Sok emlőrákos beteg abbahagyja az endokrin terápiát

„Az adjuváns endokrin terápia (például a tamoxifen) megelőzi a recidívák kialakulását, illetve 5-10 százalékkal is javíthatja az abszolút túlélést ösztrogénreceptor(ER)-pozitív emlőrákban, különösen hosszú távú (5−10 éves) alkalmazás mellett – mondja az előadás első szerzője, dr. Wahyu Wulaningsih, a University College London kutatója, a Philippine and Indonesian Scholars (PILAR) Research and Education egyik alapítója. − A terápiát elkezdő betegek jelentős része idő előtt félbeszakítja azt. Bizonyítottnak látszik, hogy a gyógyszer szedésének elhagyása megrövidíti a túlélést. A fentiek fényében azt vizsgáltuk, milyen tényezők ronthatják az adherenciát, hogy célzott stratégiákat dolgozhassunk ki a terápián maradás javítására.”

A vizsgálatban olyan, ER-pozitív emlőrákban szenvedő nők vettek részt (n = 5544), akiknek legalább egy alkalommal felírt orvosuk aromatázgátló szert vagy tamoxifent. A mostani előadásban az 5 éves utánkövetés adatait ismertették. Az elemzés alapját egy svéd regionális regiszter adatai képezték, és a most feldolgozott adatok a teljes svédországi népesség körülbelül 60 százalékát fedték le. E regiszter adatait egy másik svédországi adatbázissal állították párhuzamba, mely az adherenciát befolyásoló tényezőkre vonatkozó információkat gyűjt. Az adherenciát a kiváltott és a felírt vények aránya alapján számították – akkor véleményeztek non-adherenciát, ha ez az arány nem érte el a 80 százalékot 5 éves periódusra vetítve.

Az 5 éves utánkövetés alatt a nőbetegek 20 százaléka vált nonadherenssé. A többváltozós elemzés szerint az adherencia hiányának legerősebb független prediktorai az alábbiak: fiatalabb életkor, korábbi hormonpótló kezelés az anamnézisben, családi állapot és szocioökonómiai státusz (a munkaviszony alapján meghatározva).

Az 50 évesnél fiatalabb nőbetegek alcsoportjában 50 százalékkal nagyobb volt az elégtelen adherencia aránya, mint az 50 és 65 év közötti korosztályban; a gyógyszerszedés abbahagyása  az esetek 5 százalékában a fiatalabb életkorra volt visszavezethető. A korábban már hormonpótló kezelésben részesült nőbetegek 57 százalékkal nagyobb eséllyel váltak nonadherenssé, mint azok, akiknek kórelőzményében nem szerepelt hormonpótló kezelés. Az egyedülálló nők 33 százalékkal nagyobb arányban hagytak fel az endokrin terápiával, mint a párkapcsolatban élők. A munkanélküli nők körében 60 százalékkal nagyobb volt a kezelésből való kilépésnek az esélye, mint a fizikai munkásoknál. Az irodai munkát végzők valamivel kisebb arányban tartottak ki az endokrin kezelés mellett, mint a fizikai munkások, az abszolút különbség azonban elhanyagolható a két csoport között.

„A reproduktív korú emlőrákos nőkben aggodalmat kelthet, hogy az endokrin kezelés befolyásolhatja fertilitásukat, ami magyarázatot adhat arra, miért hajlamosabbak nagyobb arányban abbahagyni a gyógyszer szedését. Az emlőrák kezelése után gyermeket tervező nőknek a mostaninál több információra lenne szükségük a terápiás lehetőségekről – figyelmeztet dr. Wulaningsih. − Kutatások szükségesek annak eldöntésére, hogy vannak-e biológiai különbségek az egyes betegek között attól függően, hogy az emlőrák endokrin terápiája előtt történt-e hormonpótló kezelés vagy sem. Előfordulhat, hogy a korábban hormonpótlásban részesült betegek hajlamosabbak a mellékhatásokra endokrin terápia kapcsán. A dózist minden betegnél egyénileg kell meghatározni.”

A szerzők arra következtetnek, hogy az egyedül élő és a munkanélküli nők esetében a szociális és emocionális támogatás hiánya okozhatja a különbségeket az endokrin terápiával kapcsolatos adherenciában.

„Az orális endokrin terápiával kapcsolatos non-adherencia magasabb recidívaaránnyal társul, egyben ez jelenti a legfontosabb módosítható faktort az emlőrák kimenetelét befolyásoló kockázati tényezők közül – egészíti ki a fentieket dr. Lim Siew Eng, a szingapúri National University Cancer Institute onkohematológiai osztályának rangidős konzultánsa. – Ebben a nagy vizsgálatban nem a betegséggel vagy a terápiával összefüggő faktorok, hanem főként a szocioökonómiai tényezők befolyásolták leginkább a gyógyszer szedésének abbahagyását. E kockázati tényezők mentén kijelölhető a betegek azon alcsoportja, akiknél szorosabban szükséges monitorozni a compliance-t és eredményesebben kezelni a mellékhatásokat az adherenciaarányok javítása érdekében.”