Fokhagyma a fogászatban
Klinikai vizsgálatok eredményei szerint a klórhexidinével összehasonlítható a fokhagymakivonat antimikrobiális hatásossága.
A Journal of Herbal Medicine folyóirat decemberi számába jelent meg a University of Sharjah kutatóinak tanulmánya, amelynek fő megállapítása, hogy a fokhagymakivonat antimikrobiális hatása összevethető a széles körben alkalmazott antiszeptikumokkal és fertőtlenítőszerekkel, például a klórhexidinnel. A tanulmány rámutat, hogy bár a fokhagyma-alapú szájöblítők alkalmazása több kellemetlenséggel járhat, mint a klórhexidin, hatásuk tartósabb marad. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a klórhexidin arany standardnak számít ugyan a szájöblítők között, ugyanakkor alkalmazása mellékhatásokkal és antimikrobiális rezisztencia kialakulásának kockázatával társul. A fokhagyma, amely régóta ismert természetes antimikrobiális tulajdonságairól, ígéretes alternatívaként került előtérbe.
A vizsgálat egy szisztematikus irodalmi áttekintésen alapult, amelyben a kutatók a fokhagymakivonat antimikrobiális hatását hasonlították össze a klórhexidinnel, klinikai alkalmazhatóságát értékelve. A kutatók 2024 januárjában hat elektronikus adatbázisból 389 cikket vontak be az áttekintésbe, majd további 13-at manuális keresést követően adtak hozzá, ám a szűrést követően mindössze öt tanulmány felelt meg az előre meghatározott kritériumoknak. A végül beválogatásra került cikkek mindegyike randomizált kontrollált vizsgálat volt, amelyek változatos módszertani felépítéssel és alacsony-közepes torzítási kockázattal bírtak. Az eredmények szerint a nagyobb koncentrációban alkalmazott fokhagyma-kivonat szájöblítők antimikrobiális hatása elérte a klórhexidin hatékonyságát. A hatásosság ugyanakkor függött a koncentrációtól és az alkalmazás időtartamától, ami eltérő kimeneteleket eredményezett. Egyes vizsgálatok a klórhexidint találták hatékonyabbnak a plakk és a nyál pH-jának fenntartásában, míg mások bizonyos koncentrációk mellett a fokhagyma kivonatot mutatták eredményesebbnek. A fokhagyma-alapú szájöblítők azonban gyakrabban okoztak kellemetlen mellékhatásokat, például égő érzést vagy kellemetlen szagot.
A mellékhatások általában enyhébbek voltak, mint a szintetikus vegyületek esetében, de befolyásolhatták a betegek hajlandóságát a klórhexidin fokhagyma-alapú alternatívával való helyettesítésére. Ennek ellenére a vizsgálat bizonyítékot szolgáltatott a fokhagymakivonat klinikai antimikrobiális hatékonyságára, amely a baktériumszámok szignifikáns csökkenését eredményezte, és felveti a fokhagyma-alapú szájöblítők alkalmazásának lehetőségét bizonyos klinikai helyzetekben. A szerzők kiemelik, hogy további, nagyobb mintaszámú és hosszabb utánkövetésű klinikai vizsgálatok szükségesek a hatásosság megerősítésére és a gyakorlati alkalmazhatóság javítására.
A fokhagyma régóta ismert, mint az egyik legerősebb természetes antibakteriális és gombaellenes hatású növény. Az allicin nevű vegyület, amely erőteljes antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik, évtizedek óta a kutatások középpontjában áll. Bár a zöldségfélék közé sorolják, a fokhagyma széles körben használatos fűszerként és gyógynövényként is. A világ fokhagymafogyasztása 2024-ben elérte a 30 millió tonnát, amelynek közel 80%-át Kína biztosította, dominálva a globális termelést és fogyasztást - Európában Spanyolország számít messze a legnagyobb termelőnek, az uniós termés 60%-át adva. Ugyanebben az évben a különböző fokhagyma-kivonatok piacának forgalma meghaladta a 15 milliárd dollárt.
A fokhagyma-kivonatok számos gyógyászati célú termékben megtalálhatók, és vény nélkül is kaphatók, míg a szintetikus szerek, például a klórhexidin, általában receptkötelesek. Az antimikrobiális szájöblítők fontos kiegészítői a szájüregi és fogászati ellátásnak, mivel hatékonyan lépnek fel a baktériumok, gombák és vírusok által okozott betegségekkel szemben, legyen szó gingivitisről, fogszuvasodásról, parodontális betegségekről vagy kellemetlen szájszagról.
A szakirodalom számos tanulmányt idéz, amelyek igazolják a fokhagymakivonat antimikrobiális aktivitását különféle baktériumok, gombák és vírusok ellen. Vizsgálták alkalmazását többek között fogsor okozta stomatitis, dentincsatorna fertőtlenítés és intracanalis kezelés során is. Ezek a kutatások hozzájárultak a fokhagymakivonat antimikrobiális szerepének megértéséhez, különösen a szintetikus szerekkel való összehasonlításban. Ugyanakkor a legtöbb vizsgálat in vitro környezetben zajlott, módszertanuk eltérő volt, és hiányzott a klinikai standardizáció, ami további kutatásokat tesz szükségessé a fogászati gyakorlatban a fokhagyma hatékonyságának megerősítésére.
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
Herbal garlic mouthwash emerges as a potential alternative to chlorhexidine
Irodalmi hivatkozás:
Abdelaal, Y. A., et al. (2025). The Clinical Antimicrobial Efficacy of Garlic Extract (Allium Sativum) Compared to Chlorhexidine Mouthwash: A Systematic Review. Journal of Herbal Medicine. doi: 10.1016/j.hermed.2025.101053. https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S2210803325000648?via%3Dihub






