Jobb, ha a sebész nő?

A sikeres sebészi gyakorlatnak négy alappillére van: a megfelelő tudás, a helyes orvos-beteg kommunikáció, jó orvosi döntések és a műtéttechnikai profizmus. A sebészi kiválóságot leginkább a műtéti kimenetel jelzi, hiszen egy sikertelen műtét következményei már a beavatkozást követő rövid időn belül nyilvánvalóvá válnak. A nő és a férfi orvosok eltérő betegellátást végeznek, habár ezzel kapcsolatban igen kevés tudományos adattal rendelkezünk. Tsugawa és munkatársai eredményei alapján a nő belgyógyászok által kezelt betegek kórházi mortalitása alacsonyabb és kevesebbszer van szükség újbóli kórházi beutalásra is. Szerintük ennek hátterében a női kezelőorvosok betegközpontúbb viselkedése állhat, illetve az a tény, hogy a nők hajlamosabbak az aktuális szakmai ajánlások pontos betartására, mint férfi társaik. Ugyanakkor sebészek esetében nem hagyható figyelmen kívül az a tényező sem, hogy ki milyen műtéttechnikai és testi adottságokkal, valamint gyakorlattal rendelkezik.

Ugyan a női sebészek aránya fokozatosan nő, a sebészet még mindig egy férfi predominanciával jellemezhető szakma. A nemek „harca” jelen állás szerint még az anyagi megbecsültségben is nyilvánvalóan kiütközik. Jelen kanadai-amerikai tanulmány célja annak meghatározása volt, hogy a műtétet végző orvos neme befolyásolja-e a sebészi beavatkozások sikerességét; a posztoperatív kimenetelt 25 különféle (sürgősségi és elektív) műtét kapcsán elemezték. Populáció alapú, retrospektív, párosított kohorsz tanulmányukban 2007 és 2015 közötti műtétek adatait elemezték Christopher Wallis rezidens vezetésével. Az adatok összegzésénél figyelembe vették a betegek korát és nemét, fennálló társbetegségeiket, a sebészek korát és testméretét, valamint a kórház által biztosított feltételeket, ahol a műtét zajlott. Elsődleges végpontként a teljes halálozást, az újbóli kórházi felvétel szükségességét és a komplikációk előfordulási arányát rögzítették.

A tanulmányban összesen 104630 beteg vett részt, akiket 3314 különböző sebészorvos (774 nő és 2540 férfi) operált. A párosítást megelőzően a nő orvosok által kezelt betegek között több volt a nő és fiatalabbak voltak, azonban a párosítást követően a férfi és női sebészek által kezelt páciensek csoportja összehasonlítható volt. A női sebészek által operált betegek között kevesebb haláleset következett be, a páciensek kisebb arányban kerültek ismét kórházba és körükben kevesebb komplikáció jelent meg, mint azoknál, akiket férfi sebész operált. Mindezek az eredmények számadatokkal kifejezve női sebészekre vonatkozóan rendre: 52315 esetből 5810 esetben (11,1%; konfidencia intervallum (CI): 10,9% és 11,4% között); férfi operatőrökre vonatkozóan pedig 52315 esetből 6046 esetben (11,6%; CI: 11,3% és 11,8% között); becsült esélyarány: 0,96 (0,92 és 0,99 között; P=0,02). A női sebészek által kezelt betegek között kisebb volt a 30 napon belüli elhalálozási arány (becsült esélyarány: 0,88 (0,79 és 0,99 között; P=0,04), ugyanakkor nem igazolódott szignifikáns különbség a 30 napon belüli kórházi újrafelvétel, valamint a komplikációk kialakulása között sem. Retrospektív vizsgálatok szerint sürgősségi műtét esetében nem volt megfigyelhető efféle eltérés (ezekben az esetekben a betegeknek értelemszerűen nem volt lehetőségük a sebész megválasztására).

A kutatócsoport elemzései szerint a betegek, a sebész és a kórházi adottságok tekintetbe vételével kicsi, de szignifikáns különbség igazolható női és férfi sebészek által operált betegek mortalitási arányában és műtéti kimenetelében a műtétet követő rövid időintervallumra (30 napra) vonatkoztatva. A szerzők hangsúlyozzák, hogy eredményeikkel nem azt akarják elérni, hogy a jövőben a műtétre várók kerüljék a férfi operatőröket, sokkal inkább fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy az sebészek neméből adódó különbségek okát érdemes feltárnunk, mellyel betegeink számára még kedvezőbb műtéti körülményeket biztosíthatunk.

Forrás: BMJ