Bár a Covid–19-világjárvány csúcspontja remélhetőleg már lezajlott, sok embernél a hosszú Covid még hetekkel, hónapokkal vagy akár évekkel a kezdeti megbetegedés után is tüneteket okoz. A hosszú Covid esetében jelentett több mint 200 tünet közül az agyi köd – a gondolkodással, megértéssel, fókuszálással és memóriával kapcsolatos problémák sora – az egyik legelterjedtebb és legtartósabb.
A narkolepszia az orexinrendszer elégtelenségén alapuló neurológiai betegség, centrális hypersomnia, autoimmun, genetikus és környezeti etiológiával. Csak tüneti kezelése ismert, de szubsztitúciós kezelést ígérő orexinagonista szert fejlesztenek; az immunterápia eredményei ellentmondásosak.
Jó ismert, hogy a krónikus stressz jelentős kardiometabolikus kockázati tényező, ugyanakkor a különböző alvászavarok kialakulásában is szerepet játszhat. Az insomnia jelentősen rontja az életminőséget, miközben számottevően növeli a szívizominfarktus kockázatát. Ezzel összefüggésben talán kevéssé ismert, hogy az alvás hosszának csökkenése is fokozza a szívizominfarktus rizikóját. A mindennapi gyakorlat szempontjából ezért fontos a betegek alvásminőségének feltérképezése és szükség szerinti kezelése.
A kávé éberségfokozó képességét általában a koffeinnek tulajdonítják, de egy új kutatás szerint más mögöttes mechanizmusok is magyarázhatják ezt a hatást.
OTSZ Online >> Rovatok >> Egyéb >> Van egy kérdésem
2022-02-03
BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ VÁLASZ
Pozíciós terápia hatására a klinikai tüneteket is mutató alvási apnoe (OSA) paraméterei közepes mértékben (16–40%) javulnak a nem kezelt betegekhez képest (kis esetszámú véletlen besorolásos, kontrollos vizsgálatok [randomized controlled trial, RCT] metaanalíziséből származó B erősségű bizonyíték). A pozíciós terápiák kevésbé hatékonyak, mint a folyamatos pozitív légúti nyomás (continuous positive airway pressure, CPAP) kezelés (kis esetszámú keresztezett vizsgálatok metaanalíziséből származó B erősségű bizonyíték).
OTSZ Online >> Rovatok >> Egyéb >> Van egy kérdésem
2021-12-16
BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ VÁLASZ
A melatoninkészítmények segítik az elalvást, növelik a teljes alvási időt, és némileg javítják az alvás hatékonyságát (B szintű evidencia, elsősorban kis, randomizált keresztezett vizsgálatok metaanalízise alapján). Az elnyújtott hatóanyag-leadású melatonin segíti az elalvást idősebb felnőtteknél, ugyanakkor a mellékhatások előfordulási valószínűsége hasonló a placebóéhoz (B szintű evidencia, egyetlen kutatócsoport randomizált, kontrollos vizsgálatai alapján). A melatoninreceptor-agonista ramelteon szintén lerövidíti az elalvási időt és növelheti a teljes alvási időt (B szintű evidencia, egyetlen kutatócsoport nagyszámú, randomizált, kontrollos vizsgálatai alapján). A ramelteon alkalmazása nem hozható összefüggésbe súlyos traumás balesetekkel (pl. elesések, fejsérülések, gépjárműbalesetek) (B szintű evidencia, egyetlen retrospektív kohorszvizsgálat alapján).
Az átlagos kávéfogyasztás (körülbelül 3-5 csésze naponta) segít megelőzni számos krónikus megbetegedést a koffein számos egyedülállóan előnyös tulajdonsága okán.
Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.
Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.
Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.
Számtalanszor előkerült már a krónikus melléküreggyulladás kezelésének kérdése, és mindig az volt a végső konklúzió, hogy krónikus betegség esetén antibiotikumnak csak felülfertőződés esetén, alkalmilag van jelentősége.