A nyelőcső refluxbetegség (GERD) az egyik leggyakoribb gasztroenterológiai kórkép. Az alábbiakban a legújabb nemzetközi szakmai irányelvek alapján áttekintjük a GERD diagnózisával és kezelésével kapcsolatos legfontosabb gyakorlati szempontokat, amelyek jól hasznosíthatók az alapellátásban tevékenykedő háziorvosok számára.

Egy metaanalízis szerint erozív oesophagitisben szenvedő betegeknél mind a savcsökkentők, mind a protonpumpa-gátlók (PPI) enyhülést nyújtanak a placebóval összehasonlítva.

A poszt-COVID szindróma bármely, a vírusfertőzésen átesett betegben kialakulhat és megközelítőleg a betegek 10%-a tapasztal elhúzódó tüne­teket.¹ A betegek legnagyobb hányadában spontán regresszió jelentkezik szupportív kezelés, tüneti terápia és életmódbeli változtatások (pihenés, fokozatosan növelt fizikai aktivitás) mellett. A szindróma több szervrend­szert is érinthet, mely alapvetően meghatározza a tünetek sokszínűségét. Általános szimptómaként gyengeség, fáradtság, generalizálódott fájdalom és láz fordultak elő. Jelen írás a pulmonológiai vonatkozásokat öleli fel.

Az akut/szubakut köhögés leggyakoribb oka a vírusfertőzés, amely álta­lában spontán elmúlik az egyébként egészséges embereknél. A krónikus köhögés (>8 hét) hátterében többnyire három alapvető ok áll: váladék­csorgás a garatban, asztma és asztmával társult szindrómák, valamint gastrooesophagealis refluxbetegség. Ha a tartós köhögési tünet oka meg­felelő diagnosztika után nem rendelhető egy adott betegséghez, akkor azt önálló betegségnek, krónikus idiopátiás köhögésnek nevezzük. Ha a célzott terápia javítja az alapbetegséget, de a köhögési tünet terápiás válasza az irányelvek szerinti kezelés ellenére is elmarad, akkor krónikus refrakter köhögésről beszélünk.

Egy svéd vizsgálat következtetése szerint a mikroszkópos vastagbélgyulladás megléte összefüggésben áll a súlyos nemkívánatos kardiovaszkuláris események fokozott kockázatával.

Napjaink legelterjedtebb fájdalomcsillapító gyulladásgátló készítményei a nem szteroid gyulladáscsökkentők. Alkalmazásuk során gyakran talál­kozunk gyógyszer okozta mellékhatásokkal, amelyek közül az egyik leg­súlyosabb a gyomor-bél rendszeri vérzés. Terápia tekintetében a savszek­réció-gátlók, kiemelten a protonpumpa-inhibitorok használata jelentős szerepet játszik a felső tápcsatornai vérzések megelőzésében. Ugyanakkor ezek a gyógyszerek hosszú távon az alsó tápcsatornai nem kívánt esemé­nyek számát növelhetik.

A négy napos reflux-monitorozással biztonságosan el lehet döntenihogy mely betegek hagyhatják abba a protonpumpa-gátlók (PPI) szedését.

Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények. 

Az International Diabetes Federation (IDF) 2021-es virtuális találkozóján megállapították, hogy „az aszpirint 2-es típusú diabeteses betegekben a kardiovaszkuláris kockázat másodlagos prevenciójára kell fenntartani.”

Egy nagy esetszámú vizsgálatban arra a következtetésre jutottak, hogy a  protonpumpa gátlók ritkább használata nem befolyásolja a savtúltengés következményeit.