hirdetés

A kipufogógáztól többen halnak meg, mint közlekedési balesetekben

A földi és légi járművek, illetve az erőművek által a levegőbe kibocsátott mérgező anyagok évente 13 ezer ember korai halálát okozzák az Egyesült Királyságban – hozták nyilvánosságra a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói nemrégiben.

hirdetés

Az Environmental Science of Technology című lap legfrissebb számában közzétett vizsgálatukban 2005-re vonatkozó adatokat elemeztek – ez az utolsó év, melyre vonatkozóan az adatok jelenleg teljes körűen rendelkezésre állnak. Eszerint a levegőszennyező források közül a személy- és tehergépkocsik kipufogógáza járult hozzá legnagyobb arányban a légszennyezés okozta halálozáshoz: a 13 ezer közül 3300 halálesetért teszik felelőssé évente. Összehasonlításként a szerzők a baleseti statisztikákat idézik, miszerint az adott időszakban a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma 3000 volt.

A szakemberek szerint az Európa más részeiről a szigetország felé sodródó szennyező anyagok további 6000 brit polgár életét követelik évente, miközben az Egyesült Királyságból más uniós országok légterébe jutó szennyeződés csupán 3100 korai halálesetért felelős. Adataik szerint a Brit-szigetek egyes perifériás régióiban – például Észak-Skóciában – a légszennyezés csaknem teljes egészében Európa más részeiről származik.

A MIT kutatói, Steven Barrett és Steve Yim azon legfrissebb adatok fényében kezdték mostani vizsgálódásukat, miszerint London levegője nem felel meg az Európai Unió szabványainak, és a brit kormány jelentős uniós büntetésekre számíthat, ha nem kezd valamit a légszennyezés problémájával.

„Tudni akarjuk, hogy a megfelelő levegőminőség fenntartásának felelősség párosul-e azzal, hogy kellő mozgásterünk van, hogy tegyünk is érte – mondja Barrett, a MIT aeronautikai és asztronautikai szakértője. – Az eredmények arra utalnak, hogy nem minden téren tudunk tenni a javítás érdekében.”

Barrett munkacsoportja a brit kormánytól kapott légszennyezési adatokat elemezte. Az ország emissziós adatait különböző szektorokra osztották fel: közúti személy- és áruszállítás; erőművek; kereskedelmi, lakossági és mezőgazdasági források; és egyéb közlekedés (pl. hajózás és légi forgalom).

Ezt követően egy ahhoz hasonló időjárási és időjárás-előrejelzési modell segítségével szimulálták az ország különböző részein fennálló hőmérséklet- és szélviszonyokat, melyeket a rövid távú meteorológiai prognózisok készítésére is használnak. Barrett és Yim az emissziós adatok modellbe építésével vizsgálta, hogy az egyes időjárási faktorok miként befolyásolják a szennyező részecskék megoszlását. A vizsgálat következő szakaszában egy kémiai transzportmodell segítségével azt szimulálták, hogy a különböző szektorokból származó emissziók miként lépnek kölcsönhatásba egymással.

Végül a szimuláció eredményeit egy népességsűrűségi térképpel vetették össze annak elemzésére, mely területek vannak kitéve a legnagyobb légszennyezési expozíciónak hosszú távon. A tapasztalatok azt jelzik, hogy a szennyező anyagok legnagyobb hányadát 2,5 mikronnál kisebb partikulumok teszik ki – ami éppen az a méret, melyet az epidemiológusok leginkább felelőssé tesznek a népesség korai halálozásáért.

A közúti forgalom után a hajók és a repülőgépek okozta légszennyezés került a második helyre, mely évente 1800 ember halálát okozza. Ezt követi az erőművekből származó emisszió, mely évente 1700 korai halálesetért felelős.

Barrett és Yim szerint az erőművek okozta légszennyezés Észak-Angliában a legjelentősebb, ahol öt nagy erőmű szennyező anyaga összeadódik. A londoniak egészségét leginkább a vízi és légi forgalom károsítja, mely valószínűleg a nagy repülőterek és kikötők közelségével magyarázható.

Az országban működő erőművek – melyek túlnyomórészt az észak-keleti területek nagyvárosaiban találhatók – a teljes populáció szintjén kisebb ártalmat okoznak, mint az egyéb légszennyezési források. Veszélyesebb ezeknél a személy- és teherautók kipufogógáza, mely közelebb hat az emberek lakóhelyeihez, ezért nagyobb egészségi kockázatot hordoz.

„Az ember életében nagyon sok kockázati tényező érvényesül – mondja Barrett. – Ilyen rizikófaktor a légszennyezés is, ami különösen a városlakók egészségét veszélyezteti igen nagy mértékben.”

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.