hirdetés

A Crohn-betegség tünetek előtti kimutatása

A vérvizsgálati eredmények fokozatos eltolódása akár már nyolc évvel a tünetek előtt jelezheti a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa kialakulását, esélyt adva a korai beavatkozásra.

hirdetés

A Cell Reports Medicine folyóiratban november 7-én jelent meg a The Francis Crick Institute és a koppenhágai Aalborg University kutatóinak cikke, amelyben arról számoltak be, hogy a vérvizsgálati laboreredményekben bekövetkező változások a Crohn-betegség kialakulását 8, a colitis ulcerosa klinikai tünetei előtt pedig már 3 évvel észlelhetők. Ez azt jelenti, hogy a gyulladásos bélbetegségek (IBD-k) kialakulása már jóval a tünetek megjelenése előtt megkezdődik, ami a jövőben lehetőséget kínálhat az orvosoknak arra, hogy preventív módszereket alkalmazzanak, vagy hogy egyes gyógyszereket akkor kezdjen a beteg használni, amikor azok a leghatásosabbak.

A mostani vizsgálatban a kutatók egy dán elektronikus egészségügyi nyilvántartás adatait használták fel, és 20 ezer IBD-vel diagnosztizált beteg adatait hasonlították össze egy 4,6 millió fős, nem IBD-s személyt tartalmazó kontroll csoport eredményeivel. Az IBD-kről korábban úgy gondolták, hogy a legtöbb embernek már a diagnózis felállítása előtt körülbelül egy éve vannak tünetei, de gyakran jelentős, kiterjedt bélkárosodás is látható, ami arra utal, hogy a változások már sokkal hosszabb ideje zajlanak. A kutatók eredményei megerősítették ezt a hipotézist, amikor a diagnózist megelőző 10 év vizsgálati eredményeit tekintették át. Változásokat figyeltek meg egy sor ásványi anyag koncentrációjában, a vér sejtes elemeiben és a gyulladást jelző markerekben, például a széklet kalprotektinben. Ez egy gyulladás során a bélben felszabaduló molekula, amelyet jelenleg annak meghatározására használnak, hogy mely bélrendszeri tünetekkel küzdő embereknél van szükség további vizsgálatokra. Ezeket a változásokat a Crohn-betegségben a diagnózis felállítása előtt akár nyolc évvel, colitis ulcerosa esetében pedig már a diagnózis előtt három évvel is észre lehetett venni.

Fontos azonban, hogy a megfigyelt változások többsége csak kis mértékű volt, és a szokásos vérvizsgálatoknál a normál tartományon belül lettek volna, így nem adtak volna okot aggodalomra. Hatalmas adathalmazra volt szükség ahhoz, hogy ezeket a változásokat sok különböző markerre kiterjedően fel lehessen ismerni.

A kutatók következő lépései közé tartozik annak vizsgálata, hogy a tünetek megjelenése előtt végzett kezelés vagy preventív beavatkozás hatásos lehet-e, és hogy a kutatás eredményeit tovább lehet-e fejleszteni prognosztikai szempontból, vagyis előre lehet-e majd jelezni, hogy kiknél fog a későbbiekben IBD kialakulni.

James Lee, a cikk egyik szerzője így nyilatkozott: “Kutatásunk azt mutatja, hogy a diagnózis felállításakor észlelt bélkárosodás csak a jéghegy csúcsa. Nagyon sok változás megy végbe a szervezetben, mielőtt a betegség kialakulna. Ennek óriási következményei vannak a megelőzésre nézve, mivel eredményeink rávilágítanak arra, hogy elvileg van lehetőség a kezelésre, megelőzésre. Még nem tudjuk, hogy az olyan megelőző intézkedések, mint az étrend megváltoztatása vagy a dohányzás abbahagyása megakadályozhatják-e, hogy valakinél kialakulhassanak ezek a betegségek, mindenesetre úgy látjuk, hogy a lehetőség adott.”

Sarah Sleet, a Crohn's & Colitis UK vezérigazgatója így kommentálta a dán kutatók eredményeit: ”Az Egyesült Királyságban jelenleg több mint félmillió IBD-beteg él. Tudjuk, hogy a korábbi diagnózis mindenki számára jobb eredményt hoz, de a diagnosztikai vizsgálatokra való várólisták hosszúak lehetnek. Ráadásul sokan el sem mennek a háziorvosukhoz, hogy kivizsgáltassák tüneteiket - vagy azért, mert nem tudják, milyen súlyosak lehetnek, vagy mert félnek, esetleg szégyellik magukat. Bármi, ami potenciálisan felgyorsíthatja a pontos diagnózis felállításának folyamatát, rendkívül pozitív lépés a helyes irányba.”

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Body changes detected up to eight years before inflammatory bowel disease diagnosis

Characterizing the pre-clinical phase of inflammatory bowel disease

Irodalmi hivatkozás:

Vestergaard, M. et al, Characterising the pre-clinical phase of inflammatory bowel disease, Cell Reports Medicine (2023). DOI: 10.1016/j.xcrm.2023.101263. www.cell.com/cell-reports-medi … 2666-3791(23)00440-8

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.