljes mértékben. Tartós alkoholizmust követően a csontanyagcsere helyreállása hónapokat, sőt akár éveket is igénybe vehet. A rehabilitációs programok javítása érdekében a mostaninál alaposabb ismeretekre kell szert tennünk ezekről a folyamatokról.”

A most közzétett megállapítások alapján dr. Malik azt javasolja, hogy hosszú idejű alkoholizálást követően vagy alkoholfüggőségben kerüljön sor DXA-vizsgálatra a BMD meghatározása végett, különösen akkor, ha egyéb kockázati tényezők is fennállnak, mint amilyen például az alkoholfogyasztás melletti gyógyszerszedés vagy a dohányzás.

Mechtcheriakov hozzáteszi, hogy jóllehet a csontanyagcsere rendeződéséig akár hónapok-évek is eltelhetnek, nem szabad megfeledkezni arról, hogy absztinencia mellett ez lehetséges.

„Ez valószínűleg egy sor egyéb, alkoholizmussal összefüggő betegségre is igaz – hangsúlyozza dr. Mechtcheriakov. – Ehhez az kell, hogy az illető felhagyjon az italozással vagy legalábbis az alkoholfogyasztás mértékét olyan szintre csökkentse, melyet a szakemberek már kis kockázatúnak tekintenek. Meggyőzőbb tudományos adatokra van szükségünk az alkoholizmus sokféle következményével, illetve az absztinencia során elérhető javulással kapcsolatban. Az utóbbi szempont évtizedeken át nem kapta meg az őt megillető figyelmet az alkoholizmus kutatásában. Ugyanez mondható el az alkoholfogyasztáshoz társuló neuroszenzibilitási zavarokról, a motoros koordináció zavarairól, a muszkuláris atrófiáról és a csontmetabolizmusról is. Jelentősen javítható az érintettek életminősége, illetve a rehabilitációs munka eredményessége, ha tudományosan megalapozott módszereket alkalmazunk az absztinenciához társuló hosszú távú javulás elérésére és támogatására.”