A hang mint új élettani paraméter vagy biomarker. A Chatterbaby app

Több, már használható és számos ígéretes megoldás, alkalmazás iga­zolja, hogy számos betegséget előre tud jelezni már a mindennapos okostelefonokkal felvett hang mesterséges intelligencia és algoritmusok segítségével elvégzett analízise. Ilyen a Parkinson-kór, de a gégerák is. Az ingyenesen elérhető és validált Chatterbaby alkalmazás pedig a csecsemő sírásának elemzésével segít eldönteni, mi ennek a lehetséges oka: legfon­tosabb, hogy a fájdalom vagy az éhség között tesz különbséget.

Egy korábbi közleményben bemutat­tam a HearO alkalmazást és telemedicinás lehetőséget, amely a beszédhangból jelzi a szívelégtelenség progresszióját. Az­óta számos validált próbálkozás, de egy újabb és szintén használható, elérhető applikáció (a Chatterbaby) is arra utal, hogy a beszédhang élettani paraméterré vagy biomarkerré fog válni.

Normális esetben minden embernek két alkalommal változik meg a hangja: a pubertás és az öregedés során. A hang azonban bizonyos szervi vagy mentális betegségek esetén is megváltozhat. Az el­mosódott beszéd az ALS vagy a Parkinson-kór korai jele lehet, de egy kis esetszámú (4 beteget tartalmazó) vizsgálatban azt találták, hogy az okostelefonnal felvett beszéd kidolgozott algoritmussal elvégzett analízise a laringológiai vizsgálatnál na­gyobb szenzitivitással jelezte a gégerákot.1 Ausztrál szerzők, szintén kis esetszámmal tesztelve, olyan mesterséges intelligencián alapuló algoritmussal működő applikációt fejlesztettek, amely hanganalízisből fel tud­ta ismerni a parkinsonos beteget. Ez azért fontos, mert a beszédeltérés a Parkinson-kór korai jele lehet, és minél korábban kezdjük a betegséget kezelni, annál sike­resebb a kezelés.2 Mások súlyos mentális betegségekben szenvedőket követtek 16 héten át és 2-3 perces, 3 kérdésre adott válasz során dolgozták fel a beszédhan­gokat. A beszédanalízist végző algoritmus eredménye egyértelmű korrelációt muta­tott a betegek állapotával, azaz a mentá­lis egészséget felmérő Basis-24 (Behavior and Symptom Identification Scale) teszt összeredményével.3

A Chatterbaby alkalmazás validált és elérhető.4 90%-os pontossággal jelzi, ha a csecsemő sírása mögött colica vagy fáj­dalom áll, és el tudja különíteni, ha a cse­csemő azért sír, mert például éhes, vagy csak nyűgös (https://chatterbaby.org). De az alkalmazás tesztje jelenleg is folyik: bárki feltöltheti kisbabája sírását – vagyis adatot (sírást) „ajándékozhat” az appon keresztül – de csak akkor, ha a sírás okát is megjelöli (1. ábra), amivel az applikáció mögött lévő mesterséges intelligencia folyamatosan tanul. Az alkalmazás iOS és Android készülékre is ingyenesen letölt­hető. Az okostelefonnal csak fel kell venni a csecsemő sírását, majd az anya hamaro­san megkapja a hanganalízis eredményét (1. ábra). Az európai nyelvek közül angolul, franciául és spanyolul érhető el, de a mos­tani szülők generációja már többnyire be­széli az angolt – ha esetleg mégsem, akkor is könnyen elmagyarázható a működés. Ha pedig az anya (de akár egy gyermekorvos) részt vesz a sírások feltöltésében, ahhoz is csak kevés angoltudás szükséges a sírás okának megadásához.

Év elejei viccnek tűnhet annak megem­lítése, hogy egyes szerzők hasmenés-hang­detektort fejlesztettek, amit a kolerajárvány korai felismerésére tesztelnek. Azt tervezik, hogy köztéri illemhelyekben helyezik el a hangdetektort, amely wifin keresztül to­vábbítja az adatokat a feldolgozáshoz. Ez a megoldás jelezné előre a kolerajárványt egy adott térségben. A dekódoló algorit­musnak elég 10 másodperc hanganyag a feldolgozáshoz, ami szintén csak pár másodperc. A fejlesztőknek az algoritmus „betanításához” jól jött az a – gondolom, sokak számára feldolgozhatatlan – tény, hogy 350 hanganyag érhető el a YouTube és Soundsnap megosztókon, amik saját vagy köztéri illemhelyekből származnak (volt olyan, aki 10 órányi diarrhea-hanganyagot töltött fel).5 Hogy humoros marad-e a pró­bálkozás, vagy életmentő, az ki fog derülni.

 

Levelezési cím:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

A szerző munkahelye:

Dr. Speer Gábor: PhD, endokrinológus szakorvos, Interlab Praxis Közösség és Plus Medical Orvosi Köz­pont – endokrinológiai rendelések

 

Irodalom:

1. Kim HB, et al. Convolutional neural network classifies pathological voice change in laryngeal cancer with high accuracy. J Clin Med 2020;9:3415

2. Pah ND, et al. Phonemes based detection of parkinson’s disease for telehealth applications. Sci Rep 2022;12:9687

3. Arevian AC, et al. Clinical state tracking in serious mental illness through computational analysis of speech. PLoS One 2020;15:e0225695

4. Parga JJ, et al. Defining and distinguishing infant behavioral states using acoustic cry analysis: is colic painful? Pediatr Res 2020;87:576–580

5. New AI listens to toilet sounds to detect diarrhea. Medscape, 2022. december 27

 

 

Dr. Speer Gábor, PhD, endokrinológus, Biatorbágyi Egészségügyi Központ/Egészségház, endokrinológiai ambulancia és Interlab Praxis Közösség, Plus Medical Orvosi Központ, endokrinológiai rendelések
a szerző cikkei

cimkék

Kapcsolódó fájlok

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.