Az elégtelen alvás időtartama és a késői alváskezdet összefüggésbe hozható a középkorú és idősebb felnőttek glikémiás kontrolljának fokozott változékonyságával.
Az obstruktív alvási apnoe (OSA) gyakran más légzőszervi kórkép társbetegsége. A két betegség egyidejű fennállása (overlap szindróma) magasabb morbiditáshoz és mortalitáshoz vezet. Az OSA korai felismerése és kezelése javíthatja az alvást, az életminőséget és a betegségek kimenetelét.
A pitvarfibrilláció jelentősen növeli az ischaemiás stroke előfordulásának gyakoriságát, ezért szűrése és korai kezelése kiemelt jelentőségű. Bár egyre fejlettebb és mind szélesebb körben hozzáférhető eszközök állnak rendelkezésünkre, valamint a mesterséges intelligencia is segíti a munkánkat, nincs bizonyítékunk arra, hogy jelenlegi formában a pitvarfibrilláció szűrésével populációszinten jelentősen csökkenteni tudjuk a stroke előfordulását.
A töredezett alvás - vagyis a fokozott ébrenlét és a csökkent alváshatékonyság - a metabolikus diszfunkcióval összefüggő steatoticus májbetegség (MASLD) jele.
Számos, az alkoholfogyasztás mérséklését és az absztinencia fenntartását segítő gyógyszer érhető el, azonban a betegek mindössze csekély hányada részesül bármilyen kezelésben. Erős bizonyítékok szólnak amellett, hogy a naltrexon és a gabapentin csökkenti a túlzott alkoholfogyasztással járó napok számát, illetve az akamprozát megelőzi a használathoz való visszatérést aktuálisan absztinens pácienseknél, valamint a topiramát közepes evidenciával bír, tekintve a túlzott ivással járó napok számának csökkentését. A diszulfirám széles körben alkalmazott, azonban kevés bizonyíték támasztja alá hatékonyságát „real world”, nem ellenőrzött körülmények között.
Az inszomnia el- és átalvási nehezítettséggel, akár súlyos másnapi következményekkel járó alvászavar. Kialakulása összetett, számos betegség, állapot talaján megjelenhet. Ennek megértéséhez több modell áll rendelkezésünkre, például a Spielman-féle 3P és a stimuluskontroll-modell. A megfelelő terápiához az oki kezelés mellett alapvetően két pillér ismerete fontos, ezek a gyógyszeres terápiák és a kognitív viselkedésterápia. Az összefoglalóban áttekintjük a magatartás-terápiás eljárások alapjait, valamint az aktuális klinikai irányelvek gyógyszeres ajánlásait.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.