A magányos hősök kora lejárt, avagy vége a monoterápiának

  Hat év után újra New York Manhattan-szigetén gyűltek össze a világ lipidológusai, illetve az atherosclerosissal foglalkozó szakemberek. A kongresszus címe ez volt: „A zsíranyagcsere gyógyszeres befolyásolása” (DALM), mégis fontosnak tartotta több neves előadó is megjegyezni, hogy a kardiovaszkuláris betegségek megelőzésének és a kialakult kóros állapotok befolyásolásának elsődleges eszköze az egészséges életmód (táplálkozás, rendszeres mozgás, tartózkodás a káros szokásoktól). Persze az elmúlt 20-30 év gyógyszerfejlesztéseinek köszönhetően ma már a 40–50%-os LDL-koleszterin-csökkentés kedvező klinikai hatásairól szóló előadásokat hallgathattunk. Ugyanakkor a kongresszuson több összefoglaló elemzés hangsúlyozta, hogy a klinikai események számának sztatinokkal elérhető 20–30%-os csökkenése még mindig 70–80%-os megmaradó kockázatot jelent, amit egyelőre a sztatinok legnagyobb dózisaival sem sikerül tovább javítani. Az előbb említett arány akkor igaz, ha a betegek hatásos dózisban kapnak valamilyen sztatint. Sajnos a fel nem írt és be nem szedett lipidcsökkentő gyógyszer még ilyen mértékben sem tudja befolyásolni az atherosclerosis folyamatát.
   Milyen korlátai lehetnek a sztatin monoterápiának?
   A sztatin klinikailag hatásos LDL-koleszterin-csökkentéshez szükséges dózisának eléréséhez többszöri dózisemelésre (titrálásra) van szükség, melynek során a beteg türelmét vesztve eltűnhet orvosa látóköréből, illetve ha eljut a maximális dózisú terápiáig, bizonyos mellékhatások gyakrabban jelentkezhetnek. A fokozott kockázat sokszor nem csupán az LDL-koleszterin emelkedett szintjéből adódik, hanem az alacsony HDL-koleszterin- és/vagy az emelkedett trigliceridszintből is.