Sok a rosszul kontrollált cukorbeteg
Egy nagy vizsgálat szerint meglehetősen gyakori, hogy az USÁ-ban a 2-es típusú diabéteszes betegeket nem kezelik megfelelően.
Az American Diabetes Association 2018-as tudományos összejövetelén ismertetett vizsgálat azt találta, hogy elég gyakori a „klinikai tehetetlenség” (clinical inertia) a 2-es típusú diabéteszes betegek kezelésekor. A fogalom a szerzők definíciója szerint azt jelenti, hogy „a fennálló indikáció ellenére az egészségügyi szolgáltató hibájából nem indul, vagy nem bővül a terápia, betegeknek nem írják fel a legmodernebb diabétesz gyógyszereket, vagy a betegség folyamatosan kontrollálatlan marad (HbA1c ≥ 8,0%)."
Dr. Elizabeth L. Ciemins (Alexandria, Virginia) és munkatársai 281.000, 2-es típusú diabéteszben szenvedő, 18 és 75 év közötti ambuláns beteget követtek 2012 és 2017 között. Közülük 27.925 beteg soha nem kapott inzulint, HbA1c-jük 8% fölött volt, átlagosan 58 évesek voltak. A megfigyelés első 6 hónapjában a betegek közel felénél (46%-ánál) semmiféle terápiás változtatás nem történt, ezeket a betegeket sorolták a „klinikai inercia” csoportba. Az idő múlásával természetesen csökkent a változatlan terápiák aránya: 1 év után 25%, 18 hónap után 20%, 2 év után 11% (3208 beteg) volt azon betegek aránya, akik változatlan terápián maradtak, tehát a „klinikai inercia” csoportba tartoztak (a különböző egészségügyi szervezeteknél és biztosítóknál nyilvántartott és kezelt betegek esetén ez az értékek 7% és 19% közötti). A klinikai tehetetlenségi csoport betegeinél kissé alacsonyabb volt a BMI (34,5 vs 35,3 kg/m²) és a diabétesz súlyossági index (1,4 vs 1,8), mint azoknál, akiknél viszont történt valamilyen terápiás beavatkozás. A tehetetlenségi csoportban többen voltak ázsiaiak (2,4% vs 1,6%), illetve afro-amerikaiak (14,5% vs 11,0%)(mindkettő P<0,01).
A kezelés a diagnosztizált betegek 90%-ában megkezdődik, de a terápián lévőknek csak 56%-a éri el 2 éven belül (átlagosan 9 hónap múlva) a megkívánt glikémiás kontroll értéket (HbA1c < 8,0%). A klinikai inercia áttörésének legnagyobb akadálya a vizsgálók szerint a költség , hiszen az inzulin és a legújabb diabétesz gyógyszerek (pl. a GLP-1 receptor agonisták és az SGLT-2 gátlók) nagyon drágák, és az USÁ-ban a gyógyítóknak alkalmazkodni kell a betegek lényegesen eltérő gazdasági helyzetéhez is. De az is lehet, hogy az orvosok nem követik a guideline-okat. Az is probléma, hogy az American College of Physicians (ACP) guideline-jai jóval rugalmasabban ítélik meg, hogy a beteg életkora, társbetegségei, a HbA1c csökkentése milyen hatással vannak a minőségileg megnyert életévekre (quality-adjusted life-years gained), hiszen 75 év körüli betegekben már igen gyakran számos egyéb betegség is jelen van.
Dr. Ciemins kiemelte, hogy az alacsonyabb képzettségű és szegényebb környezetben élőknél jóval gyakoribb az ellenőrizetlen cukorbetegség.
Az ADA javaslatai szerint a diabétesz kezelését minden 3 hónapban bővíteni kell, amennyiben nem értük el a kívánt HbA1c értéket, de több vizsgálat azt mutatta, hogy sok betegnél a terápia további bővítésére nem került sor. Persze az sem helyes, ha túlzott kezelésbe kezdünk, hiszen annak számos mellékhatása lehet és különösen idősebb betegek esetén számolni kell a hipoglikémia veszélyeivel is.
Forrás:
