A krónikus hepatitis C-s betegek nagy része nem kap megfelelő ellátást
Nagy különbség van a kezelés elvi céljai és a valódi kezelés között krónikus hepatitis C-ben. A diagnózis területén is nagy az elmaradás, a betegek nagy része nem is tud betegségéről, pedig a korai diagnózis életmentő lehet.
PLOS One Az Egyesült Államokban mára már igen sok ember él együtt hosszú évekig a HIV fertőzéssel, ellátásuk lépcsőzetes: a diagnózistól az ellátásba való bekapcsolódáson, az antiretrovirális kezeléseken keresztül a virális szuppresszióig terjed, melyek következtében jelentősen javul a közösség egészségügyi állapota.
A HIV fertőzöttekhez hasonlóan a krónikus hepatitis C fertőzésnél is minden szükséges lépést be kell tartani a betegek gyógyulása és nem utolsó sorban az optimális közegészségügyi cél elérése érdekében. A többlépcsős folyamatban (1) először is diagnosztizálni kell a betegséget, (2) a beteget pedig fel kell világosítani a problémáról (3) járóbeteg rendelésre kell irányítani (4) RNS – vizsgálattal kell igazolni a fertőzöttséget (5) májbiopsziával fel kell mérni a májfibrózis stádiumát, majd a (6) májfibrózis stádiuma szerinti prognózisnak megfelelően be kell állítani a HCV elleni kezelést. Végül (7) a guidelinoknak megfelelően a virológiai válasz fenntartása (sustained virologic response = SVR) következik ellenőrzésekkel, vakcinációkkal, szükség szerinti ápolással.
Dr. Baligh R. Yehira (University of Pennsylvania, Philadelphia) vezetésével egy munkacsoport az utóbbi évtizedből származó 9 581 közleményt nézett át, melyekből mindössze 10-et talált alkalmasnak a végső tanulságok felmérésére. Megállapították, hogy az Amerikai Egyesült Államokban mintegy 3,5 millió ismert hepatitis C fertőzött van, ennek ellenére mindössze az 50%-ukkal közölték a diagnózist és adták meg a szükséges felvilágosítást,
- Csak 43%-uknak biztosítottak szakszerű járóbeteg-ellátást
- Mindössze 27%-uknál igazolták a HCV fennállását RNS-el is,
- Csak 17%-uknál történt máj-biopszia,
- Csak 16%-uknál írtak fel speciális HCV kezelést, és
- Mindössze 9%-uknál értek el SVR-t.
Tehát nagyon nagy hiányosságok vannak a diagnosztikus és terápiás útmutatók előírásai és a gyakorlat között, pedig nem lenne nehéz lényeges haladást elérni elsősorban a diagnózis és felvilágosítás, az RNS és a májvizsgálat, sőt a kezelések terén sem. A kutatók külön feldolgozták a Virginia Hepatitis C Clinical Case Registry 1997 és 2006 közötti anyagát, és ott is azt találták, hogy az elvárhatónál jóval kevésbé kerül sor a fent részletezett 5.-6.-7. lépésekre.
Dr. Benjamin Linas (Boston University School of Medicine) és munkatársai egy szintén 2014-es közleményükben egy közkórházi felmérést végeztek, és hasonló lehangoló eredményre jutottak: a guideline-okhoz képest jelentősen szuboptimális a HCV-s betegek ellátása még Bostonban is (Assoumou). [Érdemes felfigyelni arra az adatra, hogy a HCV-s betegek 13%-ánál egyidejűleg HIV fertőzöttség is fennállt]. Dr. Linas és munkatársai egy másik, 2014. májusi közleményükben matematikailag is modellezték a HCV elleni beavatkozások hatásosságát, és arra jutottak, hogy a jelenlegi egészségügyi környezetben a tökéletesen megfelelő kezelés biztosítása sem hozna mérhető közegészségügyi javulást – hiszen pl. csak kevés beteg tud saját fertőzöttségéről, még kevesebben jelennek meg kezelésre, vagy nem folytatják azt. A legtöbb friss fertőzött a drogos fiatalok közül kerül ki. Kétségtelenül az igazán hatásos kezelés alkalmazása a legfontosabb: a közvetlenül ható antivirális szerekkel a kezelés időtartama megrövidül, és kevesebb a toxicitás is. A sokszor rejtve maradó betegségek felismerését rendkívüli módon segítené, ha mindenkinél legalább egyszer történne HCV szűrés, akár háziorvosi szinten is – különösen a társadalom perifériájára szorult, az egészségügytől egyre távolabb kerülő veszélyeztetett személyek esetén
Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:
2. PLOS One
3. Journal of Health Care for the Poor and Underserved
4. PLOS One
