Információ az egészségügyben

Az elmúlt évtizedekben tapasztalt információrobbanás szükségszerűen magával hozta azt az igényt, hogy az egészségügyben részt vevők – közülük is elsősorban a betegek – pontosabb és mélyrehatóbb, állandóan megújított tájékoztatásban részesüljenek. A betegek vonatkozásában ezt törvény is előírja, és az emberi jogokra irányuló fokozott figyelem Magyarországon is a betegellátás fontos tényezőjévé léptette elő a kötelező tájékoztatást. A jelen tanulmány célja nem elsősorban ennek a kérdésnek a taglalása, hiszen erről még a napi sajtó szintjén is sokat olvashatunk. Saját tapasztalatom alapján a betegtájékoztatásnak azt az elemét fejteném ki bővebben, amely tulajdonképpen közvetlenül kapcsolódik a gyógyítás folyamatához.
 Amikor betegünkről az anamnézist felvesszük, elsősorban mi tájékozódunk a beteg panaszairól, igyekszünk egységes képbe rendezni a kapott információkat a diagnózis felállítása érdekében. A beteg kikérdezése azonban nem egyirányú folyamat: sikeres gyógyítás nem valósulhat meg a beteg egyéniségének, betegsége által előidézett lelkiállapotának, a panaszokhoz való viszonyulásának mélyebb megértése nélkül. Ez a folyamat feltétlenül szükségessé teszi az anamnézis felvételének tudatos irányítását, aminek fontos eszköze a kétirányú párbeszéd, és ebben már magunk is igyekszünk ismereteket közvetíteni a betegnek, hogy a szükségesnek tartott információkhoz sikeresebben hozzájussunk.