hirdetés

A hamisított gyógyszerek tele vannak baktériumokkal

Egyes hamisított gyógyszerek nagy mennyiségben szennyezettek mikrobákkal, amelyek jelentős veszélyt jelenthetnek a betegek számára, állítja egy új tanulmány.

hirdetés

A megállapítás nem nagy meglepetés azok számára, akik már látták milyen körülmények között állítják elő a hamis gyógyszereket, de figyelemre méltó, mivel ez az egyik első szisztematikus mikrobiális szennyezettség vizsgálat a nyugati piacokon lefoglalt hamis gyógyszerek esetében, írja a securingindustry.com.

A hamis gyógyszerek potenciálisan többféle módon károsak, árthatnak a betegeknek, mert nem tartalmaznak hatóanyagot és ezért hatástalanok, esetleg rossz dózisban tartalmazzák azt vagy káros anyagokkal szennyezettek.

A tanulmányban részt vevő kutatók – az osztrák és kanadai szabályozó hatóságok munkatársai – a saját országukban lefoglalt hamisított és nem engedélyezett gyógyszereket vizsgálták mikrobiális szennyeződések után kutatva, amelyeket lehetőség szerint összehasonlítottak a valódi gyógyszerekkel.

Az eredeti termékekben nem találtak mérhető szennyeződést, míg Kanadában az illegális termékek 23 százaléka, Ausztriában pedig 6 százaléka haladta meg az amerikai és európai gyógyszerkönyv által megállapított határértékeket szennyezettség tekintetében. A szennyezettség „potenciális veszélyt jelent a fogyasztók egészségére”, állapították meg.

A szennyező organizmusok többnyire bacilus fajok voltak, amelyek közül néhány káros lehet az emberekre, bár jelentős patogén törzset nem fedeztek fel a vizsgálat során. A tanulmány a BMC Pharmacology and Toxicology http://www.biomedcentral.com/2050-6511/15/34 című folyóiratban jelent meg.

„Javasoljuk a mikrobiológiai minőségi elemzések kockázat alapú felvételét az illegális gyógyszerpiac megfigyeléséhez” fejezik be tanulmányukat a szerzők.

 

Forrás: HENT

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.