Cél:A CHEK2gén betegségokozó, valamint a gyakran pato- génnek klasszifikált alacsony penetranciájú variánsai (p.I157T, p.S428F, p.T476M) előfordulásának és azok klinikopatológiai paraméterekkel való összefüggéseinek felmérése daganatos és kontrollpopulációkban.

Módszerek: 1280 emlő- és petefészekrákkal (BOC) ren- delkező, 191 fiatal (

Eredmények:Az emlő-petefészek daganatos és fiatal emlődaga- natos csoportban gyakrabban mutattuk ki a CHEK2gén beteg- ségokozó (patogén/valószínűleg patogén) variánsait (2 és 2,6%) a nem emlődaganatos és endokrin tumoros betegekhez képest (0,5% és 0%, p=0,049). Az alacsony penetranciájú CHEK2-varián- sok az összes vizsgált csoportban 4%-ban voltak detektálhatók, valamint gyakrabban társultak más betegségokozó genetikai eltérésekhez, összehasonlítva a „valódi” patogén/valószínűleg patogén CHEK2-variánsokkal (16% vs. 1%, p<0,0001).

Következtetések:Gyakori előfordulásukkal ellentétben az alacsony penetranciájú CHEK2-variánsok, melyek sokszor patogén/valószínűleg patogén besorolást kapnak, elhanya- golható mértékű rizikót jelentenek emlőrák kialakulására nézve, és nem mutatnak összefüggést más típusú dagana- tokkal. A jelenlegi ajánlások alapján a valóban betegségokozó CHEK2-variánsok azonban befolyásolják a betegek klinikai menedzsmentjét.

Magy Onkol 69:35–41, 2025

A fiatalkori emlőrák emelkedő incidenciája egyre nagyobb figyelmet és multidiszciplinaritást igényel. Bár a szakmai útmutatókban, irányelvekben az életkor alapvetően nem határoz meg eltérő kezelési protokollokat, dó­zisokat vagy terápiahosszat, a premenopauzális állapot mégis eltérő meg­közelítést követel, egyrészt az endokrin terápia miatt, másrészt a várható hosszú távú túlélés és a potenciális késői toxicitás következtében.

Az emlődaganatok sebészi kezelése folyamatos változáson megy keresztül, előtérbe helyezve az egyre kevésbé radikális megoldásokat, valamint az onkoplasztikai technikákat a jobb gyógyulási és esztétikai eredmények reményében. Az alábbiakban a IV. Emlőrák Konszenzus Konferencia leg­frissebb nemzetközi tanulmányokra és szakértői javaslatokra alapozott, az emlőrák sebészi kezelésével kapcsolatos ajánlásai olvashatók.

A metaplasztikus emlődaganat egy ritka, agresszív, legmagasabb arányban receptorstátuszát tekintve tripla-negatív,
dedifferenciált malignitás, melynek kemoterápiára adott válasza elmarad a többi invazív emlődaganathoz képest. A WHO
2000 óta tekinti külön entitásnak az emlődaganatok között. Tekintettel a daganat kiemelkedően rossz prognózisára, minél több retro- és prospektív vizsgálatra van szükség, hogy adatokkal alátámasztva a leghatékonyabb kezelési stratégiát állítsuk fel a teljes túlélés növelése érdekében. Kutatásunk célkitűzése az Intézetünkben 2012. 01. 01. és 2023. 02. 28.
között kezelt 77 metaplasztikus emlődaganatos beteg retrospektív elemzése volt. A betegek leíró statisztikáját követően 15 neoadjuváns és 14 palliatív kemoterápiában részesülő beteg
kezelésre adott patológiai és klinikai válaszát vizsgáltuk. A neoadjuváns kezelés során összesen egy esetben értünk el komplett remissziót. A palliatív kezelés során jelentősebb
terápiás hatást taxán- vagy kapecitabinalapú kezelés mellett észleltünk. Emellett az intézetünkben kezelt metaplasztikus
emlődaganatos betegek teljes és progressziómentes túlélését hasonlítottuk össze a nemzetközi szakirodalommal. A kutatási
eredményeket mind intézetünkben, mind a nemzetközi szakirodalomban a betegpopuláció kis esetszáma limitálja. Kutatásunkban, hasonló esetszámokkal a nemzetközi adatokhoz közelítő eredményeket kaptunk, ezzel alátámasztva
és segítve e ritka daganat leghatékonyabb kezelési stratégiájához szükséges adatok gyűjtésének, további kutatásának megalapozását.

Magy Onkol 68:269-275, 2024

Emlőtumorok gyakorisága az elmúlt időszakban növekedett, 2018-ban az EU-ban több, mint 400 000 új esetet regisztráltak, a mortalitásuk a modern terápiás lehetőségeknek köszönhetően csökkent, azonban továbbra is a női tumoros halálozás vezető oka.

A tripla-negatív szövettani típust (ER-, PR-, HER-2-negatív) az emlődaganatos betegek kb. 15-20%-ánál igazolják a patológusok.¹ Gyakrabban diagnosztizálják fiatal betegeknél. A daganat általában magasabb osztódási rátájú, sokszor 2 cm feletti tumormérettel és lokális hónalji nyirokcsomóáttéttel kerül felismerésre. Gyakran szükséges neoadjuváns onkológiai kezelés a jobb terápiás hatás végett.² Sokszor előrehaladott, metasztatikus állapotban kerül sor a felismerésére. Előrehaladott betegség esetén prognózisa rossz, teljes túlélés irodalmi adatok alapján 12–18 hónap.³ BRCA1/2 mutáció gyakrabban fordul elő ennél a hisztológiai típusnál. Szisztémás kezelés mellett is gyakori a kiújulás, kezelése kihívás elé állítja klinikusokat. Gyógyszeres kezelés során immun-, kemoterápia és célzott terápia egyaránt szóba jöhet további molekuláris vizsgálatok alapján.

Koplanáris fotonmezők illesztését elemeztük régiós, azaz az axilláris és szupraklavikuláris nyirokcsomókat érintő emlődaganatok külső besugárzása esetén. Munkánk során
tizenkét, axilláris és szupraklavikuláris nyirokcsomókat is érintő emlődaganatos beteg konformális besugárzási tervét hasonlítottuk össze portáldozimetria alkalmazásával. Betegenként 3-3 tervet készítettünk konformális technikával, a nyirokcsomók kezelési mezőjének kollimálási lehetőségeit vizsgálva. A portáldozimetriás képek kiértékelése során azt
tapasztaltuk, hogy minden esetben egy-egy diszkrét „coldline”-ként, azaz aluldozírozott pontok halmazaként jelent meg az illesztési sík. Azonban az izocentrum síkjának ellátottságát
nagyban befolyásolja, hogy melyik lineáris gyorsítón került sor a leadásra, illetve mely mezőszélek illesztésével tervezték meg a kezelést. Eredményeink alapján a mezőillesztésből adódó bizonytalanságok elkerülése, a céltérfogat homogén, konformális ellátottsága és túl-, illetve aluldozírozásának
elkerülése érdekében az intenzitásmodulált besugárzási technikát ajánljuk. Magy Onkol 68:163-168, 2024

A capivasertib és fulvestrant kombináció megkapta ját az Európai Bizottság ER+, HER2-, lokálisan előrehaladott vagy áttétes emlőrák kezelésére.

A gyógyszer indukálta állcsontnekrózis az antireszorptív gyógyszerek ritka mellékhatása, amely jelentősen rontja az érintett betegek életminőségét. A betegség több faktor együttes jelenléte esetén alakul ki. Ilyen fontos patogenetikus tényezők például a gyulladás, a csontremodelling gátlása, vagy a genetikai hajlam. A ritka mellékhatás 2003-as első leírása óta egyre növekvő számú adat utal a genetikai faktorok lehetséges szerepére a beteg­ségben. A molekuláris biológia fejlődésével a DNS bázissorrendjét vizsgáló módszereken túl e kórképben is megjelentek az újabb módszerek, például miRNS-, illetve génexpressziós vizsgálatok is.

Vizsgálatunkban a második emlőmegtartó műtét és szövetközi sugárkezelés eredményeit hasonlítottuk össze a „salvage” masztektómiával szemben, azonos oldali emlődaganat ki­újulása esetében. Emlőtumor lokális kiújulása miatt 195, korábban emlőmegtartó kezelésben részesült betegünknél végeztünk második emlőmegtartó műtétet perioperatív szö­vetközi sugárkezeléssel (n=39) vagy masztektómiát (n=156). A tumorágy és biztonsági zónájának területére összesen 5×4,4 Gy-t adtunk le, három egymást követő napon. 59 és 56 hónap átlagos követési időnél emlőmegtartás után 4 alkalommal (10,2%), masztektómia után 28 alkalommal (17,9%) fordult elő második lokális kiújulás. Az 5 éves második lokális ki­újulástól mentes túlélés, regionáliskiújulás-mentes túlélés, távoliáttét-mentes túlélés, betegségmentes túlélés, daganat­specifikus túlélés és teljes túlélés vonatkozásában nem volt szignifikáns különbség a kezelések között. A második emlő­megtartó kezelés után a kiváló és jó kozmetikai eredmények együttes aránya 70% volt. Eredményeink alapján a második emlőmegtartó kezelés jó kozmetikai eredmények és kevés késői mellékhatás mellett biztosít a sztenderd „salvage” masztektómiával megegyező 5 éves onkológiai kimenetelt. Magy Onkol 68:86-88, 2024