hirdetés

Gyermekek magas koleszterinnel, vesedenerválás- ACC 2014

A világ egyik legnagyobb, évente ismétlődő kardiológiai kontresszusa az American College of Cardiology március végén kezdődött Washingtonban, 13000 szívgyógyász részvételével.

hirdetés

Az egyik kiemelkedő téma a gyermekek magas koleszterinszintje volt.  Texasban Thomas Seery és munkatársai csaknem 13 000 gyermeket vizsgáltak 2010-2013 között. Kiemelkedő figyelmet fordítottak a vérlipidek szintjének mérésére. A 9-11 éves gyermekek csoportjában a részletes életmódi és fizikális fölmérés mellett meghatározták az összkoleszterin, az LDL- és HDL-koleszterin szintet is. A teljes lipid vizsgálatokat 18 és 21 esztendős korban is megismételték.

A gyermekek 66 %-ának volt normál értékű az összkoleszterin szintje, 33,7 %-é pedig emelkedett, vagy kifejezetten volt, míg a trigliceridek  vérszintje a gyermekek 46 %-ban volt magasabb.

Az előadó rosszkedvűen számolt be arról is, hogy a vizsgált gyermekek egyharmada kövérnek bizonyult. A hiperkoleszterinémia a fiúk körében volt gyakoribb, míg alacsony HDL-értéket inkább a lányok csoportjában mértek. A vitában többen rosszallották: az előadásból nem derült ki, hogyan választották ki szűrővizsgálatra a gyermekeket.

Nagy és már eddig is sokat vitatott téma volt a vérnyomás vesedenerválás útján történő csökkentése terápiarezisztens hipertóniában, most azonban a SYMPLICITY HTN-3 tanulmány eredményei nyomán igen csak el kell gondolkoznunk további alkalmazásán – írta Franz Messerli, az előadással egyidőben megjelent szerkesztőségi közleményben.  

A vizsgálatba 535, súlyos, rezisztens hipertóniában szenvedő beteget randomizáltak, a kontrollok csoport tagjainál álműtét történt, az aktív kezelésre kerülő csoport tagjaiban renalis denerválás. Hat hónap után a denervált betegekben a szisztolés tenzió 14,13 Hgmm-rel,  az álműtötteké 11,74 Hgmm-rel csökkent , és ez a 2,39 Hgmm különbség nem volt szignifikáns.

Az eredményt 24-órás ABPM méréssel is ellenőrizték. Fél évvel a beavatkozás után a tenziócsökkenés a denerváltak karján 6,75 Hgmm volt, a kontrollok esetében 4,79 Hgmm, és az 1,96 Hgmm különbség ugyancsak nem bizonyult statisztikailag jelentősnek.  

Deepak Bhatt, a vizsgálat vezetője hangsúlyozza, hogy bár a módszert az Egyesült Államokban vizsgálati jelleggel jóváhagyták, világszerte pedig 80 országban engedélyezték, aki ezek után a vesedenerválást szeretné alkalmazni, jó ha szem előtt tartja, hogy  a SIMPLICITY-HTN-3 vizsgálatban rész vevő kutatóknak egyelőre nem sikerült annak kedvező hatását igazolniuk.

Messerli professzor kiemeli, hogy az eljárást sokfelé nem csupán rezisztens hipertóniában, hanem nagy szimpatikus aktivitással járó, kóros állapotokban, cukorbetegségben, szívelégtelenségben, krónikus vesekárosodásban és szívritmus-zavarokban is alkalmazzák.

George Bakris, Bhatt társszerzője hangsúlyozta, hogy az igazi “rezisztens” hipertenzió a magas vérnyomású népességben legfeljebb 2-3 %-ában fordul elő. Emlékeztet a Hawthome hatásra: ha a klinikai vizsgálatban sűrűn van ellenőrzés, a betegek egy része elkezdi pontosan szedni minden gyógyszerét és ezért mindegyik, korábban gyakorta kihagyott készítmény kifejti hatását.

 

Forrás: 

American College of Cardiology, 2014
The New England Journal of Medicine

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.