hirdetés

A bélmikrobiom napszakos és évszakonkénti változása

A kutatók arról számoltak be, hogy az emberi bél mikrobiomja a nap különböző szakaszaiban és az egyes évszakok során is más-más összetételű lehet.

hirdetés

A vizsgálatok alapján a fény, a hőmérséklet, a páratartalom és a különböző pollenexpozíció is évszakonként különböző módon befolyásolhatják a bélmikrobiom összetételét. De ezek mellett a mikrobiom napszakonkénti változásokat is mutat, az elfogyasztott táplálékok és az alvás-ébrenlét függvényében, így a változás egy napon belül és évszakonként is folyamatos.

A Digestive Disease Week 2023-as, május eleji konferencián bemutatott kutatások arról számolnak be, hogy a mikrobiom a világ összes populációjában változik az évszakokkal. "Az allergiáknál vagy az influenzák esetén tapasztalt szezonális eltérések, az eltérő összetételű mikrobiomokkal mutatnak szoros kapcsolatot" - mondta Carolina Dantas Machado (University of California, San Diego), a tanulmány vezető szerzője. „Elképzelhető, hogy az évszakok egészségre és betegségekre gyakorolt ​​hatását egy, a korábbi feltételezéseknél sokkal változékonyabb és dinamikusabb mikrobiom kontextusába kell helyeznünk” – tette hozzá.

Részletek a bélmikrobiom vizsgálatból

Tanulmányukhoz a kutatók az American Gut Project keretében a világ különböző országaiból 2013 és 2019 között gyűjtött, mintegy 20.000 székletmintát vizsgáltak meg. A mintákat begyűjtésük ideje és helye szerint elemezték. Azt tapasztalták, hogy bizonyos rokon baktériumcsoportok közel 60%-ának 24 órás, meghatározott ciklusa volt.

A bélben található aktinobaktériumok száma például napszakos ingadozást mutatott, szintjük reggel alacsonyabb volt, a nap végén pedig sokkal magasabb. Úgy gondolják, hogy a bélben lévő környezet radikálisan különbözik a tápanyagok és a víz elérhetősége, valamint a pH-értéke tekintetében például az alvás alatt vagy egy étkezés elfogyasztását követően. Hasonló, szezonális ingadozású mintázatot találtak bizonyos baktériumfajtáknál, és egyes baktériumok évi egy vagy két különböző mintázatot mutattak. A proteobaktériumok szintje télen alacsonyra csökkent, majd folyamatosan növekedett, és nyáron érte el a csúcsértékét.

Reakció a bélmikrobiom kutatására

Dr. Emeran Mayer (University of California, Los Angeles), kommentárjában nem tartotta meglepőnek az eedményeket, mivel más munkacsoportok korábban egereknél beszámoltak már a bélmikrobiom napi változásairól, és jelentős napi eltéréseket írtak le az afrikai Hazda nép bélmikrobiomjában is. Mindkét esetben a főbefolyásoló tényező a táplálékfelvétel napi és szezonális változása volt. "A szezonális ingadozások szerepet játszhatnak a táplálékfelvétel szezonális változásaihoz való alkalmazkodásban, például télen a friss gyümölcsök és zöldségek fogyasztása kisebb mértékű, és több húst és az egyszerű szénhidrátot fogyasztunk" - tette hozzá. „Úgy véljük, hogy ez befolyásolhatja a hangulat szezonális ingadozásait.”

Hogyan hat az évszak és az étrend a baktériumokra

A kutatók szerint a fény, a hőmérséklet, a pollenkoncetráció és pollenösszetétel, továbbá a páratartalom is hatással lehet a mikrobiom szezonális változásaira.

Dr. Ami Bhatt (Stanford University in California) szerint a napi ingadozások pedig részben a szervezet cirkadián ritmusának és ezen belül is a táplálékbevitel ritmusos változásának tulajdoníthatók. eltérések egy részét. Mind a stresszhormonok, mind számos anyag (pl. bilirubin) koncentrációja változik a napi ciklus függvényében – tehát a mikrobiom is változhat a napi (világos/sötét) ciklusok vagy a hosszan tartó koplalás (akár az éjszaka során szünetelő táplálékbevitel) függvényében.

Jövőbeli kutatások

A mikrobiom nagyjából az emberi test sejtjeinek felét teszi ki. A mikrobiom ingadozása széles körű hatással lehet az egészségre és az orvostudományra. További kutatásokra lesz szükség, mielőtt határozott következtetéseket vonunk le, különösen a mikrobiom szezonális változásairól.

Forrás: Medical News Today

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.