Új európai ajánlás a hipertónia kezelésére

Az irányelveket összeállító 25 tagú bizottság két alelnöke az olasz Giuseppe Mancia és a belga Robert Fagard volt. A teljes szöveg a Journal of Hypertension legújabb számában olvasható.  Az irányelveket 735 citátumból álló irodalomjegyzék zárja le – ez önmagában 22 nyomtatott oldalt tesz ki.

A szöveg ismertetését többen azzal kezdték: az európai terápiás állásfoglalás egy évtizeddel korábban megjelent, mint a legendás amerikai Prevention, Detection, and Treatment of High Blood Pressure, a JNC 7 új változata, melyet ugyancsak az idei évben várnak. Abban mindenki egyetért, hogy a leggyakoribb szív-ér rendszeri betegség, a hipertónia diagnosztikája és kezelése világszerte a legfontosabb kardiovaszkuláris feladat, mivel az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint jelenleg másfél milliárd embernek magas a vérnyomása.

Általában minden harmadik-negyedik felnőtt hipertóniás lesz, és külön kategóriát jelent az idős emberek legtöbbször izolált szisztolés magas vérnyomása, a betegség kezelése az egész világon hatalmas költségeket emészt fel, a következmények pedig még riasztóbbak, mert agyi katasztrófa következtében a betegek 60%-a véglegesen károsodott marad egy évvel a szélütés után.

Mancia professzor hangsúlyozta: az új irányelvek nem valamiféle receptet kívánnak adni a klinikusoknak, még kevésbé előírni, mit tegyenek, ha betegük vérnyomását emelkedettnek találják. Az irányelvek javasolnak, sugallják, hogy a kérdés szakértői milyen megközelítést ajánlanak a beteg életkorától, nemétől, testsúlyától, esetleges panaszaitól és kardiovaszkuláris kockázati tényezőitől függően.

A korábbi időszakban az ilyen szakvélemények, különféle specialisták résztanulmányai alapján, rendkívül eltérő módon javasolták kezelni a kísérő betegségek és azok foka szerint a hipertóniásokat. Az irányelv igyekszik a hipertóniás betegek ellátását egyszerűsíteni. Hipertóniás és kezelésre van szüksége annak, akinek a szisztolés vérnyomása meghaladja a 140 Hgmm értéket.

Az új összeállítás is tartalmaz speciális javaslatokat betegek bizonyos csoportjaira, így a cukorbetegekre vagy az idős emberekre vonatkozólag. A diabéteszben is szenvedők diasztolés tenzióját 85 Hgmm alá javasolja csökkenteni. A 80 évesnél idősebbek szisztolés nyomását 140 és 150 Hgmm között javasolják tartani, de ha a páciens egészséges, jó általános állapotban van, a tenzió 140 Hgmm alá is lenyomható. Ezekben a korcsoportokban azonban figyelembe kell venni a páciens mentális kapacitását is.

A terápiát illetőleg az irányelvek a gyógyszerekkel kapcsolatban „nagyobb konzervativizmust” ajánlanak. Minden döntésnél a beteg teljes kardiovaszkuláris kockázatának figyelembevételére van szükség. Az előző kiadáshoz hasonlóan négy kategóriát különböztetnek meg. Az első a magas (határértéket megközelítő) normális vérnyomás (130–139/85–89 Hgmm); 1. fokú hipertóniát jelent a 140–159/90–99 Hgmm, 2. fokú hipertóniát a 160–179/100–109 Hgmm, 3. fokút a ≥180/≥110 Hgmm érték.

Fagard professzor kiemelte, hogy először célszerű nem gyógyszeres kezeléssel indítani a terápiát. Néhány hónapon át napi 5-6 g konyhasó a korábbi 9-12 g helyett a normális vérnyomásúak tenzióját 1-2 Hgmm-rel csökkenti, de hipertóniásoknál a csökkenés 4-5 Hgmm lehet. Túlsúly esetén 5 kg fogyás 4 Hgmm-rel viheti lejjebb a szisztolés tenziót, az aerob tréning pedig akár 7 Hgmm-el csökkentheti a vérnyomást.

A 24-órás vérnyomás-monitorozás (ABPM) is mind nagyobb szerepet kap a kezelésben, és a két módszer egymást kiegészítő technika. A gyógyszeres kezelést bármelyik, jelenleg használt szerrel lehet indítani, legtöbbször monoterápiával, de magas értékek esetén a kezelés eleve kombinációval is indítható. A renális denerváció is említést nyert, de azzal a megjegyzéssel, hogy az idő bizonyítja majd, milyen mértékben érvényesülnek hosszú időn át a biztató új terápiával elért eredmények.