Tímár József cikkei

A prosztatarák a fejlett világban a leggyakrabban előforduló daganat a férfiakban. A sugárkezelés a sebészet mellett a prosztatarák egyik kuratív kezelési módszere. Az egyre fejlődő technika és az emelkedő sugárdózisok ellenére a betegek mintegy 30%-ánál kell lokális kiújulással számolni. Az arachidonsavról és metabolitjairól régóta kimutatták, hogy jelentős szerepük van a daganatok kórélettani folyamataiban. A 12 lipoxigenáz (12-LOX) enzimről korábban már bizonyították, hogy jelentősen fokozza a prosztatarák progresszióját az apoptózis szabályozásán és a sejttúlélés elősegítésén keresztül. Kísérleteink során azt vizsgáltuk, hogy a 12-LOX gátlása milyen hatással van a prosztataráksejtek sugárérzékenységére in vitro és in vivo. Humán prosztataráksejteket 12-LOX gátló molekulákkal, sugárzással, valamint a 12 LOX-gátlók és besugárzás kombinációjával kezeltük in vitro, illetve állatkísérletes modellben. A kezelések hatását in vitro az apoptózis és a klonogén túlélés, illetve in vivo a beültetett tumorok növekedésének vizsgálatával mértük. A 12-LOX enzim szelektív gátlása és a sugárzás is növelte az apoptózist és csökkentette a sejtek klonogén túlélését in vitro. A kombinált kezelések szinergisztikusnak bizonyultak. Az állatkísérletes modellben azt találtuk, hogy mind a 12-LOX gátlása, mind a sugárkezelés csökkenti a xenograft tumorok növekedését, de a két kezelési módszer kombinációja szignifikánsan nagyobb mértékben késlelteti a daganatok növekedését, mint az egyedüli kezelések. A kísérleteink során és a korábban nyert adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a 12-LOX enzimnek jelentős szerepe van a prosztataráksejtek progressziójában és sugárérzékenységében. Az eredmények alapján kijelenthetjük, hogy a szelektív 12-LOX-gátlók ígéretes molekulák, melyeket érdemes továbbfejleszteni, mert klinikai körülmények között is hatékony sugárérzékenyítőnek bizonyulhatnak és jelentősen javíthatják a sugárkezelés eredményeit a prosztatarákos betegekben. Magyar Onkológia 58:211-218, 2014

Kulcsszavak: prosztatarák, sugárkezelés, 12-lipoxigenáz, sugárérzékenyítés

Az urogenitális daganatok esetében is alkalmazható az a dogma, hogy az egymástól eltérő szövettani rákvariánsok genetikailag eltérő daganatokat jelentenek. Ennek alapjait a veserákok esetében már ismerjük, míg a prosztata- vagy a húgyhólyagrák esetében még nem. Ugyanakkor az a szabály is bizonyítást nyert, hogy egy daganat szövettani alcsoportja molekuláris patológiai értelemben további alcsoportokra bomlik. Ennek legszebb példái a vese világossejtes carcinomája, a prosztata adenocarcinomája vagy a húgyhólyag tranzicionális sejtes rákja. Ezek az ismeretek segítenek a patológiai differenciáldiagnosztikában, a betegségek prognózisának megbecslésében, de alkalmat adhatnak arra is, hogy a ma alkalmazott terápiákat célzottabban használjuk vagy új molekuláris terápiás lehetőségeket vizsgáljunk. A daganatok molekuláris klasszifikációjának felfedezése más daganatok esetében (leukémia, tüdőrák) jelentősen növelte a daganatos betegek életkilátásait, és az várható, hogy hasonló hatással lesz az urogenitális daganatok esetében is. Magyar Onkológia 58:157–160, 2014

Kulcsszavak: urogenitális daganatok, szövettani felosztás, molekuláris beosztás

A tüdőrák korszerű diagnosztikája szempontjából kulcskérdés a mintavételi eljárás és annak eredményessége, miután ebben a daganatféleségben a biopszia és a citológia játszik még mindig döntő szerepet. Bár eddig a citológia egyenlő értékűnek volt tekinthető, a mai követelményeknek alig tud eleget tenni, ezért háttérbe kell szorítani a biopsziával szemben. A molekuláris diagnosztikai eljárások sajátosságait maximálisan figyelembe kell venni abból a szempontból, hogy milyen mintaféleségek alkalmasak azok alkalmazására. E szempontok mellett a mintában lévő daganatsejt-normális sejt arány, illetve a molekuláris diagnosztikára rendelkezésre álló abszolút daganatsejtszám alapvető jelentőségű, és részét kell képezze a szövettani diagnózisnak. Végül, de nem utolsósorban a finanszírozható molekuláris patológiai diagnosztikához racionális algoritmusok, költséghatékony eljárások és stabil finanszírozás szükségesek. Magyar Onkológia 58:139–142, 2014

Kulcsszavak: tüdőrák, molekuláris diagnosztika, mintavétel

A patológiai diagnosztika fejlődésének eredményeként a daganatokról alkotott kép drámai változáson ment keresztül, ami alapját képezi a daganatos betegségek személyre szabható kezelésének, illetve ellátásának. Ez a fejlődés azonban szemléletváltást követel meg, ami azt jelenti, hogy tekintettel kell lenni arra, hogy egy adott tumorféleségnek sokszínű szövettani megjelenési formája van, ami nem csupán morfológiai eltéréseket, hanem ezek mögött eltérő genetikai hátteret jelent. Másrészt az is egyre nyilvánvalóbb, hogy a szövettanilag azonos megjelenésű daganatok is tovább osztályozhatók jellegzetes genetikai eltéréseik alapján. A fentiek együttesen oda vezetnek, hogy egyre pontosabban lehet patológiai módszerekkel megállapítani az egyes beteg tumorának individuális biológiai sajátosságait és esetlegesen terápiás érzékenységét, ami megnyitja az utat a daganatos betegség ún. személyre szabott kezelésének irányába. A daganatok genetikai sokszínűsége már ma is lehetőséget teremt az egységes protokollok differenciált alkalmazására, de a jövőben ki fogja kényszeríteni ezek finomítását és individualizálását. Ennek feltétele azonban az, hogy a molekuláris patológia szerves és finanszírozott része legyen a daganatos betegek mindennapi ellátásának. A fentiek egyik következménye kell, hogy legyen az is, hogy a patológus mellett (ahol ez nem egy és ugyanazon személy) a molekuláris patológus is részt vegyen az oncoteam munkájában és döntéshozatalában. Magyar Onkológia 57:26–32, 2013

Kulcsszavak: daganatpatológia, molekuláris klasszifikáció, személyre szabott terápia