Az autoimmun hepatitis diagnózisa a klinikai kép, az emelkedett transzamináz, a magas gammaglobulinszintek, valamint az autoantitestek kimutatásán és a májbiopszia-hisztológia leletén alapul. A betegség kortikoszteroidokra, valamint más immunmoduláns gyógyszeres terápiára az esetek 80%-ában jól reagál. A kezelés célja a májgyulladás remissziójá­nak indukálása és fenntartása. Ezáltal megelőzhető a cirrhosisba történő progresszió, sőt a fibrosis reverziója is bekövetkezhet. A betegek élethos­szig tartó gondozást igényelnek; ha a terápiás válasz kedvező, a túlélés hasonló lehet az átlag populációéhoz.

Az autoimmun hepatitis ismeretlen eredetű, immunmediált gyulladásos májbetegség. Kialakulásában kulcsszerepet játszik genetikailag hajlamos egyéneknél a környezeti tényezők hatására, a T-regulátor sejt elégtelen funkciója következtében a  hepatocyták elleni öntolerancia elvesztése és a szövetkárosító autoimmun reakció. Emelkedett transzaminázszint, autoantitestek, magas szérum-IgG-szint, hisztológiában interface hepatitis, lymphoplazmasejtes infiltráció jellemzi. Döntően középkorú nők betegsége, de bármely életkorban előfordul. Évekig tünetmentes lehet, és jelentkezhet súlyos akut vagy krónikus hepatitis, illetve „kriptogén” cirrózis képében. A kórlefolyás igen nagy egyéni változatosságot mutathat, jellemzően fellángolásokkal és spontán remissziókkal járhat.

A Wilson-kór a genetikai betegségek között egy viszonylag gyakori, kezelés nélkül fatális kórkép, azonban az időben megkezdett terápia segítségével az esetek nagy részében a hepatológiai, illetve neuropszichiátriai tünetek progressziója megállítható, sokszor tünetmentes állapot érhető el. Ebben a közleményben kiemelünk néhány fontos gyakorlati kérdést. Röviden összefoglaljuk a gyakorlati és orvostörténeti szempontból lényeges állo­másokat is.

Az FDA bejelentette, hogy a felnőttek primér IgA nefropátiájában a gyors progresszió kockázatával járó proteinuria csökkentése érdekében meggyorsította a budesonid tartalmú, késletetett kibocsájtású kapszula (Tarpeyo) jóváhagyását.

A primer mitochondrialis betegségek talán a leggyakoribb metabolikus kórképek. A klinikailag igazolt primer mitochondrialis betegségek mini­mális prevalenciája földrajzi régiótól függően 1:4300 és 1:8000 közötti értékre tehető. A betegség gyakorisága vélhetően jóval több, és a fejlődő diagnosztika miatt várhatóan a felismert esetek száma nőni fog. A primer mitochondrialis betegeknél multiszisztémás és sokszor nehezen értelmez­hető tüneteik miatt sok esetben hosszú diagnosztikus út végén születik meg a kórisme. A betegség felismeréséhez elengedhetetlen a holisztikus szemlélet.

Az izomgyengeség oka sokszor nehezen azonosítható. Ha a valódi izomgyengeséget elkülönítettük a fáradtságérzéstől és a fájdalommal összefüggő motoros zavaroktól, neurológiai, reumatológiai, endokrin, genetikai és fertőzéses kórképek, gyógyszer- vagy toxinhatással összefüggő okok jönnek szóba. Időskori tünetegyüttes az esendőség és a harántcsíkolt izmok megfogyatkozása. 

Korábbi cikkeinkben gyakran szerepel, hogy az EMA egy frissen engedélyezett gyógyszere jó pár évvel korábban már megkapta a „ritka betegségek gyógyszere” (orphan medicine) minősítést. Mostani összefoglalónkban a minősítés célját és engedélyeztetésben betöltött szerepét járjuk körül.

Az utóbbi 20 év orvosi kutatásainak egyik vívmánya, hogy a tömegeket érintő halálos és súlyos betegségek mellett a főleg genetikai eredetű, krónikus és daganatos betegségekben szenvedőkre is figyelem irányult, és előtérbe került e megbetegedések okainak pontos megismerése és hatékony kezelési eljárások bevezetése.

Az áttekintő közlemény az idült májbetegség talaján kialakult heveny máj­elégtelenség új, egységes meghatározásából kiindulva elemzi a kórkép hepatikus és extrahepatikus prognosztikus tényezőit, biomarkereit, terá­piájának lehetőségeit. Hangsúlyozza a veseelégtelenség prognosztikus je­lentőségét, valamint azt, hogy a kórlefolyást nagymértékben befolyásolják a bakteriális fertőzések és egyéb, szisztémás gyulladással járó állapotok.