hirdetés

Fogágybetegségek és rákkockázat

Egy prospektív vizsgálat szerint nagyobb az esély nyelőcső- és gyomorrák kialakulására azoknál a személyeknél, akiknek kórelőzményében fogágybetegség szerepel.

hirdetés

A Gut című lapban nemrégiben publikáltcikk amerikai szerzői azt találták, hogy a korábbi fogágybetegséget követően nagyobb eséllyel alakulnak ki bizonyos tumortípusok, elsősorban a nyelőcső és a gyomor rosszindulatú daganatai. E daganatok kialakulásának kockázata ugyancsak magasabb azoknál, akik korábban elveszítették fogaikat.

A fogágybetegségek és a fogvesztés, illetve a nyelőcső- és gyomorrák közötti összefüggésre vonatkozó korábbi adatok nem voltak egyértelműek, ezért a Harvard Egyetem kutatói több évtizedes utánkövetéses vizsgálatok eredményeit elemezték. Két vizsgálat, a Nurses’ Health Study (1992–2014) (n = 98.459 nő) és a Health Professionals Follow-up Study (n = 49.685 férfi) résztvevőinek fogorvosi dokumentációit, demográfiai paramétereit, illetve életmódjukra és étrendjükre vonatkozó adatait dolgozták fel. Az utánkövetés kérdőívek segítségével történt.

A 22–28 éves utánkövetés során 199 betegnél állították fel nyelőcsőrák és 238 betegnél gyomorrák diagnózisát. A kórelőzményben szereplő fogágybetegség a nyelőcsőrák kockázatát 43%-kal, gyomorrák kockázatát 52%-kal növelta emelte.

Azon betegeknél, akik korábban két vagy több fogukat elveszítették, nyelőcsőrák 42 százalékkal, gyomorrák 33 százalékkal nagyobb eséllyel fordult elő, mint abban a csoportban, ahol fogvesztés nem következett be. Ezen túlmenően, abban az alcsoportban, ahol az anamnézisben periodontális betegség szerepel, a nyelőcsőrák rizikója egyformán 59 százalékkal volt magasabb, függetlenül attól, hogy az adott személynél fogvesztés korábban nem történt, vagy a beteg már egy vagy több fogát elveszítette. Ebben az alcsoportban a gyomorrák kockázata 50 százalékkal, illetve 68 százalékkal volt magasabb.

A szerzők rámutatnak, hogy megfigyeléseik hátterében az állhat, hogy a szájüregi baktériumflóra összetétele (szájüregi mikrobiom) összefüggést mutat a nyelőcső/gyomorrák kialakulásával. Korábbi kutatások ugyanis azt találták, hogy bizonyos periodontális patogének jelenlétében fokozott a nyelőcsőrák rizikója. A másik feltételezés szerint a nem megfelelő szájhigiéne és az ennek következtében fellépő fogágybetegség kedvező feltételeket teremt endogén nitrózamin termelődéséhez, mely a nitrátcsökkentő baktériumokon keresztül a gyomorrák ismert oka.

Obszervációs vizsgálat révén adataiból egyértelmű következtetések nem vonhatók le az ok-okozati összefüggésekre vonatkozóan, és a szerzők nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy a megfigyelt rizikóemelkedés – legalábbis részben – nem mért (zavaró) körülmények következménye is lehet. Mindazonáltal így foglalják össze tapasztalataikat: „Mindent egybevetve, adataink a szájüregi mikrobiom fontosságát hangsúlyozzák a nyelőcsőrák és gyomorrák kialakulásában. További prospektív vizsgálatok szükségesek az orális mikrobiom közvetlen elemzésére annak érdekében, hogy azonosíthassuk a most megfigyelt összefüggésekért potenciálisan felelős specifikus szájüregi baktériumtörzseket. Ilyen ismeretek birtokában könnyen elérhető, noninvazív biomarkerekhez juthatunk az említett két tumortípus szempontjából fokozottan veszélyeztetett személyek felismeréséhez.”

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.