Szülési fájdalomcsillapítás a XXI. század elején

A fájdalom szövetkárosodáshoz társuló kellemetlen emocionális és szenzoros élmény. A szülés az egyetlen élettani folyamat, amelyet igen erős fájdalom kísér. A szülési fájdalmat már Hippokratész is részletesen vizsgálta és elemezte, melynek során arra a következtetésre jutott, hogy először szülőknél kifejezettebb és gyakoribb jelenség. A XIX. század közepéig a szülési fájdalmakat isteni eredetűnek tartották, s így – mint a szülés természetes velejáróját – meg sem próbálták enyhíteni. A fájdalomingert közvetítő idegpályák megismerésével kezdődött a törekvés a fájdalom hatékony csillapítására. Az első szülési fájdalomcsillapítás (1847) a skót szülész, James Young Simpson nevéhez fűződik, aki e célból étert használt. John Snow 1853-ban a kloroformot alkalmazta Viktória királynő szülésénél, amikor Lipót herceget világra segítette. Ezt követően a kloroform volt a leggyakrabban alkalmazott szülési fájdalomcsillapító módszer közel 100 évig, amikor is a nitrogénoxidul, majd a parenteralis opiátok, illetve az epiduralis érzéstelenítés váltotta azt fel. A szülési fájdalomcsillapítás az elmúlt másfél évszázad során óriási fejlődésen ment keresztül, de speciális helyzete folytán folyamatosan a viták kereszttüzében áll.

A szülési fájdalomcsillapítás módszerei – tekintve, hogy terheseknél alkalmazzuk őket – mindig két személyre hatnak, a várandós nőre és magzatára. Ma is a tudományos munkák kedvelt témája a különböző fájdalomcsillapító eljárások magzati következményeinek vizsgálata. Az analgesia magzatra gyakorolt hatásának objektív megítélése céljából dolgozta ki Virginia Apgar (aki aneszteziológus volt) a napjainkban is széles körben alkalmazott Apgar-pontrendszert.

A szülések évezredekig fájdalomcsillapítás nélkül történtek, így a szülési fájdalomcsillapítás ma is „luxus” beavatkozásnak számít, tehát az abból eredő esetleges szövődmények mind emberi, mind jogi szempontból szigorúbb megítélés alá esnek.

A szülési fájdalomcsillapításnak számos kritériumnak kell megfelelnie, melyeket az 1. táblázat foglal össze.

A jó fájdalomcsillapítással nemcsak a „mai nők” fájdalommentes szülésre való igényét elégítjük ki, de számos kedvező hatásával mind az anya, mind a magzat állapota javítható, stabilizálható. A szülési fájdalom a szervezet stresszreakcióját váltja ki, ami szimpatikus tónusfokozódásban nyilvánul meg, azaz emelkedik a katekolamin-koncentráció, fokozódik az energiafelhasználás, emelkedik az anya pulzusa és vérnyomása, illetve hyperventilatio lép fel. A fokozott energiafelhasználás gyorsabb kifáradáshoz, a méhösszehúzódások gyengüléséhez vezet. Egészséges terhes és szövődménymentes szülés esetén – a kompenzáló mechanizmusoknak köszönhetően – ez nem befolyásolja a szülés lefolyását, azonban elhúzódó vajúdás és szülés esetén a fenti változások mind az anyára, mind a magzatra nézve veszélyesek lehetnek, különösen a patológiás szülések esetében.