hirdetés

Zöldhályog (glaukóma)

A zöldhályog vagy orvosi nevén glaukóma során a szem belnyomása kórosan és tartósan megemelkedik. Ennek következtében károsodhat a látóideg, a szem fény- és szín érzékelésért felelős ideghártyájában (retinában) lévő idegsejtek és nyúlványaik pusztulása látásvesztést okoz­hat. A szemen belül uralkodó nyomás nem minden zöldhályog kapcsán emelkedik meg kórosan, az esetek 20–52%-ában a glaukómás beteg szemnyomásának értéke a normális tartományon belül marad. A szem belnyomása továbbá glaukómára jellegzetes egyéb elváltozások hiá­nyában is megemelkedhet.

hirdetés

A zöldhályog korai felismerésének és kezelésének jelentőségét az adja, hogy bár a betegség korai stádiumban sokszor semmilyen tünettel nem hívja fel magára a figyelmet, a tartósan fennálló glaukóma látáscsökkenéshez, sőt akár tel­jes látásvesztéshez is vezethet.

 

A ZÖLDHÁLYOG OKA

 

A glaukóma kialakulásának megértésé­hez annyit érdemes tudni a szem anató­miájának és élettanának alapjairól, hogy a szemen belül folyamatosan termelő­dik a csarnokvíz nevű víztiszta folyadék. A normális szemnyomás állandóságát az biztosítja, hogy a csarnokvíz a termelő­dés ütemében el is vezetődik a szemből. Amennyiben azonban ez az elfolyás zavart szenved, a csarnokvíz felszapo­rodik, és emiatt kórosan megemelkedik a szemnyomás, ami károsan hat a szem­ben található érzékeny idegi képletekre. A zöldhályog típusainak többsége a látó­ideg károsodásával is jár.

Ahogyan már szó esett róla, a zöldhályognak van egy normális szemnyomás­sal járó formája, az úgynevezett normális nyomású glaukóma is. Ilyen esetekben feltételezhetően vérellátási zavar, eset­leg autoimmun komponens is meghú­zódhat a szerkezeti és működési zavarok hátterében.

 

A ZÖLDHÁLYOG KOCKÁZATI TÉNYEZŐI

 

Az alábbiak fennállásakor az átlagosnál nagyobb valószínűséggel kell számítani glaukóma kialakulására.

emelkedett szemnyomás (26 Hgmm feletti);

nagyfokú rövidlátás (miópia);

cukorbetegség;

családban előfordult zöldhályog;

idősebb kor;

női nem;

hosszan tartó szteroidkezelés;

szemsérülés;

a szem üvegtestjének gyulladása (uveitisz);

migrén;

szisztémás keringészavar;

magasvérnyomás-betegség stb.

 

A ZÖLDHÁLYOG FORMÁI

 

A betegségnek többféle típusa ismeretes:

1. veleszületett (megszületéstől 10 éves korig), juvenilis (10 és 35 éves kor között) és felnőttkori formát (35 éves kor felett);

2. primer (más okra vissza nem vezethe­tő) és szekunder formát (egyéb ok: sérülés, gyógyszerhatás, szembetegség, szemem végzett műtét stb. következtében);

3. nyílt zugú és zárt zugú formát (az előbbi fordul elő gyakrabban).

 

A ZÖLDHÁLYOG TÜNETEI

 

A glaukóma kezdetben, korai stádiumban rendszerint teljesen tünetmentes. A tüne­tek rendszerint csak lassan, fokozatosan jelennek meg és súlyosbodnak.

A késői felismerés gyakori oka, hogy első tünetként tipikusan a perifériás látás károsodik, ami nem feltétlenül irányítja a gyanút azonnal a valódi okra. Éppen ezért nagyon fontos, hogy bármilyen látásprob­léma (homályos látás, látótér-beszűkülés, szivárvány színű körök vagy fényfelvillaná­sok megjelenése a látómezőben stb.) ész­lelésekor azonnal forduljon szakorvoshoz.

A zöldhályog tünetei általában mindkét szemet érintik, de az esetek többségében az egyik szemen súlyosabb formában je­lentkeznek, mint a másikon.

Előfordulhat, hogy a glaukóma tünetei hirtelen alakulnak ki. Ilyenkor intenzív szem- fájdalom léphet fel, melyet hányinger és hányás, a szemek kivörösödése, fejfájás, szem körüli nyomásérzés és a látás elho­mályosulása kísérheti.

 

A ZÖLDHÁLYOG KIVIZSGÁLÁSA

 

A glaukóma diagnózisának felállítása szemészeti szakrendelésen történik erre szolgáló speciális vizsgálómódszerekkel, melyek magukban foglalják a látáséles­ség, a látótér, a szaruhártya-vastagság és a szemnyomás meghatározását. Ezen túlmenően a szakorvos a szaruhártya és a szivárványhártya közötti szög mérése alapján eldönti, hogy nyílt zugú vagy zárt zugú glaukóma áll-e fenn; illetve úgyneve­zett szemfenékvizsgálattal meggyőződik a látóidegfő állapotáról is.

 

A ZÖLDHÁLYOG KEZELÉSI LEHETŐSÉGEI

 

Egyelőre nem rendelkezünk olyan gyógy­szerrel vagy más orvosi eljárással, mellyel a glaukóma véglegesen és teljesen gyógyít­ható lenne. Idejekorán kezdett megfelelő ke­zeléssel azonban a tünetek enyhíthetők, az állapotromlás lassítható, és a teljes látásvesz­tés elkerülhető. Bármilyen terápiás módszer is kerül alkalmazásra, a szemben már létrejött, visszafordíthatatlan (irreverzibilis) károsodá­sok megszüntetésére nem képes, ami ismét csak a korai felismerés és kezelés fontosságát húzza alá. Hangsúlyozni kell, hogy kezelés nélkül a zöldhályog akár teljes látásvesztést, vakságot is eredményezhet.

A kezelés során általában egyszerre többféle terápiás formát is alkalmaznak: gyógyszereket (általában helyi kezelésként, szemcseppek formájában), lézerterápiát és/vagy műtétet.

Leggyakrabban gyógyszerek adására kerül sor, melyek célja a szemnyomás csök­kentésével a további károsodások kivédé­se, az állapotromlás lassítása.

A lézerkezelés során az orvos igyekszik biztosítani a csarnokvíz zavartalan áramlá­sát, illetve igyekszik elhárítani az elfolyás útjában álló akadályokat.

Amennyiben a gyógyszerek és a lézer­terápia nem hozza meg a kívánt hatást, or­vosa valószínűleg műtétet fog felajánlani az ön számára. A műtétnek többféle tech­nikája ismeretes, melyek közül orvosa az adott esetben fennálló körülmények isme­retében egyénre szabott döntést hozhat.

 

ÉLET ZÖLDHÁLYOGGAL – MIRE FIGYELJEN A BETEG?

 

A diagnózissal való szembesülést követően fontos, hogy tegye fel kérdéseit orvosának a betegséggel, annak lefolyásával és keze­lésével kapcsolatosan, illetve ne hallgassa el előle saját állapotára vonatkozó félelmeit és aggodalmait sem. Ne feledje, hogy az ered­ményes kezelés kulcsa a tájékozott beteg!

Az orvosa által előírt kontrollvizsgála­tokon mindig jelenjen meg! Az ellenőrző vizsgálatok során rendelkezésre álló, általá­ban szűkre szabott idő optimális kihaszná­lása érdekében célszerű, ha a két vizsgálat közötti időszakban feljegyzi tüneteinek alakulását, illetve az önben felmerült kérdé­seket, melyekre orvosától választ szeretne kapni a következő alkalommal.

 

A MINDENNAPI ÉLETÉBEN AZ ALÁBBIAKRA ÉRDEMES KÜLÖNÖSEN ODAFIGYELNIE:

 

A glaukóma okozta látászavar megne­hezítheti hétköznapi tevékenységeit, előfor­dulhat például, hogy nehézséget okoz egy szín különböző árnyalatainak megkülön­böztetése, kevésbé kontrasztosan látja a tár­gyakat, illetve a látás élessége is csökkenhet. Feladatainak megkönnyítésére használjon nagyítót, számítógépén állítsa a betűméretet nagyobbra, szövegek írásához vegyen igény­be hangfelismerő programokat, mobiltele­fonos alkalmazásokat stb. Amennyiben úgy érzi, hogy segítség nélkül nem boldogul, de habozzon segítséget kérni.

Ne dörzsölje a szemét még akkor sem, ha a glaukóma kezelésében alkalma­zott szemcseppek égő vagy viszkető érzést okozhatnak.

Glaukómaműtét után viseljen védő­szemüveget, különösen kerti munka vég­zéséhez, kontakt sportokhoz, úszáshoz.

Ne hanyagolja el testének többi ré­szét sem. Az általános egészségi állapot megőrzése és javítása előnyös szembe­tegsége szempontjából is. Törekedjen az egészséges táplálkozásra, az aktív életvi­telre, a normális testsúly elérésére és meg­tartására, a dohányzásról való leszokásra, a túlzott koffeinfogyasztás mérséklésére. Edzésprogramja megtervezéséhez kérje ki orvosa tanácsát, aki állapota ismeretében tesz javaslatot a mozgásformákra, a test­edzés időtartamára és intenzitására.

A napi folyadékbevitelét egész napra elosztva, kisebb adagokban fogyassza el.

Igyekezzen a mindennapi stressz csökkentésére, a stresszhelyzetek lehető­ség szerinti kerülésére.

 

EZ A TÁJÉKOZTATÓ NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI KEZELÉST. A BETEGEK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT MÁSOLATOKTÓL ELTEKINTVE FELHASZNÁLÁSA CSAK A KIADÓ ÍRÁSOS HOZZÁJÁRULÁSA NYOMÁN ENGEDÉLYEZETT.

hirdetés

cimkék

Kapcsolódó fájlok

Cikk[284300] galéria
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.