hirdetés

Étkezés utáni rövid séták a 2. típusú cukorbetegség kezelésére

A főétkezések után korábban ajánlott, háromnegyed órányi járás helyett, háromszor negyedóra séta, 2.tipusú diabéteszben jobban javítja a cukoregyensúlyt.

hirdetés

A George Washington University School of Public Health and Health Services (SPHHS) kutatói, Loretta Di Pietro vezetésével azt tanulmányozták, hogy időskori, 2.tipusú cukorbetegségben, vagy prediabéteszben ajánlott, nem-gyógyszeres kezelés, a nem megterhelő, de minden nap végzett mozgásterápia milyen módon érvényesül optimálisan.

A Diabetes Care legújabb számában megjelent tanulmányuk eredményei szerint, a főétkezések után végzett, negyedórás séták ugyanolyan hatásos terápiát jelentenek, mint a már korábban javasolt, naponta egyszeri, 45-perces gyaloglás. Ráadásul a most kapott adatok azt jelezték, hogy ez a mozgás éppen az esti, legtartalmasabb evés, a vacsora után három órára is gátolta a vércukor szignifikáns emelkedését.

„Ezek az eredmények különösen azoknak a 70-80 éves embereknek fontosak, akik nehezen indulnak neki egy órányi járásnak, de 15-perces sétára evés után szívesen elmennek, akár kutyasétáltatás céljából. Ez az időtartam szinte bármelyik évszakban és bármilyen időjárás esetén is könnyebben megszervezhető, mint a 45-perces gyaloglás”- mondotta Dr. DiPetro.

„Idős embereknél a kalóriadúsabb étkezések után hirtelen megemelkedő vércukorszint a gyors izommozgás hatására hatásosan mérséklődik, éppen abban az időszakban, amikor az veszélyt jelenthetne”.

DiPietro és munkatársai tíz, 2. tipusú cukorbetegségén kívül egészséges, 60 évesnél idősebb embert kértek fel, hogy vegyenek részt a vizsgálatban. Az idős cukorbetegeknél a hasnyálmirigy inzulin szekréciója is lassú és alacsony szintű. Az étkezést követő vércukoremelkedés, a pre-diabetikus állapotban lévő öregeknél fokozza a valódi diabéteszbe progrediáló kórfolyamatot.  

A vizsgálati alanyok három, randomizált sorrendben végzett, terheléses vizsgálatban vettek részt. A tesztek négy hetes szünetekkel történtek és mindegyiknél 48 órás, teljes szoba kalorimétert használtak, melynek eredményéből az első nap volt a kontroll.A következő vizsgálatok során a résztvevők vagy minden főétkezés után, kényelmes ütemben mentek 15 percig a járószalagon, vagy 45 percig jártak a treadmillen délelőtt, vagy délután. A vizsgálat résztvevői azonos étkezést kaptak és vércukor szintjüket mindegyik, vizsgálati időszakban folyamatosan monitorozták.    

A vércukor értéke az esti főétkezés után volt a legmagasabb – legtöbbször az éjszaka nagy részében így is alakult, de a gyaloglás során ez igen hamar megszünt. „Manapság a legtöbben egész délután is eszegetnek valamit,  vacsora után pedig szundikálnak vagy nézik a tv-képernyőjét.” – írták a kutatók. „Helyes az ételt kicsit emészteni, aztán fölkelni és menni, mozogni”.

Az amerikai kutatók szerint is további vizsgálatokra van szükség, de ennek a közegészségügyi jelentősége rendkívül nagy: sok, pre-diabetikus, idős embernél a tényleges cukorbetegség később fejlődnék ki, a cukorbajban szenvedőknek pedig kevesebb gyógyszerre lesz szüksége.  

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.